Tamás Gáspár Miklósnak

Posted by
Kaltenbach Jenő
>Nagy tisztelője vagyok TGM- nek. Fölényes tárgyi tudása, műveltsége, éleslátàsa, morális tisztasága vitán felüli. Mivel azonban azt gondolom, hogy ez ebben a reláciòban sem jelenti az önállò gondolodásra valò képesség végét, van ùgy néha hogy nem értek vele egyet.
Ahogy most sem.
Cikke a Népszavában azt veti az ellenzék egyes vezetőinek a szemére, hogy ők Orbánt bűnözőzik és börtönnel fenyegetik, holott az ártatlanság vélelme őt is megilleti. Csak azt szabadna annak nevezni, akiről ez bizonyítva vagyon. Ùgy ahogy ez a tisztességes nyugati jogállamokban szokás. (Kivéve Trumpot.)
Nekem tetszene ez, csak az a baj, hogy ez csak akkor lenne így, ha Magyarország tisztességes jogállam lenne, ahol működik a bűnüldözés, a büntető igazsàgszolgáltatás. Ez esetben nem is lenne szükség, hogy egy politikus mondja ki az igazságot, mert az jogi eljáràsban derülne ki.
Ahol ez azonban nem így van, ahol mindez csak hiù ábrànd, ott a politikusi szövegek, jobb híján az “igazságszolgáltatási pòtlék” szerepét kénytelenek játszani. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy az így nyilvánosan ” megvádoltak” szinte szemrebbenés nélkül veszik tudomásul a “ràgalmat”, nem is kérik ki maguknak, mert a végén még kiderülhetne, hogy a vád igaz.
Nem jòl van ez így, ez igaz, de kényszer szülte helyzet.
Hát így élünk mi itten, “ùri véreim”.