Naplószerűség

Posted by
Radnai György
Szombat délelőtt elmentünk a „Kiállok Iványi Gábor mellett” rendezvényre a Békásmegyeri Gyülekezethez szolidaritásunkat kifejezve. Sokan voltunk, de nem elegen. Persze: mi az, ami elég? Földobja a Face a tavalyi emléket, az SZFE melletti kiállást, a hatalmas „ember-láncot” a Színház és Filmművészeti Egyetemtől kezdve, a Közgáz mellett, aztán végig a Duna parton a Parlamentig, majd a Kossuth téren a petíció átadását: jöhet a kérdés megint, „mi az, ami elég”? Néha a millió is kevés, máskor meg a százezer is sok.
Persze a lényeg nem is ez, hanem az: lesz-e hatása a szolidaritási tiltakozásnak. A hatás persze nem csak abban mérhető, hogy megváltozik-e rögtön a helyzet; abban is, hogy tovább szerveződik-e a tiltakozás, erőt ad-e másoknak is, hogy van, lesz értelme a felzúdulásnak! Mert nem kérdés: ez a hatalom (is) magas ívben @arik a tiltakozókra, rád is, a(z alkotmányra) NER-re is, ha érdekei úgy kívánják: márpedig most úgy kívánják. Az utcáról ma nem tudsz ügydöntően tiltakozni: a népszavazást kiüresítették, helyette bevezették a semmire nem kötelező, ellenőrizhetetlen, csak kampány célokat szolgáló konzultációs zagyvalékot.
Viszont Iványinál megrendítően felemelő volt!
Most jut el hozzám a Múlt ás Jövő idei második száma, az Érzelmes utazás Trianonba: „egy kutyás hölgyet/ kellene követned/ de inkább/ a lovas rendőrök/ után eredsz/ mert az egyik ló/ furcsán emelgeti/ a lábát/ sánta lehet/ megsajnálod/ a rendőrök/ utcán eszegető/ embereket/ figyelmeztetnek” – olvasom Györe Balázs versét, majd hozzáfogok Kőbányaihoz, megrendítő érzelmes utazásához a múltjába, ami akár mindannyiunk „közös” múltja is lehetne, de mégsem az, mert a zsidó, a cigány és még hány ember múltja nem lett (lesz?) a „Megbűnhődte már e nép” közös múltja, hogyan is mondta Orbán: „”Magyarország nem kéri, hogy osszuk szét Európában a hazai cigányságot.” (Orbán Viktor, 2015.szeptember 7.).
Címkép: Budapest díszpolgára