Életkufárok

Posted by

Fábián András
>Életem egyik korábbi szakaszában találkoztam egy történettel. Egy budapesti ügyvéd a náci megszállás idején mindenféle összeköttetései segítségével felkutatta a rejtőzködő zsidó családokat és felajánlotta nekik, hogy jó pénzért kicsempészi őket Svájcba. Természetesen csak olyanokat, akik képesek voltak az általa meghatározott irgalmatlan összeget azonnal előteremteni dollárban, aranyban, ezüstben, gyémántban. Akadtak ilyen családok. Dőlt a pénz, minden egyes családtag életét külön meg kellett fizetni. Amikor egy szállítmány összejött, a menekülők elbújtak egy zárt rakterű teherautó platóján, az pedig megindult velük, reményeik szerint az osztrák határ felé. Minél közelebb értek a határhoz, annál inkább kezdtek bizakodni a platón megbúvó emberek, annál nagyobb volt az esély a túlélésre. Aztán egyszer csak megállt a teherautó. Harsány német parancsszavak csattantak, felcsapódott a ponyva és elemlámpák fénye vágott a menekülők szemébe. Gestapo, üvöltöttek a pribékek. Leparancsoltak mindenkit a teherautóról és ott a helyszínen mindenkit agyonlőttek. Egy férfinek azonban sikerült elfutni a sötétben. Az ő tanúvallomását olvasva ismertem meg a történetet.

Nem egy ilyen vágóhídi járat indult az ügyvéd úr szervezésében, hanem több. Az üzlet ment tovább a háború végéig. Az ügyvéd, aki a „menekülési útvonalakat” szervezte, még idejekorán meglépett. Amerikába került, az egyik legnagyobb ügyvédi irodában lett társtulajdonos a kimenekítettek vagyonának köszönhetően. A lopott zsidó vagyonnak köszönhetően. Köztiszteletet élvező polgárként élte életét. Amennyire tudom, úgy halt meg, hogy a kutya sem zaklatta ezt a rablógyilkost az általa elveszejtett sok emberélet miatt.

Eszembe jutott egy másik történet is. Ezt egy filmben láttam, de nem emlékszem már melyikben, az is lehet, hogy az emlékeim pontatlanok. A süllyedő hajó néhány mentőcsónakjának egyikénél egy matróz a beszállni akaróktól száz dollárt kér. Aki nem tud fizetni, azt félrelöki. A halálba. Száz dollár az élet tarifája. Miközben zajlik a selejtezés, megjelenik a hajó elsőtisztje és kis ideig figyeli a jelenetet. Aztán előveszi a pisztolyát és lelövi a matrózt. Ez a jelenet kicsit más kifejlettel megjelenik egy másik filmben, a Kárpáthy Zoltán árvízi jelenetében is. Itt azonban az életkufárokat nem éri utol jól megérdemelt sorsuk.

És hogy ez miről jutott eszembe?! Arról, hogy alig egy hete kezdődött meg az emberek kimenekítése Afganisztánból. A katonai egységeket, mintegy 150 embert, azonnal kivonták a harci területről. Akkor bejelentették, hogy nincs magyar állampolgár Afganisztánban, „migránsokat” pedig nem fogad be az ország. Aztán előkerült 26 magyar zsoldos. Őket a hollandok menekítették ki egy hete Kabulból. Vonattal jöttek haza, mert nem tudtak nekik a magyar hatóságok repülőgépre jegyet szerezni. Tegnap 170 (más adatok szerint 173) embert hozott Magyarországra a Wizzair. Magyar Levente külügyi államtitkár vasárnap azt mondta, a repülővel érkezőket a magyar honvédek (!) a halálból mentették ki, nagy részük afgán, jelentős részük pedig magyar és amerikai állampolgár. Vagyis még mindig voltak ott magyar katonák és magyar állampolgárok. 96 afgánt azonnal Röszkére szállítottak, vagyis a nem afgánok (magyarok és amerikaiak) száma 74-77 fő. Ráadásul, mint a magyar kormány kommunikálta, még mindig vannak kimenekítésre szoruló emberek. Magyarok vagy „migránsok”, akik menekültek. És amerikaiak, akik Szíjjártó szerint akadályozzák, hogy a menekülők eljussanak a magyar gépekhez. Mert a híradások több magyar repülőgép útbaindításáról szóltak, de „hiteles” ismereteink szerint még csak egy tért vissza, az is polgári, Wizzair járat volt. A katonai gépek majd – gondolom – katonai repülőtéren szállnak le, titokban. Az is titok lesz, hogy kiket hoznak Magyarországra.

Hát erről jutottak nekem eszembe ezek a történetek.

Címkép: Magyar katonai szállítógép