A támadó drón a birodalom valutája

Szerdán Petraeus és én telefonon beszéltünk az afganisztáni helyzetről. Közel nyolcvan percig beszéltünk; Petraeus szenvedélyesen beszélt arról, hogy szerinte a Biden-kormány hibázott a kivonulással kapcsolatban, és hogy szerinte miért volt helytelen az afgán erőket hibáztatni a kormány összeomlásáért. Szerinte az Egyesült Államoknak Afganisztánban kellett volna maradnia, és teljes mellszélességgel védelmezte az aktív katonai jelenlétet külföldön. A beszélgetésünk, amelyet a hosszúság és az érthetőség kedvéért szerkesztettünk, alább olvasható.

Ön szerint hogyan jutott az afganisztáni helyzet oda, ahol ma van?

A Trump-kormányzattal kezdődött, és azzal, hogy finoman szólva sem sikerült megegyezni [a tálibokkal]. Kényszerítettük az afgán kormányt, amely nem vehetett részt az országuk jövőjéről szóló tárgyalásokon, hogy engedjen szabadon több mint ötezer tálib harcost, és nem kaptunk cserébe semmi érdemlegeset. És természetesen az új kormányzat bejött, és egy gyors felülvizsgálatot és elemzést végzett, és bejelentette a visszavonulásról szóló döntést, amire talán emlékeznek, hogy akkoriban azt mondtam, attól tartottam, hogy meg fogjuk bánni. És azt hiszem, már meg is bántuk. Azt hiszem, ez egy pszichológiai csapás volt, amelynek jelentősége talán nem mindenki számára nyilvánvaló.

Aztán valóban megtörtént a kivonulás. És ez nem a frontvonalban harcoló erőkre vonatkozott. Ami nekünk volt, azok a tanácsadó és segítő egységek voltak, amelyek az afgán erők főhadiszállásán helyezkedtek el, és lényegében összekötő csapatokat és taktikai légi irányítókat foglalnak magukban, akik – a harcmezők felett drónok segítségével – megerősíthetik a valódi légi támogatáshoz szükséges célzást. Nem arról beszélünk, hogy megbombázzuk a hegyet odaát. Arról beszélünk, hogy a lehető legközelebbről bombázzunk a harcoló csapatokhoz. És ez egy elég bonyolult struktúra volt, és rendkívül fontos volt az afgánok számára, akiknek még mindig nagyon szerény méretű légierőjük van. De ha nincsenek összekötő csapatok az afgán parancsnoksággal, akik egy afgán parancsnok mellett ülnek, aki rádiójelentéseket kap az embereitől, és gyakran ugyanazt a képet látja, amit egy Reaper drón lát alatta, akkor nagyon nehéz komoly légi erőt bevetni.

Tehát az amerikai erők kivonulnak, ami nem csak a légierőre, hanem azokra a rendszerekre és emberekre is vonatkozik, amelyek lehetővé teszik annak használatát a közeli légi támogatásban. És, ami némileg figyelmen kívül maradt, bár néhányan közülünk már hónapokkal ezelőtt azonosították ezt, mintegy tizennyolcezer vállalkozó távozása, akik az Egyesült Államok által biztosított afgán légierőt tartják fenn, és a karbantartási rendszert is irányítják. Ez egy hatalmas rendszer, amely ellátási láncokat és rendszeres ellenőrzéseket foglal magában – rengeteg nagyon kifinomult diagnosztikai berendezést, és  a hatalmas logisztikai támogatási struktúrát, amely biztosít mindent, még a pótalkatrészeket is egy nagyon szigorú környezetben. És természetesen a tálibok is lövöldöznek rájuk.

Az a légierő nagyon, nagyon keményen dolgozott. És megpróbáltak kommandósokat átszállítani, akik valóban nagyon jó harcosok, a mi különleges műveleteink által nagyon jól kiképzettek és jól felszereltek. Kimentek ezekbe a korai csatákba, és feltartóztatták a tálibokat, de azt hiszem, egy bizonyos ponton rájöttek, hogy már senki sem jön a segítségünkre, senki sem fedez minket, nincs sürgősségi utánpótlás, nincs erősítés, nincs sürgősségi orvosi evakuálás, és nincs közeli légi támogatás. És azt hiszem, ez néhány esetben megtörtént, és ezek a csapatok azt tették, amit szerintem a csapatok ilyen körülmények között tesznek, ha egyedül és elszigetelten maradnak, és senki sem jön a segítségükre. Az adott körzetek vagy tartományok helyi vezetőivel együtt vagy alkut kötnek, vagy tárgyalnak a megadásról, vagy elmenekülnek. És akkor szerintem az afgán hadsereg pszichológiai összeomlása elkezdődött. És szerintem ez fertőző volt. Ez alapvetően a megadás járványa volt.

Volt-e hiba valahol az események során, tekintve, hogy amikor kivonultunk, ez az összeomlás csak úgy megtörtént? Hogyhogy nem készültünk fel erre húsz év alatt?

