Atilla és a diszkrimináció

Posted by

Fábián András
>„Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak?” Ismerős a kérdés? Nem véletlen, hiszen ez az ún. gyermekvédelmi népszavazás első kérdése. A titkon kormánypárti Blikk odáig ment a független tájékoztatásban, hogy a referendumot megelőzően, már júliusban előzetes „kvíz” formájában megkérdezte az olvasóit az összes kérdésben. (https://www.blikk.hu/aktualis/politika/orban-viktor-nepszavazas-pedofil-homoszexualis-gyermekvedelem-gyerekek/sq7rfm0) Lepődjenek meg az én olvasóim: az említett kérdésben a „nem”-ek száma magasan felülmúlta az „igen”-eket. Az 1542 válaszadó 73%-a bizony nem szeretné, ha ilyen esetek fordulnának elő a gyermekintézményekben.

Különösnek tartom, hogy például a politikai pedofíliáról nincsen népszavazási kérdés. Pedig példának okáért a nagyon kormánypárti Lánczi Tamás már 2018-ban még az Örökkévalót is tanújául hívta, hogy a pedagógusoknak nincs joga tüntetni vinni a gyerekeket. 2018. január 19-ére volt ugyanis időzítve a „Ne menj suliba és demonstrálj az oktatásért!” címen meghirdetett tiltakozás a kormány oktatáspolitikája ellen. Lánczi Tamás szerint ez nem volt egyéb, mint politikai pedofília. Lánczi dühe viszont nehezen érthető, mivel ő maga kezdi a témában folytatott elménckedését a Talmud szavaival: „Amikor a fiadat oktatod, a fiad fiát is oktatod.” (https://mozgasterblog.hu/politikai_pedofilia.html) Mire gondolhatott tehát a blog írása közben a költő!?! – tesszük fel értetlenkedve a kérdést, bár Lánczi köreiben ilyen kérdésre maximum egy durva káromkodás a válasz.

Nem kevésbé emlékezetes és kínosan mulatságos eset volt, amikor a Nemzeti (!) Választási Bizottság akkori elnöke, (nem mellesleg az EU pénzek nem szabályszerű felhasználásának gyanújába keveredett Prof. Dr. Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egykori rektora) 350 ezer forintra bírságolta Orbán Viktort, amiért olyan választási videót tett közzé, amiben óvodásokkal kampányolt. Ki is érdemelte több alkalommal Orbántól a megtisztelőnek egyáltalán nem nevezhető „bírságbajnok” címet. Prof. Dr. Patyit hamarosan le is váltották mindkét említett posztjáról. Mivel azonban Orbán senkit nem hagy az út szélén, rövid pihentetés után nemrégiben rehabilitálták és kinevezték a Kúria elnökhelyettesévé. Ott folytatja az elévülését.

Fideszes körökben nagy keletje volt (és van is) a gyermekek kampánycélú felhasználásának. Egy vagy több cuki gyerekpofi mindjárt vonzóbbá teszi az amúgy meglehetősen ellenszenves, sőt! – nem ritkán gusztustalan politikai közszereplőt – gondolják ők. Jól mutatnak ölben, szalmára térdepeltetve, lufi osztás vagy etetés közben, netán épp a határon túli magyarok pártfogoltjaiként, akikről nem feledkezik meg az anyanemzet, vagyis a Fidesz. Ugyanezt persze nem mondhatjuk el a határon inneni mélyszegénységben élő gyerekekről, de ők nem is annyira fotogének, mint erdélyi kis pajtásaik. A boldog, kipirult, örömteli gyermekarcok a pártba vetett bizalmat és a felhőtlenül boldog jövő ígéretét zengik az avatatlan szemlélő számára.

Megjegyzem, nagyobb bizalmam van azokban a pedagógusokban, akik tüntetni viszik a gyerekeket a saját jövőjük miatt, mint azokban, akik az említett politikusokat valamilyen okból meghívják a saját rendezvényeikre, hogy együtt pózolhassanak velük.  (Valószínűbbnek tűnik azonban, hogy nem a pedagógusok, hanem a helyi hatalmasságok hívják a sok ingyenélőt, vagy éppen ők maguk jelentkeznek be visszautasíthatatlan ajánlat formájában.)

Tegnap óta azzal vannak tele a hírharsonák, hogy Parragh László mit mondott a csongrádi Szentháromság téren, az Országos Szakképzési Tanévnyitó ünnepségen. Nem fogom idézni. Volt nagy csinnadratta, visszaszámlálás, csili-vili bemondónő (tanárnő?) és fővárosi előkelőségek. Katonazene és néptánc. Talpig kitüntetett tábornok, sok tanár és sok gyerek, és persze Parragh László, aki a helyzethez illően zsinórokkal és gombokkal dúsan díszített, fekete atillában pompázott. Ez nagyon megy most, ez az atilla. Egyre több magyar „hazaffy” érzi szükségét, hogy a legendás huszárzakót öltse magára ünnepi alkalmakkor. Lehetőleg rámás csizmában. Kövér László, Kovács Zoltán (tetszik tudni, a janicsárképű propagandista) vagy Semjén Zsolt soha ki nem hagyná a lehetőséget, hogy külsőségekben, jelmezzel bizonyítsa: mekkora magyar is ő a való életben. A Sárkány Center-több-mint-piacon egyébként a kínai árusok már pár ezerért adnak egy ilyen zakót és alkudni is lehet. Mondjuk nekem ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy régen az udvari bolondot a csörgős sipkája, meg a színes ruhája különböztette meg a normális emberektől. Akkoriban azonban csak neki volt ilyen és nem ritkán nevettek is rajta. Azonban az is csak egy jelmez volt, semmi több. Gondoljunk például Rigolettora.

Parragh elhíresült évnyitó beszédéből én nem a jelmezt vagy azt a tornatanáros baromságot tartottam a leginkább elgondolkodtatónak. A nem éppen bölcsességéről, sokkal inkább ostoba szervilizmusáról ismert kamarai elnök úgy gondolta, hogy neki is hitet kell tennie imádott miniszterelnöke és a Fidesz melegellenes politikai kampánya mellett. Tetszik még emlékezni a népszavazási kérdésre, amit az írásom elején idéztem? A helyzethez (tanévnyitó!) abszolút nem illő vallomásában váratlanul kijelentette ugyanis, hogy őneki rengeteg meleg ismerőse van, és nagyra becsüli őket, mert okosak, kedvesek és tiszteletre méltóak (értsd: rá ugyan senki nem merje azt mondani, hogy homofób!). Csak az a meleg tanár ne nyúljon az ő kisfiához!

Nekem meg rögtön az az antiszemita jutott eszembe, akinek szintén van egy zsidó barátja, aki azért egész rendes ember. De a zsidók csak tartsák magukat távol tőle. Meg az a régi vicc is eszembe jutott, mely szerint Brezsnyev elvtárs egyszer ellátogatott Washingtonba és vitte magával a Moszkvai Filharmonikusokat is. A zenekar koncertjén Brezsnyev odafordult Carterhez, és a fülébe súgta. „Látja, elnök úr, maguk mindig azzal vádolnak bennünket, hogy mi, szovjetek, antiszemiták vagyunk. Nos, elmondhatom magának, hogy például ebben a zenekarban is nyolc zsidó játszik. A maguk zenekarában hány zsidó van?” „Nem tudom, mi ezt nem tartjuk számon.” – válaszolta az elnök.