Posted by Bruck Gábor
>Van egy francia író, akit szeretek, Michel Houellebecq. És van egy határozott eszme, amely mindegyik regényében megjelenik. Ez a következő:
„Egy egyszer már megindult hanyatlási folyamat, nem fordítható vissza többé”.
A hanyatlás érintheti a szerelmet, barátságot, házasságot vagy akár egy országot, nemzetet. Ilyenkor nincs pardon, nincs hátraarc, nincs második esély. Ami elveszett, örökre elveszett.
Magyarország hanyatlik.
És lehet, hogy a bomlást semmi sem fogja megállítani. Néhány napja Radnóti Sándor beszélt arról, hogy mindennek vége. Civilizációs válság van, amely megjelenik a közélet pusztulásában. Teljes a színvonalcsökkenés, a műveletlenség, az értékvesztés. Radnóti szerint tíz éve kezdődött a pusztulás, a barbarizmus és a kilábalás – kedvező csillagállás esetén is – évtizedekig tarthat.
Itt nincs semmi kétely. Gondolj csak arra, amikor a tévé szórakoztat: mindig, mindenhol, mindenki teliszájjal nevet, olyan dolgokon, amelyek egyáltalán nem viccesek. Ez pusztulás. És amikor nem nevetnek, jön Bencsik.
Nem tagadom, hogy intellektuális bizonytalanságban vagyok.
Az agyam egyik fele, az, amelyik az értelemért felel, felfogta, hogy a pusztulás minden figyelmeztetés nélkül már rég megérkezett és ural mindent. De a másik fele még remél. Azt reméli, hogy az ellenzéki vezetők összeállnak és valahogy kiűzik innen Orbánt Viktort.
Ebben az országban van egymillió ember, aki szokott könyvet, magazint, színházjegyet venni. Többségük felfogta, hogy a helyzetünk kilátástalan. A szakadék szélén állunk, és ha áprilisban marad Orbán, akkor zuhanunk.
Van néhány jelölt, aki megküzdhet Orbánnal, de szerintem reálisan csak Dobrevnek és Karácsonynak van esélye. Mindketten sokat kockáztatnak és jelentős áldozatokat hoznak. Ezért egyiküktől sem kérdezem, hogy te miért nem vagy Churchill, Nelson Mandela vagy Teréz Anya egyszemélyben. Nem kérdezem, hogy ki a férjed és te mit tudsz felmutatni. Nem kérdezem, hogy miért nincs náluk jobb jelöltünk, amúgy azért, mert nincs.
Ők vannak, és ha nincs sikerük, mindannyian zuhanunk. Egy ilyen kiélezett helyzetben a hálát tartom normális érzésnek; hálát, amiért ők helyettem harcolnak, taposnak. Ha ezt nem érzed, akkor szerintem, veled van a baj.
Lehet, hogy te Karácsony Gergelyt szereted, őt tartod jobb jelöltnek. Ez természetes. Én meg Dobrev Klárát látom a leginkább elszántnak, ő hasonlít leginkább a sikeres emberekhez. Elmondom, hogy ez mit jelent.
Az ember évtizedekig úgy tudta, hogy nem lehet 4 percen belül lefutni az egy mérföldet, mert az anatómiai felépítésünk nem teszi lehetővé. A négyperces határ átléphetetlen korlátként élt a fejünkben.
Aztán 1954-ben Roger Bannister áttörte a korlátot. A hír a világsajtó címlapjára került. 64 nap múlva valaki szintén négy percen belül futotta a mérföldet. Aztán a következő 3 évben 18 alkalommal dőlt le a határ, tíz év alatt összesen 336 atléta ismételte meg a sikert.
Amíg az ember úgy tudta, hogy nem lehet 4 percen belül futni a távot, addig nem is tudta. Amikor kiderült, hogy mégis lehet, sorozatban dőltek meg a rekordok.
Roger Bannister 88 éves korában meghalt, és újra címlapra került: arra emlékeztek, hogy nem önmagáért futott, hanem mindenkiért.
Ahogy Clint Eastwood sem saját magának készít filmet. Bill Gates vagy Warren Buffet nem saját magának gyűjti a pénzt. Gandhi, Nelson Mandela, Churchill, Teréz anya esetében is biztos, hogy önmaguknál fontosabb ügyet képviseltek.
Valami hasonlót várok. Azt, hogy a közös ügyeinek képviselete fontosabb legyen, mint a jelölt személyes sikere és ezt leginkább Dobrev Klárától várhatom.