Csak azt hiszem, hogy korai volt kivonulni. Most azt mondhatod, hogy: Nos, de mikor mész el jókor? Azt felelem, ideális esetben azt mondom, hogy vannak bizonyos feltételek. Tartsuk szem előtt, hogy most mindenki kritizálja az afgán nemzetépítést. Nos, a nemzetépítésnek a része a biztonsági erők fejlesztése is. Olyan intézmények fejlesztése, amelyek képesek átvenni azokat a feladatokat, amelyek ránk maradtak. Kétségtelen, hogy a nemzetépítés nevében számtalan hibát követtek el, és túlépítették az infrastruktúrát. Lehet sorolni a különböző hiányosságokat. De ismétlem, olyasmit kell építeni, amit át lehet adni. Ne feledjék, hogy amint megdöntjük a tálibokat, az ország a miénk lesz. Könnyű azt mondani: “Elkaptátok Osama Bin Ladent. Mit vagy még itt?” Nosazért, mert az Al-Kaida vissza fog térni. Ha van valami, amit meg kellett volna tanulnunk az elmúlt húsz év háborúja során, az az, hogy ha nem tartunk szemmel egy iszlamista szélsőséges csoportot, akkor az vissza fog térni.

Ön szerint ez a legfőbb tanulság?

Nos, sok lecke van. Tulajdonképpen öt tanulsága van az elmúlt húsz év háborújának, ha kíváncsiak vagytok rájuk.

Igen, kérem.

Az első az, hogy az iszlamista szélsőségesek kihasználják a muszlim világ kormányozatlan tereit, vagy a rokon szellemek által irányított tereket. Nem az a kérdés, hogy lesz-e, hanem az, hogy mikor és hogyan.

Bocsánat tábornok úr alig értem, a szél miatt

Sétáltam. Annak a jele, hogy tényleg komolyan veszem a dolgot, és valakire a lehető legnagyobb figyelmet fordítom,  ahelyett, hogy a képernyő előtt sétáltatnám a kutyát. A második lecke az, hogy valójában magával a problémával kell kezdened valamit. Nem tudod addig tanulmányozni, amíg el nem tűnik. Egy ideig ezt tettük az Iszlám Állam szíriai szervezetével kapcsolatba. Csak akkor történt meg, amikor hatalmas harci erőt generáltunk, ezek visszasöpörtek Irakba, létrehozták a kalifátust Észak-Irakban és Északkelet-Szíriában. A közösségi médiában olyan tevékenységekbe kezdtek,  amelyekkel felbátorítottak és terrortámadásokra buzdítottak. Valamit tenni kell, mert ami ott történik, az nem marad ott. Ezek nem Las Vegas szabályai. Épp ellenkezőleg. És ezek a helyzetek általában erőszakkal, szélsőségességgel, instabilitással, és – ami Szíria esetében a legjelentősebb – menekültcunamival járnak a NATO szövetségeseinknél, ami a hidegháború vége óta a legnagyobb belpolitikai kihívásokat okozza.

3. számú: minden cselekvésben általában az USA-nak kell vezetnie, és ez azért van, mert olyan hatalmas túlsúlyban vannak a katonai képességeink – különösen, ha azokról az eszközökről van szó, amelyek a leghasznosabbak abban, ahogyan az elmúlt években harcolni tudtunk, ami a fogadó nemzetek erőinek tanácsadásával, támogatásával és lehetővé tételével, a mostani drónok armadájával, valamint a hírszerzés összekapcsolásának egyenlőtlen képességével. Ez nem jelenti azt, hogy nem kellene koalíciót kötnünk. De igenis kell. És ne feledjük, hogy Afganisztánban is volt. És muszlim partnereket kellene magunk mellé állítani, ahogy mi is tettük. Mellesleg a 3. pontot, miszerint az USA-nak kellett vezetnie, az igazolja, hogy amikor az Egyesült Államok elhagyta Afganisztánt, a koalíciós országok is távoztak, annak ellenére, hogy sokan, ha nem a legtöbbjük maradni akart. Tudjuk, hogy az Egyesült Királyság maradni akart. Látták, hogy az Egyesült Királyság parlamentjében azt mondták: “Nem tudunk önállóan semmit sem tenni?”. A válasz sajnos az, hogy valószínűleg nem.

“Mi”, az amerikai nép?

Az amerikai hadsereg és a külügyminisztérium. Az amerikai kormány azt akarja, hogy az irakiak harcoljanak a fronton. Mi azt akarjuk, hogy a szomáliaiak és a szomáliai helyettesítő erők. Tehát a 4. számúig jutottunk. De a lényeg az, hogy átfogó megközelítésre van szükség, de nem akarjuk, hogy a fronton harcoljunk, nem akarjuk, hogy az általunk közvetített politikai megbékélést nekünk kelljen végrehajtanunk Irakban, nem akarjuk, hogy az alapvető szolgáltatások helyreállítását, a helyi intézmények újjáépítését, az infrastruktúra helyreállítását nekünk kelljen végezni, és így tovább. Azt akarjuk, hogy ezt a helyi erők és a helyi önkormányzatok tegyék meg.

Az 5. pont az, hogy azért van szükségünk a fogadó nemzet erőire, hogy a frontvonalakon harcoljanak, mert fenntartható megközelítésre van szükségünk. A fenntarthatóságot pedig a saját vérünk és saját kincseink ráfordításával mérjük. És ha ezt kellőképpen le tudjuk csökkenteni, akkor nem látunk olyan utcai tüntetéseket, mint a vietnami háború utolsó öt vagy több évében. És ez azt jelenti, hogy meg kell határoznunk, hogyan segíthetjük a fogadó nemzet erőit anélkül, hogy csapatainkat a frontvonalakra kellene küldenünk, kivéve, ha rendkívüli helyzetben vagyunk. De a Reaperek [felfegyverzett drónok] segítségével igen jelentős számú vigyázó szemünk van a világ minden táján. Mindenesetre manapság már minden egységnek van drónja, és mind hasznos, de a Reaper a birodalom valutája. Abból sosem lehet elég.