Az önsorsrontás magasiskolája

Posted by

Paddington írása Rubin Eszter: Minek szenved, aki nem bírja című könyvéről

>Rubin Eszter új regényének főszereplője, Pető Hanga az önsorsrontás nagymestere. Annyira tragikusan elszúr mindent, hogy inkább groteszk, tragikomikus, mint tragikus figura. A regény elején éppen Balira viszi nászútra a férje, ám félresikerül egy különlegesen izgalmasnak ígérkező kávékóstoló, Hanga súlyos allergiás tüneteket észlel, és innentől kezdve az út csak lefelé vezet a pszichoszomatikus betegségek spiráljába. Az asszony pszichológushoz is eljut, akivel ugyan nem sikerül valódi terápiás kapcsolatot kialakítania, de a helyzet lehetőséget ad a szerzőnek – és talán a főhősnek is –, hogy áttekintse eddigi életét.

Pető Hanga alakjában legidegesítőbb ismerőseink csaknem összes rossz döntése, bosszantó jellemvonása van összegyúrva. Ezek az (egykori?) barátaink azok, akiket mostanában különösen nehéz megérteni. Nekik is, Hangának is a Vírus – ami persze nagy V-vel szerepel a történetben – megadta a lehetőséget, hogy kényszeres viselkedésüket megpróbálják normává tenni. A regény főhőse mániákusan fertőtlenít, maszkol és bezárkózik. Rubin Eszter magyarázata, úgy tűnik, erre a többgenerációs holokauszt trauma, ám a szerző a kérdést nyitva hagyja. Ennél valószínűleg árnyaltabb a kép. Inkább a rossz szülői minták generációkon átívelő, és egyre nagyobb károkat okozó átörökítéséről van szó. Az olvasó egy darabig még szurkol neki, hogy végre legalább egyszer sikerüljön neki átugrania a saját árnyékát, de aztán már csak a körülötte lévőket sajnálja, akiknek pokollá teszi az életét: leginkább a lányát és a férfit, aki szívből szereti.

Hanga élete archetipikus pesti zsidó sors. Nagyszülei holokauszt-túlélők, ahhoz a csoporthoz tartoznak, akik visszakapott életük minden percét kiélvezik, talán túlzottan is, ám örökre leszámoltak – legalábbis látszólag – a zsidóságukkal. Ehhez az is hozzátartozik, hogy magát a traumát csak félszavakkal említik meg a későbbi generációknak, amitől a szorongással turbózott fantázia gyakran rémálmokat gyárt. Nem történik meg a trauma feldolgozása, mondhatnám: jó magyar szokás szerint. Állandóan vidámak, tudnak örülni mindennek és mindenkinek, és a hozzájuk hasonló élményeket átélt barátaikkal közösen ünneplik életük végéig, hogy életben maradtak. Ám ebbe a buliba nem teljesen illik bele a gyereknevelés. Nem tudjuk meg, mi törött el menet közben, de azt megtudjuk, hogy lányuk, Vera (Hanga édesanyja), úgy nőtt fel, hogy nem tud normális emberi kapcsolatokat kiépíteni. Munkaholistává válik, egyedül marad, és igazán nem tud figyelni saját gyerekére sem.

A kisgyerek Hanga – ez is tipikus – alapvetően ennek ellenére boldog gyerekkort él meg. Nagyszülei, talán saját gyereknevelési fiaskójukat is kompenzálva, a tenyerükön hordozzák. Sok szempontból saját nagyszüleimre ismertem bennük nagyszülőségükben és szülőségükben egyaránt. A boldog kislány, talán ezért is, az iskolában is elemében érzi magát. Ám az általános iskola véget ér, Hanga az Apáczai gimiben, egy rémes versenyistállóban találja magát, ahol nem találja a helyét, ráadásul a nagyszülők is elmennek. Az anyja továbbra is rengeteget dolgozik, nem veszi észre, hogy a lánya nem oda került, ahol jó lehet neki, hanem oda, ahol elvárják, hogy az legyen. Hanga pedig megtalálja a módját annak, hogy a figyelem központjába kerüljön, megbetegíti magát. Ennél még akkor is jobb lenne talán az élete, ha csavargásra vagy bolti lopásra adná a fejét. Talán az is pech, hogy éppen túl későn születik ahhoz, hogy megoldást jelenthessen neki az általános iskolába visszajárni ifivezetőként – ami sokunkat mentett meg Hanga sorsától.

