Ùj középkor hajnalán (?)

Posted by

Kaltenbach Jenő

>A téma nehéz, bonyolult meg aztán az ismert bon mot szerint jòsolni nehézkes, különösen a jövőre vonatkozòan. Annak azonban vannak jelei világszerte, hogy a nagyjábòl a 2. világháborù után elterjedő un. modern kor, a maga liberális, emberijogias filozòfiájával legalábbis komoly kihívásokkal küzd.
Vannak a világnak olyan részei, különösen keleten, ahová el sem jutott. Sőt, ahogy Afganisztán és egyáltalán az iszlám világ példája mutatja, az aktuális tendencia sem errefelé mutat. Ellenkezőleg. Afganisztán visszasülyedni látszik a “sötét középkorba” és nem sokkal jobb a helyzet pl. Iránban, vagy Pakisztánban sem.
A nyugati liberális demokráciák is több helyen meginogni látszanak. Elég csak a trumpizmusra utalni, vagy a polulista, szélsőjobb pártok erősödésére pl. Olaszországban, vagy Spanyolországban.
Magyarország “természetesen” nemcsak együtt halad ezzel a tendenciával, hanem az Orbán rezsim annak élharcosa akar lenni.
Keresem az okot. Ismert igazság, hogy egy társadalmi rendszer mindig történelmi produktum és az is, hogy egy idő után “elfárad”, már nem ad választ az ùj kihívásokra. Ilyenkor megindul az ùtkeresés, ami alkalmanként, átmenetileg nem előre, hanem visszafelé visz.
Azért a végén mégis az ùj eszmék szoktak utat mutatni, nem a régi, avittak felmelegítése és ùjra tálalása.