Kásler lovagkereszttel díjazta a magyarságkutatót, aki gondolati úton tisztítja a Szent Korona auráját

Posted by

Lovagkeresztet kapott Kásler Miklóstól Gyárfás Ágnes, a Miskolci Bölcsész Egyesület elnöke. A kitüntetéssel az ezoterikus magyarságkutatás és alternatív őstörténet idáig állami elismerésektől távol álló, szakmai kritikák szerint évtizedek óta áltudományos nézeteket terjesztő intézményének vezetőjét díjazta az emberminiszter, írja a Telex.

A lap cikke szerint a Miskolci Bölcsész Egyesület a kilencvenes évek óta a hivatalos tudományosságtól távol álló, ősmagyar kultuszt, alternatív történelemszemléletet oktató magánintézmény, ami államilag soha el nem ismert képzést nyújt olyan szakokon, mint magyarságtudomány, magyar lélekgyógyászat, vagy szakrális építészet.

2008-ban a Gazdasági Versenyhivatal is eljárást indított ellenük, mert állami akkreditáció nélkül diplomákat és díszdoktori címeket adtak ki még Nagy Lajos Király Magánegyetem néven. Az intézményt már ekkor is a most kitüntetett Gyárfás Ágnes vezette.

Gyárfás Ágnes | Miskolc Megyei Jogú Város
Gyárfás Ágnes

Gyárfást a magyarság ősi kultúrájának kutatására és az oktatásszervezői munkájára hivatkozva díjazták.

Egy korábbi cikkben például úgy értekezett, hogy a magyaroknak valamikor lófej formájú kristálygömbjeik voltak, de héber machinációk sajnos bekavartak. Őseink a kristályok erejének segítségével kommunikáltak és őrizték a régiek összegyűjtött tudását. Lófej formájú hatalmas kristálytömbökbe betáplálták kultúrkincseinket. Héber írástudók megismerték a kristályos információ tárolás és előhívás technikáját. Valaki kitalálta, hogy ezáltal lehet minket megrontani, és közel ötezer év óta folyik ez a művelet – fogalmazott az írásban.

A Telex azt is írja, Gyárfás Ágnes szerint a Magyar Szent Korona aurája a sötét üzelmek miatt a francia forradalom óta fuldoklik a rátapadt szennytől, ezért ő gondolati úton szokta azt tisztítani. Az auratisztítás olyan durva, hogy ő maga is egyszer majdnem belehalt, csak attól tért vissza az ereje, hogy megtudta: Wittner Mária is naponta imádkozik a Korona előtt.

Forrás: Telex via 24.hu

A szerkesztő megjegyzése

Kincset találtunk! A friss díjazott megosztja velünk a tudását. “A Föld csodálatos volt, és nagyon jó volt élni itt a turáni embereknek…”

A teremtés utáni letelepedés története 1 rész Dr. Gyárfás Ágnes előadása