Magyarországon még ma sem divat a testi tüneteink lelki okait keresni. Így aztán az immár kamasz lány sem valódi problémáira kap megoldást. Az egyik orvostól a másikig hurcolt szóma (test) a beavatkozások hatására még betegebb lesz, miközben az igazán beteg pszichével (lélek) senki nem törődik. Innen már egyenes út vezet az esti gimnáziumba és a nem tervezett, korai anyává váláshoz egy abúzusra épülő kapcsolatban. Egy ponton Hanga tehetsége és életösztöne feléled, nemcsak leérettségizik, de elvégzi a képzőművészeti egyetemet is. Itt ismét belebonyolódik egy teljesen életképtelen kapcsolatba, amiből csak tíz év múlva találja meg a kiutat. Amikor pedig végre rátalál az igazi szerelemre, abban sem képes elmerülni és élvezni az életet. Inkább átengedi magát az újabb és újabb pszichoszomatikus tüneteknek.

Pető Hanga tehetséges grafikus és kiváló konyhaművész. Az előbbi nyújtja számára a megélhetést, így ezen a téren igyekszik teljesíteni akkor is, amikor már teljesen elhatalmasodnak rajta a lelki eredetű testi tünetek. Főzőtudománya elsősorban a barátai és családja kényeztetését szolgálja. Jelentős szerepe van abban, hogy bő tíz évig állandóan visszatér hozzá az őt ocsmányul kihasználó partnere, Iván, akivel igazi „se vele, se nélküle” kapcsolatban van. És nem véletlen, hogy az egyik önmagában kifejlesztett egészségi probléma éppen abban akadályozza, hogy élvezze az ételeket.

Olvasás közben végig a lányának, Lenkének szurkoltam. Hanga alkalmatlansága és a jó szülői minta hiánya alapvetően őt is arra predesztinálja, hogy tönkre tegye a saját életét. Lázad is ezerszeresen, miközben anyja tehetetlenül vergődik, szülőként éppúgy elbukik, ahogy saját élete menedzselésébe is beletörik a bicskája. De Lenkének sikerül, igaz ehhez több ezer kilométerre kell lennie az anyjától. Ez is ismerős történet, de a lehető legjobb kimenetel. Legalább Lenkének és majd Hanga unokájának esélye van arra, hogy annyira boldog legyen az élete, mint a holokausztot túlélt nagy/déd/ükszülői generációnak.

Pető Hanga az a figura, akit két évvel ezelőtt még jól megráztam volna, hogy ébredjen már fel, és vegye észre, hogy mindent elszúr, hogy kényszeres, és hogy segítségre van szüksége. Ma a Pető Hangák a Facebook-falam egy jól meghatározó szegletében saját kényszereiket igyekeznek normalitásként eladni. És csak kevesekkel lehet úgy beszélgetni róluk, ahogy velük kellene. Nem tudom, ez volt-e a szerzői szándék, de remélem, hogy lesznek Hangák, akiket legalább egy kicsit elgondolkodtat Rubin Eszter főszereplője, és segítséget kérnek.

Rubin Eszter

Rubin Eszter: Minek szenved, aki nem bírja
Pesti Kalligram, Budapest, 2021
280 oldal, teljes bolti ár 3990 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 3192 Ft,
e-könyv változat 3000 Ft
ISBN 978 963 468 2394 (papír)
ISBN 978 963 468 2561 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Pető Hanga tehetséges grafikus, sikeres tervezőcégnél dolgozik. Férje meglepetésül Balira viszi az első házassági évfordulójukon. Amikor azonban az őserdőben anafilaxiás sokkot kap, amit csak kis híján sikerül túlélnie, el kell gondolkodnia, hogy minden rendben van-e az életében. Annál is inkább, mert ettől kezdve elveszíti magától értetődő biztonságérzetét, önmagába vetett hitét. Sorra jönnek a bizarr tünetek, lassan mindenre és mindenkire allergiás lesz, ki kell költöznie a saját házából is, ahol épp most kezdték férjével új, közös életüket. Hanga lassan minden civilizációs ingerre súlyos testi tünetekkel reagál, nem tud enni, nem érintkezhet senkivel és semmivel. Egyedül van, bezárkózva egy kis faházba, a kertjük végében álló fehér törzsű nyírfák árnyékában. Mihez kezd ezzel az elidegenedéssel és peremre szorultsággal valaki? Van-e visszaút a mindennapi emberi kapcsolódásokba?

A KULTÚRAKIRAKAT
Címkép: Újlipótváros, Fortepan
%d bloggers like this: