Elképzelt interjúim három államfővel

Posted by

A New York Times vezető publicistájának irása

Thomas L. Friedman
阅读简体中文版閱讀繁體中文版
Ahogy figyelem az afganisztáni eseményeket, azon kapom magam, hogy megpróbálom figyelmen kívül hagyni az összes kommentárt, és inkább arra vágyom, hogy három emberrel interjút készítsek: Lyndon Johnson elnökkel, Xi Jinping kínai elnökkel és Mohammed Zahir Shah-val, Afganisztán utolsó királyával.

Friedman: Johnson elnök úr, mit gondol Joe Biden beszédéről, amelyben Afganisztánból való kilépésről beszélt?

Johnson: Végighallgattam, és azt kell mondanom, hogy elszorult a torkom. Bárcsak lett volna merszem 1965. április 7-én elmondani azt a beszédet Amerika vietnami szerepvállalásáról – a háborúról, amelyet megörököltem, majd kibővítettem. Ígérj meg nekem valamit: nem teszel linket arra a beszédre. Nem osztod meg.

Friedman: Elnök úr, de már megtettem. Itt van néhány kiemelés abból, amit azért mondott, hogy igazolja azt, hogy még több csapatot kell küldenie Vietnamba:

“Miért vagyunk Dél-Vietnamban? Azért vagyunk ott, mert be kell tartanunk egy ígéretet. 1954 óta minden amerikai elnök támogatást ajánlott fel a dél-vietnami népnek. … Azért is ott vagyunk, hogy megerősítsük a világrendet. A világ minden táján, Berlintől Thaiföldig vannak emberek, akiknek jóléte részben azon a meggyőződésen alapul, hogy számíthatnak ránk, ha megtámadják őket. … Azért is ott vagyunk, mert nagy tétje van az egyensúlynak.”

“Egy pillanatig se gondolja senki, hogy a Vietnamból való visszavonulás a konfliktus végét jelentené. A harc kiújulna az egyik országban, majd a másikban. … Így vált szükségessé, hogy fokozzuk válaszlépésünket és légi támadásokat hajtsunk végre. Ez nem a cél megváltoztatását jelenti. Hanem annak megváltozása, hogy szerintünk mit követel meg ez a cél. … Azért tesszük ezt, hogy növeljük a dél-vietnami bátor nép bizalmát, amely oly sok éven át bátran és oly sok áldozattal viselte ezt a brutális harcot. … Nem hagyjuk magunkat legyőzni. Nem fogunk belefáradni.”

Johnson: Igen, Friedman úr, bárcsak azt mondtam volna, amit Biden mondott – és amit elődei soha nem tettek volna: “Amerika lányainak és fiainak még hány generációját küldjem el az afganisztáni polgárháborúba, amikor az afgán csapatok nem fognak harcolni?”.

Friedman: Hszi elnök úr, mit gondol azokról az amerikai kommentátorokról, akik Kínát győztesnek kiáltják ki Biden amerikai csapatok Afganisztánból való kivonása miatt?

Xi: Ezeket nevezzük mi hasznos idiótáknak. Melyik bolygón élnek ezek az emberek? Tökéletes volt a helyzet, mielőtt Biden megjelent. Amerika életeket, pénzt, energiát és figyelmet vesztett Afganisztánban – és a jelenléte éppen eléggé biztonságossá tette az országot ahhoz, hogy a kínai multinacionális vállalatok kihasználhassák.

A Metallurgical Corporation of China és a Jiangxi Copper szerződést kötött egy rézbánya fejlesztésére Mes Aynakban, a China National Petroleum Corporation pedig egy mezőn dolgozott az ország északi részén – és az amerikaiak finanszírozták az általános biztonságot. Ez a mi elképzelésünk a tökéletességről! Sajnos, a kabuli kormány őrültségei miatt egyik projekt sem indult el. Afganisztán azonban rendkívül gazdag ásványi anyagokban, amelyekre szükségünk van. Ki fogja megvédeni a befektetőinket, miután az amerikaiak már nem teszik ezt ingyen? Én nem.

Friedman: Mi a helyzet a tálibokkal?

Xi: A tálibok?! Azt hiszi, hogy megbízunk bennük? Észrevették, hogy a pakisztáni tálib testvéreik mit tettek a pakisztáni beruházásainkkal? Csak olvassa el a The Wall Street Journal július 28-i számát:

“ISLAMABAD, Pakisztán – Egy fegyveres tüzet nyitott egy két mérnököt szállító autóra a déli kikötővárosban, Karacsiban, ez volt a legutóbbi támadás kínai állampolgárok ellen a közeli szövetséges Pakisztánban. … A közelmúltban több támadás áldozatai is kínai állampolgárok voltak Pakisztánban. A hónap elején egy robbantásos merényletben kilenc kínai építőmunkás halt meg egy buszban, amelyet egy észak-pakisztáni gátépítés helyszínére vittek. Az elmúlt években más támadások célpontjai közé tartozott a karacsi kínai konzulátus, a részben kínai tulajdonban lévő karacsi tőzsde és egy szálloda a kínai vezetésű Gwadar kikötőben.”

