Nem rossz, de nem egészen igaz a cím

Posted by

Tóth Zsuzsanna 

>Úgy vélem, nem rossz, bár nem teljesen igaz a cím. Mert bizony ezeket a történeteket nyilván elmesélte már Zubornyák Zoltán is, máskor, másnak. Színházi büfékben, művelődési házakban, fesztiválok laza és külhoni esték nosztalgikus hangulatában – hiszen oly sok helyen és pozícióban megfordult életében. (Színész, rendező, közművelődési szakember… s még sok más pozícióban.) Magában hordozza ezeket a történeteket, formálgatja, nem véletlenül jönnek elénk pontos grafikával, könnyed kézzel rajzolva. No meg szeretettel, ami átsüt a lapokon. Mindenki, akiről ír, fontos számára – és ez ritkaságnak tűnik manapság.

Több helyen leírták, hogy ez a színházi történetcsokor – sok-sok színházi emberről rajzolt pillanatkép – voltaképpen a felejtés ellen való „orvosságként” kezelendő. Nyilvánvaló célja, hogy megőrizze, ami volt, ami és aki a szerző életének részévé vált. Zubornyák beszél a kezdetekről, főiskolás éveiről, tanárairól, társairól, még írók is szóba kerülnek. Természetesen kivételes szerep jut a nagy tanároknak, meghatározó példaképeknek. De történeteket sorol munkahelyeiről, olyan emberekről is, akik örökösen a kulisszák mögött dolgoztak a színházért, a közönség számára többnyire tényleg névtelen maradókról, kellékesről, súgóról….

Zubornyák Zoltán természetesen, már-már az élőbeszéd könnyedségével mesél mesterekről és tanítványokról, kollégákról és barátokról, kicsikről és nagyokról, az életében felbukkanó világhírességekről, találkozókról, színházi munkáiról, más irányú tapasztalatairól. Voltaképpen másokról, mégis önmagáról beszél, mondandójába óhatatlanul beleszövődik saját élete – néhol színháztól független mondatok is. (Bár ebben nem vagyok biztos, hiszen ebben a könyvben minden a színházról szól.) Még az is megtörténik, hogy másoktól csen el egy-egy történetet – nekem például nagyon tetszett Bal Józseftől származó meséje.

Az egész könyv így válik töredezettségében is egységessé, mint egy végtelenített este, amikor mindenki elcsendesedett, a szúnyogok is elültek a gyertyafény körül, de valakiből még áradnak a történetek, amelyeket jó hallgatni. (Még az is belefér, hogy szerkesztési hibaként egy oldal kétszer került bele a könyvbe.) Ismeretlenül is ismerjük a szereplőket, a felbukkanó alakokat, ha pedig nem, elképzeljük őket. (A nevekből csemegézni lehetne, de igazságtalan volna!) Ugrálunk időben, helyszínek és gondolatok között, akár egy álomban, ahol minden megtörténhet. És ez az egész olyan otthonos, megnyugtató. Majdnem azt mondtam, erőt ad.

Pedig „Zubi” tényleg nem tesz más, mint mesél. Közben persze önmagához is egyre közelebb kerül, s mindeközben mi is jobban megismerhetjük a múló pillanatok rögzítésének igyekezetében élő embert, Zubornyák Zoltánt. Nem mellesleg tapasztalatait a színészi, rendezői, színházi munkáról, a folyamatról, aminek a végére értékválasztásaiban meggyőző alkotóvá vált. Könyvének történeteiből, mint ezer kis felvételből, kirajzolódik az az ember, aki eljutott Weöres Sándor gondolatainak megértéséhez: „Ne kívánd azt, amit általában hírnévnek, dicsőségnek neveznek: mert a híres emberek kirakatban tarkállanak, mint egy halom sütemény, s a kíváncsiság légy-felhőként lepi és mocskolja őket, a hírnév nem dicsőség, hanem nyomorúság és megaláztatás.”

Zubornyák Zoltán

Zubornyák Zoltán: El nem mesélt történetek
Kossuth Kiadó, Budapest, 2021
320 oldal, teljes bolti ár 3800 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 3230 Ft,
e-könyv változat 1990 Ft
ISBN 978 963 544 4526 (papír)
ISBN 978 963 544 4359 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Zubornyák Zoltán úgy lett színházi ember, hogy játszott, rendezett, igazgatott, menedzselt, írt és olvasott. Ezzel a könyvvel pedig megköszön és igazságot szolgáltat. Titkos színészeknek, akiket felfalt a pálya, nagy tudású rendezőknek, akik rosszkor voltak sehol, és áldozatkész színházi embereknek, akik nélkül nem működött volna egyetlen színház sem, soha. A kreativitás prédáinak.
Zubornyák történeteinek szereplői színházfüggők. Kulissza-drogosok. Akik egy olyan világban élnek, ahol mérhető a minőség, érthető a szöveg, pontos az elemzés, röhejes a talmi, és mindenkinek joga van a tévedéséhez és a félelméhez, mert a színházi tudást nem adják ingyen. Sokba kerül, és nem éri meg. Csakhogy ha már fogva tart az anyag, nem lehet lejönni róla. Életre szól. – Sándor Erzsi

A KULTÚRAKIRAKAT
%d bloggers like this: