A sárga ruhás lány

Délután szemész orvosnál voltam, és rossz hírt mondott. Úgy gondoltam, megnyugtatásként sétálok egyet. S mert nem várt érdeklődést váltott ki egy korábbi, a sárga fürdőruhás lányról írott kis emlékezésem, úgy döntöttem, elmegyek ahhoz a kapuhoz, ahol egyszer, pontosan utána gondolva, már több mint hét éve, megláttam azt a bizonyos kamaszlányt, és játékosan arra kértem, soha ne felejtsen el.

Megtaláltam a kaput. Igaz, kicserélték, fehérre mázoltatták, de felismertem a helyet, mert olyan mélyen belém égett egykoron. Megálltam a kapu előtt, két kézzel fogtam a rácsot, és befelé bámultam, oda, ahol egykor a nyárra kirakott medence állt, s ahonnan az a szőke, nem halványodó emlékű kamaszlány a kapuhoz szaladt, hogy a kiskutyáját rendre intse.

Talán harminc másodperce állhattam ott, amikor a kapu elé kanyarodott egy nagy, fehér BMW. Toporgásomat látva a sofőr leengedte az ablakot, és kihajolt rajta egy szőke lány, a szája égő pirosra festve, és sárga kosztümkabátot viselt. – Keres valakit? – kérdezte az ifjú hölgy. Rögtön megismertem. Az egykori kamaszlány volt. – Nem, senkit, illetve egy egykori élményt, egy sárga fürdőruhás lányt, aki életemben egyszer láttam. – A hölgy kacagni kezdett. – Ugye maga volt, aki arra kért, hogy soha ne felejtsem el. – Igen. Jól emlékszik.

A hölgy leállította a motort, és kiszállt a kocsiból. Sárga nadrágkosztüm volt rajta, tűsarkú cipővel. Szőke hajában világos lila szalaggal. – Hát nagy megtiszteltetés számomra, hogy emlékszik még arra a csacska mondatomra. – Persze hogy emlékszem, mert azóta sok idő eltelt, és sok minden történt velem, de se előtte, se utána nem kért arra senki, hogy soha ne felejtsem el. – Komolyan mondja? – Képzelje, az év őszén, amikor itt a kapunál egy pillanatig beszéltünk, Angliába mentem tanulni, angol orvosi egyetemre. A férfiak hatalmas kavarást műveltek körülöttem. – Ebben biztos voltam, mert maga boldogságra született. – Én is ezt hittem, ha belenéztem a tükörbe. Az egyetemen megismerkedtem egy álomszép indiai fiúval, akiről aztán kiderült, hogy herceg, a szülei iszonyatosan gazdagok… Olyan szerelem lett köztünk, hogy a szüleimnek először nem mertem elárulni, hogy egy év múlva szültem egy csodásan szép és okos kisfiút. A barátommal tanultunk és boldogok voltunk, mert ott élt mellettünk két dada segítségével a mi kis hercegünk. A fiú megkérte a kezemet, de a szülei csak azzal a feltétellel adták volna frigyünkre az áldást, ha az egyetem után vele együtt Indiába költözöm. Szerelmes voltam, de ezt az árat sokallottam. A kisfiamat hazahoztam Magyarországra, a barátommal pedig szakítottam. Vérzett a szívem, de meg kellett ezt lépnem, mert azt mondta, hogy a föld alól is előkerítteti a fiunkat, és bárhogyan is, de kilopja Indiába… Sokat sírtam, sokat gyötrődtem. A kisfiamat el kellett vidéken rejteniük a szüleimnek, mert állandóan figyelte valaki a házat. Nem untatom? – Dehogyis. Bámulatos a története. – Szóval csupa rettegés lett az életünk. Attól féltem, hogy ellenem fordul az egykori nagy szerelem. Másik városba költöztem, ott folytattam a tanulmányaimat, és sok-sok éjszakán át sírtam. De a hercegem mindenütt megtalált, és az imádatával tönkre tette az életemet. Idegbeteg lettem. Pszichikai klinikára kerültem… szóval sok minden történt velem. Aztán lediplomáztam, és most újra egyetemi hallgató vagyok, pszichológiát tanulok az egyik nagy angliai egyetemen… választ keresek magamra és az életre. De teljesen teli beszélem a fejét. Jaj, örülök, hogy találkoztunk. Holnap elrepülök Angliába… és most, hogy még egyszer találkoztunk, biztos lehet benne, hogy nem feledem el, amíg élek. Vigyázzon magára.

Beült a kocsiba, beindította a motort, a távirányítóval kinyitotta kaput, begördült a kocsival. Ott álltam a kapuban, és bámultam befelé. Kiszállt a kocsiból, s míg leereszkedett a garázskapu, felém fordult, a jobb kezét magasba lökte, az ujjait széttárta, aztán eltűnt.

Tovább sétáltam, s arra gondoltam, vele mi minden történt hét év alatt, míg velem semmi. És még mennyi csoda és nem érdemelt szomorúság vár rá, mert csodának született. Követhetetlen és elérhetetlen csodának, ami talán tönkre teszi az életét. Erre gondoltam és eleredtek a könnyeim.