A szurkoló nem rasszista, a söpredék az

Posted by
Rózsa Mihály
>A magyar labdarúgó szurkolók rasszista állatok. Baromság. A magyar szurkolók, 60 ezren látogattak most is ki a stadionba, biztatni, belekergetni a válogatottat a győzelembe. Komolyan van aki elhiszi, hogy ez a 60 ezer ember, közöttük több kisgyerek is, rasszisták lennének? Dehogy azok. Az abszolút többség egyértelműen nem az. Se itt, se hazai bajnoki mérkőzéseken. Akkor jöhet a kicsit szűkítés, hogy akkor a táborban állva szurkoló ultrák a rasszista állatok. És ez is egy baromság. Mert ugyan a válogatott és sok klubcsapat táborában már nagyobb számban vannak rasszista állatok, mint a táboron kívül szurkolók között, de itt is a rasszista állatok, kisebbséget alkotnak.
Természetes velejárója a szurkolásnak a rasszizmus? Dehogy az. És nem is szabad megengedni, hogy azzá váljon. Ez ellen kőkeményen fel kéne lépni. De kinek? Sokan mondják rá a lehető leghülyébb választ, hogy a nagyobb többséget alkotó normális szurkolóknak. Egyrészt a szurkolónak nem dolga a rend fenntartása a stadionban, másrészről ha szurkolók akarnának önkéntes rendőrt játszani, abból csúnya verekedés, jó nagy balhé kerekedne csak és jó eséllyel a jóért fellépő lenne büntetve. A szurkolónak az a dolga, hogy ha megvette a jegyét a meccsre, – nem olcsó mulatság ma már- akkor érezze ott jól magát és szurkoljon a csapatának, a barátaival elemezzék a meccset előtte, alatta, utána. És tartsák be az elfogadható és értelmes szabályokat.
Természetesen Magyarországon az MLSZ-nek lenne a dolga -fogalmazzunk pontosabban- kötelessége fellépni a negatív trendek ellen. Azért van többek között a meccseken MLSZ ellenőr, hogy erre is figyeljen és lépjen, léptessen, amikor lépni kell. De nem teszi. Úgy fest az MLSZ kizárólag fogyatékkal élő embereket, vakokat, süketeket alkalmaz erre a feladatra. Az MLSZ-nek számtalan lehetősége lenne megoldani ezt a problémát. Hiszen több eszköz is a rendelkezésére áll ehhez. Utasítást adhat a játékvezetőknek arra, hogy ha rasszista mocsok bekiabálások vannak, vagy dobál a kedves közönség, akkor az a mérkőzést állítsa meg. Ha a megállítás melletti felszólítás után is még történnek ilyenek, akkor szüntesse be a mérkőzést. Ilyen esetben az adott meccset, 3-0-al el kell venni attól, akinek a szurkolói között megtörténtek a vállalhatatlan cselekedettek. Ezzel az egyesületeket is arra kényszerítenék, hogy tartsanak rendet a házuk táján. Hiszen ha megismétlődik az ilyen az adott egyesület szurkolói között, akkor a jelentős pénzbüntetés mellett, lehet zárt kapus meccs, lehet a visszaesőknél komoly pontlevonás és ha ez se elég, akkor a bajnokságból való kizárás lehetősége is adott. Ha ezeket következetesen csinálná az MLSZ, akkor a pár szélsőséges is rákényszeríthető lenne a normális viselkedésre, illetve a kluboknak érdeke lenne ezeket végleg kibaszni a lelátóról, hogy ne tegyék azok tönkre őket.
A mérkőzéseken mindig nagy számban vannak jelen biztonsági emberek. Sokszor azért is tudnak ugrani szurkolókra, ha valaki rágyújt a lelátón, ami egy piti vétség. Ha azokra rá tudnak menni, akkor teljesen jogos elvárás lehetne, hogy ha egy része a szurkolóknak rasszista mocskot kiabál, vagy dobál és hasonlók, akkor azonnal lecsapjanak rájuk és az elkövetőket kivezessék, akiket akár hosszú évekre vagy végleg ki lehet tiltani a belépés lehetőségéből. A biztonsági cégeknek sem lehetősége, hanem kötelessége a stadion rendje és a stadionban lévő szabályokat súlyosan megsértőkkel szemben intézkedni. És ha nem teszik a dolgukat, akkor nem kell őket kifizetni, a mulasztás okán, ha meg ez rendszeres, akkor fel lehet mondani az adott biztonsági szolgálattal a szerződést.
Ezek lennének a legreálisabb megoldási lehetőségek.
De persze a játékvezető az MLSZ és annak ellenőrének utasítása nélkül is hasonló esetben megállíthatja, vagy beszüntetheti akár a mérkőzést. Ez Magyarországon egyetlen esetben történt meg, Jónás úr merte megtenni, akit utána a többi játékvezető kiutált a szakmából, le is rakta a sípot.
Jó lenne az is, ha lennének felelős szövetségi kapitányok, vezetőedzők. Akiknek ugyan nem kötelessége, de erkölcsileg szép lépés lenne, ha rasszista megnyilvánulásokat hallva, lehívnák a csapatukat a pályáról, bevállalva ennek a következményeit is. De ha ilyet nem tesznek, akkor akár a játékosok is megtehetnék. A csőcselék utálná őket, a normális szurkolók viszont nagy elismeréssel adóznának a korrektségüknek.
Szóval lehetőségek lehetnének, de érdemben a nagy fogadkozásokon és szövegelésen túl nem történik azok részéről, akiknek lehetőségük lenne cselekedni és felszámolni a problémát. Viszont mindezek mellett vagy ellenére sem tisztességes dolog a szurkolót azonosítani azzal a kisebbségben lévő söpredékkel, akik miatt rendre szégyenkeznünk kell.