Posted by Fábián András
>Nem először írok erről a „kategóriáról”, de úgy tűnik, nincs különösebben nagy visszhangja. Szívem szerint a „kategória” helyett más megjelölést használtam volna, de nem akartam abba a hibába esni, hogy szimpla dehonesztálással (pl. állatfaj, patkányok, gusztustalan férgek stb.) eltereljem a figyelmet a lényegről: a kormány szolgálatába szegődött trollok az emberi faj egy gusztustalan válfaja. Van, aki meggyőződésből, más busás honorért hajtja végre a központi utasításokat.
A trollok közössége mesterséges tenyészet. Pártutasításra gyűjtik egybe és képezik ki őket. Tudjuk, hogy a képzésért a hosszú nevű Megafon Digitális Inkubátor Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság felelős, amelyet a megfejthetetlen nevű Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója, bizonyos Kovács István hozott létre. Olyan nevek „oktatják” trollkodásra a hallgatókat (ha jól emlékszem egy hetes kurzusokban) mint Rákay Kálmán (Philip), Kötter Tamás, a kopasz Filep Dávid, Deák Dániel vagy Bohár Dániel, akinek illiberalizmusáról épp a minap bátorkodtam megemlékezni (https://ujnepszabadsag.com/2021/09/06/meg-vagyok-ertve/). Az általam tollhegyre tűzött firkálmánya amúgy egy ékes példája annak, hogy miféle mélységekig képes ez az oktató és természetesen maga a trollképző is lehatolni. Pontosan olyan mélységbe, amennyire a párt és kormány elvárja. A Mariana árok ahhoz képest gödröcske.
Hogy mégis foglalkoznunk kell ismét a témával, annak nagyon is konkrét oka van. Hiába hívjuk fel napról napra a velünk szimpatizáló, vagy egyszerűen csak normális (!) polgártársak figyelmét a trollok módszereire és szándékaira, rendre úgy érezzük, mintha pusztába kiáltanánk a szót. Az angol már régen használják a közösségi oldalakon a figyelmeztető felhívást: Do not feed the trolls (rövidítése DNFTT), azaz „ne etesd a trollokat”. Nem tudom, ott milyen eredményeket érnek el vele. Szerény tapasztalataim szerint nálunk hiába hangzik el akár angolul, akár magyarul a felhívás, az eredmény a nullához konvergál.
Persze, nem vagyok meglepve, mert egy-egy bejegyzés vagy cikk után igen sokan csupán az első kommenteket olvassák el, ha nem csak az elsőt, és már azon annyira kibuknak, hogy azonnal szükségét érzik mindenhová elküldeni az adott hozzászólás szerzőjét: a trollt. A „szakma” alapszabálya ugyanis, hogy első sorban olyan cikkeknél kell beszólni, amelyek érzékeny kérdéseket feszegetnek. A párt (Fidesz-KDNP)és a kormány (Orbán Viktor és bűntársai) valós tevékenységéről rántják le a leplet. Fontos, hogy a troll legyen résen, folyamatosan keressen, kutasson a friss anyagok között, hogy aztán lehetőleg elsőként írhasson azokhoz valami vérlázító, ám a témát egyáltalán nem érintő kommentet. Ettől kezdve mindenki vele, az ő személyével (!) foglalkozik. Holott iksz esetben bebizonyosodott már, hogy rendszerint kamu, nem létező illetők totálisan érdektelen véleményéről van szó. A foglalkozás azonban elérte a célját, hiszen ki fog ezek után emlékezni arra, hogy mihez is akart ő tulajdonképpen érdemben reagálni, amikor az is bőven elég neki, az „olvasónak”, hogy „na, jól megmondtam a magamét ennek az idiótának”.
Itt jegyzem meg, hogy nem igazán érthető a kommentálható sajtó szerzőinek és szerkesztőinek, a közösségi tér adminisztrátorainak elnéző magatartása. Nem tűnik túlságosan felelős magatartásnak, hogy nem reagálnak azonnal és érzékenyen ezekre a cseppet sem lényegtelen jelenségekre, amelyek képesek tönkretenni verejtékes munkájukat. Ha a beírás pillanatában törlik a troll hozzászólását, ha kell az összes troll hozzászólását, akkor a bomlasztásnak ez a módszere megbukott, vége. A magára valamit is adó olvasó pedig – hiszen azonnal látható a szándék – hagyja figyelmen kívül a szándékos provokációt és igyekezzen másokat is erre buzdítani.
