A kabuli repülőtér nem a menekülés kapuja

Posted by

A Guardian írásának magyar változata

Emma Graham-Harrison

A kabuli repülőtér kapui a héten nem a menekülés, hanem a kórház felé vezettek egy afgán emberi jogi aktivista számára. Egy rokonát fejbe lőtték a távozni próbáló emberek közelharcában, ezért az estét azzal töltötte, hogy egy piacra vánszorgott, hogy alkoholt és gézt vegyen a sebeire. A kórházban elfogyott. Naponta lövik, verik és könnygázzal fojtogatják az embereket, akik a betonbarikádok előtt gyülekeznek, amelyek elzárják Afganisztán utolsó, nyugati ellenőrzés alatt álló területét és a tálib rezsim elől való menekülés utolsó reményét. Ezen a héten legalább 12 ember halt meg, amikor megpróbált a repülőtérre jutni, lövések vagy tömegverekedés miatt.

Miközben az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság azt állítja, hogy az evakuálás egyre gyorsabban halad, ennek kevés jele látszik Kabulban, ahol sok afgán a repülőtéren kívül rekedt, vagy olyan ellenőrzőpontok mögött, amelyeken lehetetlennek tűnik átjutni.Mégis ezrével gyűlnek össze azok, akik hajlandóak kockáztatni az életüket és gyermekeik életét, mert félnek attól, hogy mi vár rájuk otthon.

Szinte senki sem jut ki. A repülők üresen hagyják el Afganisztánt, vagy többnyire külföldi állampolgárokat szállítanak. Vannak olyan afgánok, akik sikeresen átvészelik a tálib ellenőrzőpontok, a hömpölygő tömegek és a külföldi katonaság gócpontjait, és bejutnak a táborba, de ők többnyire olyan emberek, akik kapcsolatban állnak a nyugati hadsereggel és annak nagykövetségeivel. Az amerikai rendszer kiterjed azokra, akik a nyugati médiának vagy civil szervezeteknek dolgoztak. Nagy-Britannia azonban sokakat kizárt, köztük a vállalkozókat és azokat, akik a nagykövetségekhez tartozó szervezeteknek, például a British Councilnak dolgoztak.
Azon afgánok számára, akik mindvégig az afgán szervezeteken belül harcoltak azokért az értékekért, amelyeket a Nyugat állítólag támogatott, beleértve a demokráciát és a nők jogait, még kevesebb esélyük van a kijutásra. Nincsenek külföldi szervezetek, amelyek szponzorálnák a meneküléshez szükséges vízumot. “Teljesen le vagyok sújtva. Kudarcot kudarcra halmozunk” – mondta Shaharzad Akbar, aki az Afganisztáni Független Emberi Jogi Bizottságot vezeti.

“Több ezer afgán van veszélyben, akik évek óta szembeszálltak a tálibokkal. De a repülőtér kapujában félreállítják őket az útból, miközben az USA, az Egyesült Királyság és más államok a kiszolgáltatott afgánok feje fölött repülnek ki polgáraikkal.” A düh a kormányok ellen irányult, amelyek nem terveztek, és a nemzetközi szervezetek ellen, amelyek cserbenhagyják a személyzetüket. Az ENSZ alkalmazottai barátaiktól és volt kollégáiktól könyörögnek segítségért, mivel szerintük a nemzetközi intézmény nem tervezi a legtöbbjük evakuálását. “Kedves Antonio Guterres! Négy évig dolgoztam az ENSZ-nek Afganisztánban, és a postaládám tele van olyan afgánok üzenetével, akikkel együtt dolgoztam az ENSZ-nél, akik kétségbeesetten könyörögnek a segítségemért a meneküléshez. Légy szíves adj tanácsot, kihez irányítsam őket” – írta Heather Barr, a Human Rights Watch munkatársa a Twitteren.

Annak ellenére, hogy a tálibok sajtókonferenciákon általános “amnesztiát” ígérnek, azok afgánok már korábban is olyan helyen éltek, ami a tálibok ellenőrzése alatt volt  beszámolnak az országon átívelő előrenyomulásuk során elkövetett atrocitásokról. A múlt héten már dokumentáltak egy mészárlást, és Kabulban a tálibok házról házra járnak, és olyan embereket keresnek, akik kapcsolatban állnak a kormánnyal. Az ettől   való félelem késztetett egy fiatal futballsztárt arra, hogy kockáztassa és elveszítse az életét, amikor egy amerikai katonai repülőgép oldalába kapaszkodva kétségbeesetten próbált menekülni. Ugyanez a félelem készteti a tömegeket arra, hogy nap mint nap a repülőtér oldalához szoruljanak, a lövöldözések és verések ellenére.

Címkép: Pápai Gábor rajza: Légihíd