Szubjektív tudósítás az angolok elleni meccsről

Posted by

Rózsa Mihály
>Normális ember, amikor a nemzeti válogatott játszik, szurkol a csapatának. Ha szurkol, akkor előjön belőle a szurkoló és szarik magasról a realitásra. Így voltam ezzel persze én is. Persze, hogy tudtam, hogy a realitás az, hogy az EB ezüstérmestől 3-0, 4-0, 5-0 a reális vereség mértéke. De a meccs előtt először abban reménykedtem, hogy talán nagy mázlival meg lehet az iksz, de amint elhangzott a kezdő sípszó, már a győzelemben hittem és reménykedtem, de nagyon.

Láttam én, hogy nincs benne a játékunkban a gól. Mert nagyon nem volt benne. De hát ha nagyon őszinték akarunk lenni, akkor a franciák és németek ellen se volt benne, aztán a semmiből mégis jöttek azok a fránya gólok. / Most mellékes, hogy összesítésben a hajunkra kenhettük azokat. / Kicsit valós alapot adhatott a reményre, hogy az első félidőben úgy igazából a domináló angolok játékában se volt benne a gól.
A második félidőben nagyon hamar már lehetett érezni, hogy itt baj lehet. Hogy nagy baj, az nem volt benne, de az igen, hogy lőni kell egy gólt valahogy, mert lehetetlennek látszott, hogy ne kapjunk. Gulácsi sokáig remekelt és nem jött a gól. De aztán megérkezett az is. Szarul védekeztünk, az első komolyabb védelmi hibát könyörtelenül kihasználták. És itt a bekapott gól, megroppantotta a csapatot. Fejben teljesen elszálltunk, és döbbenetesen látványosan elfáradtunk. Tulajdonképpen az a rossz érzés volt bennem, hogy a hátrány után a fiúk feladták. Nem hittek magukban, nem hittek abban, hogy itt nekik lehet esélyük gólt szerezni, ha ott azt mondják nekik, hogy fújjuk le, szerintem örömmel elfogadták volna sajnos. És jöttek sorra a gólok. Az utolsóban már nyakig benne volt Gulácsi is, ő az ilyen lövéseket az esetek döntő többségében megfogja. Olyanok voltunk, mint a vágóhídra terelt barmok. Az angolok annyit rúghattak volna, amennyit kedvük tartja sajnos.
0-4. Ez annak ellenére, hogy abszolút a realitásnak megfelelő eredmény, mégis elég gázos lett.
A szurkolók normális része előtt le a kalappal, hiába azt látták a pályán, amit én a tévé előtt, végig biztatták a csapatot és igyekeztek belehajszolni őket a győzelembe. A szurkolók egy része viszont sikeresen megint primitív söpredék módjára viselkedett. Fütyülték a térdelve tiszteletet adó angolokat, mocskolták az angol játékos zsenit, és amikor az angolok szögletet rúgtak, poharakkal dobálták őket. / A barmai! 350 Ft-ba kerül egy üres pohár a stadionban! A fene dobta volna el a beváltás helyett! / Szóval ez a kisebbség megint ciki volt és szégyent hozott ránk, és a normális szurkolói többségre is. Hogy ezeket miért nem lehet kiszorítani a lelátóról! Már az milyen gáz, amikor a kommentátor elájul attól a csodától, hogy nem fütyülték most ki az ellenfél himnuszát! Ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy nem fütyülik ki!
Most rossz játékkal kikaptunk. De ez a csapat többre hivatott. Az angolok elleni oda-vissza vereség, abszolút papírforma. Tőlük jó eséllyel mindenki ki fog kapni. Nekünk itt a cél az kell legyen, hogy szerezzük meg a csoport második helyét, amire minden reális esélyünk meg van még. Most vasárnap meg kell szépen verni az albánokat, akik verhetőek, – nem könnyen, de verhetőek- aztán ki kell ütni a csoport pofozógépét Andorrát. És igazából minden úgy vélem, majd a lengyelek elleni idegenbeli meccsen fog eldőlni. Ott nagyon kell majd a győzelem. Hiszen ha a lengyeleket megverjük, és hozzuk a kötelezőket a gyengék ellen, akkor meg lesz az a második hely. Akármi is történt itt ma éjszaka, ki kell tartani a csapat mellett és szurkolni nekik. Nem pocsék játékosok ezek, és ha még azok is lennének – tényleg nem azok- akkor is rajtuk a nemzeti mezünk és elsősorban az ember nem a mezben játszónak, hanem a meznek szurkol. Tehát: Hajrá magyarok!
Címkép: Elvezetnek egy magyar szurkolót