Miért tartottam szükségesnek most ismét szót emelni az ügyben? A Nemzeti Együttműködés Rendszere, a Fidesz és Orbán az utóbbi időben egyre inkább érzi, hogy – talán fennállása óta először – kommunikációs vákuumba került. Nem arról beszél az ország, nem azzal foglalkozik, amivel ők szeretnék. Hiába tesz kétségbeesett erőfeszítéseket a közbeszéd tematizálására, lényegében minden kísérlet kudarcos. Gondoljunk csak Budai kirohanására a libsibolsi-pártvezér szurkolók ellen, amely közröhejebe fulladt. Maga Csányi Sándor „az ország legnagyobb uzsorása” (Lázár János) küldte el Budait melegebb éghajlatra. Ugyancsak Budai volt az, akit a Czeglédy Csaba elleni hazug és rágalmazó kirohanásai miatt épp a minap marasztalt el a függetlennek már egyáltalán nem nevezhető magyar bíróság. Magamban mellesleg azon elmélkedem, hogy vajon milyen katonai ügyész lehetett ez az ember a Kádár-korban?! Vagy csupa fals ítélethez asszisztált, netán koncepciós pereket kreált, vagy nulla sikerélménnyel, már lényegében végképp megkeseredve, a Fidesz-KDNP-n belüli hasonszőrűek, a hollikok, semjének és kovácszoltánok között találta meg magának a neki kellemes, meghitt, családias légkört. Azt kell mondjuk, hogy ostoba beszólogatások helyett egyen inkább sok dinnyét.
Mostanában úgy áll a helyzet, hogy a magyar közvélemény politika iránt érdeklődő része leginkább az előválasztás és a miniszterelnök-jelöltek körüli hírekre van kihegyezve. Ez elég nagy kör, ha azt vesszük, hogy – a hivatalos propagandapolitikának „hála” – már a családok legbelső köreibe is beférkőzött a napi politika. Az előválasztás erős dominanciája a közbeszédben nagyon nem tetszik a hatalomnak. Alattomos módon igyekszik is beavatkozni a folyamatokba, miközben újra és újra megpróbál olyan akciókat kezdeményezni, amelyek elterelik a figyelmet az ellenzékről. Amikor aztán ott áll az az egy szem aktivista az érdeklődés teljes hiányától övezve a pultja mögött, hogy megpróbáljon aláírásokat gyűjteni egy ostoba ötlet mellett, akkor újra és ismét nevetségessé válik.
Mégsem mondhatjuk, hogy jól van ez így, mert amit a Fidesz aktivistái nem tudnak elérni, azt néhány ostoba, korlátolt, vagy épp megvásárolt ellenzéki jelölt rosszul értelemezett cselekvési kényszerből elvégzi helyettük. Kirekesztő, egymást dehonesztáló, lejárató bekiabálásokkal gyengítik – nem egymást, dehogy – az egységes ellenzék sorait. Eközben olyan sebeket ejtenek, amelyek nehezen lesznek helyrehozhatóak az előválasztások után, amikor a végén minden választókerületben és a miniszterelnöki jelöltek közül is már csak egy marad. Az az egy, aki mögé mindenkinek oda kell majd állni, ha a Fidesz ellen, a már-már az ellenzék felé merőlegesen dőlő pályán, győzni akar a csapat. Jobb lenne tán vigyázni egymásra és nem az ellenfelet, hanem a partnert tisztelni a másikban.
Most látom csak, hogy akkor még nem is beszéltünk a Mészáros-féle cégről, amely a szavazatok ellenőrzéséért felelős választási informatikai rendszert működteti. Erről mintha megfeledkeztünk volna. Pedig bizonyos, hogy nem véletlenül idézte az 5. számú tagkönyvvel a zsebében a főtrollok között is az első, B. Zsolt, roppant előrelátással Sztálin elvtárs bölcselmét “Nem az számít, kire szavaztak az emberek, hanem az, hogy ki számolja a szavazatokat.”
Címkép: Aláírásra várva…