Xi: Pakisztán még a saját tálibjaitól és a beludzs szeparatistáktól sem tud megvédeni minket – a saját országukban -, és mi birtokoljuk Pakisztánt! És ne is beszéljünk arról, hogy a tálibok győzelme hogyan inspirálhatja ujgur muszlimjainkat. … Joe, Joe, mit tettél velünk, Joe? Hallgatnod kellett volna a külpolitikai szakértőidre, és Afganisztánban maradni. Az utolsó dolog, amit szeretnénk, hogy Amerika minden erőforrását és energiáját arra összpontosítsa, hogy velünk versenyezzen a 21. század iparáért, ahelyett, hogy a tálibokat üldözné a Hindukuson.

Friedman: Mohammed Zahir sah volt Afganisztán utolsó királya, aki 1933-tól uralkodott, amíg 1973-ban sógora le nem váltotta, ami közel fél évszázadnyi puccsot, háborút és inváziót váltott ki. Ő volt az utolsó az Afganisztánt uraló, 226 évig uralkodó pasztun uralkodó dinasztiából.

Felség, mit gondol Biden döntéséről, hogy egyszerűen elhagyja Afganisztánt és a tálib hatalomátvételről?

Zahir: Zahir: Hadd mondjak el néhány dolgot az országomról. Az első dolog, amit tudnod kell, hogy sok különböző nyelv, kultúra, etnikum és az iszlámhoz való viszonyulás mozaikja vagyunk, és mindig is azok leszünk. Nemzeti himnuszunkban 14 etnikai csoportot ismerünk el: pashtunok, tádzsikok, hazarák, üzbégek, beludzsok, türkmének, noorisztániak, pamirik, arabok, gudzsárok, bráhuik, qizilbash, aimaq és pashai. Vannak szunnita, szufi és síita muszlimjaink. Az ország azért volt viszonylag békés az én vezetésem alatt, amíg az idióta unokatestvérem meg nem buktatott, mert az emberek egyesítő szimbólumnak tekintettek, akivel mindannyian azonosulni tudtak.

A tálibok csak egy elemet képviselnek a mozaikunkban – a pashtun szunnita iszlamizmust. Amióta az amerikaiak 20 évvel ezelőtt elűzték őket, csak azon gondolkodnak, hogy hogyan szerezhetnék megint az elvesztett Afganisztánt, nem pedig azon, hogyan kormányozhatnák újra a ma létező Afganisztánt.

Hadd mondjam el, Friedman úr, Afganisztán lakosságának több mint 70 százaléka 25 év alatti. Legtöbbjük semmit sem tud a tálibokról, és soha nem hallott még Omar mullahról – akárcsak azok a húsz év körüliek Iránban, akik soha nem hallottak a sahról, és nap mint nap szomorúságot okoznak az iráni iszlám uralkodóknak. Ők egy másik Afganisztánban nőttek fel, egy másik korban, és nem fogják egykönnyen feladni azokat a szabadságjogokat, amelyeket az elmúlt 20 évben élveztek, még akkor sem, ha az ország egy zűrzavaros hely volt.
A világ ezen részén élő törzseknek, Friedman úr, van egy mondásuk: Én és a testvérem az unokatestvérem ellen. Én és a testvérem és az unokatestvérem a kívülálló ellen.
Az amerikaiak voltak a kívülálló, és a tálibok mindig találhattak bőven passzív és aktív unokatestvéreket az önöktől való megszabadulásra irányuló projektjükhöz. De most nekik és a testvéreiknek az összes bent lévő unokatestvérükkel kell megküzdeniük – abból a 14 különböző etnikumból -, és ez már más történet lesz. A táliboknak fogalmuk sincs arról, hogyan kell kormányozni egy modern országot. Vietnam nacionalista vezetője, Ho Chi Minh Párizsban töltötte száműzetését. Ezek a tálib fickók legjobb esetben is csak a pakisztáni madraszákban tanultak, ahol még tudományt sem tanítanak.

És ott van még a pénz. Az amerikai megszállás az volt Afganisztánnak, ami az olaj Szaúd-Arábiának. Olyan volt, mint egy olajkút, ami nem száradt ki. De most, hogy önök eltűntek, az összes bevétel is eltűnt, amiből a kormányt működtetni és a fizetéseket fizetni lehetett. Hogyan fogják a tálibok pótolni? Nem tudnak annyi drogot csempészni Európába, amennyit csak akarnak. Persze, a kínaiak dobnak nekik néhány morzsát, hogy távol tartsák őket az ujguroktól. De nincs több balek szuperhatalom, aki be akarna jönni és irányítani akarja ezt a helyet, mert most már mindannyian tudják, hogy amit nyernek, az csupán csak egy számla.

Itt van az én jóslatom: A tálibok vagy megalakítanak egy nemzeti egységkormányt az összes nagyobb etnikai és törzsi csoporttal, laza központi irányítás alatt – és ez majd valahogy egyben tartja az országot, és képes lesz külföldi segítséget igénybe venni – vagy nem. Ha ez megtörténik, akkor Biden elnöknek igaza van,  miszerint Amerika jelenléte valójában megakadályozta az afgánokat abban, hogy kompromisszumot kössenek és összefogjanak, hogy együtt kormányozzák az országott. Talán még a családom egyik leszármazottját is megtalálják a szimbolikus egyesítők között. Ismétlem: uralkodásom egybeesett az afgán történelem egyik legbékésebb korszakával.

Magyar változat/ Újnépszabadság