Ellenzéki pesszimizmus

Posted by
Béndek Péter
De az ellenzéki pártok vezetői nem akarnak egységesen nyerni, ami eleve látszik abból, hogy nem elég cél nekik a Fidesz legyőzése. Ha így lenne, azaz pontosan látnák a téteket ebben az országban, már régóta hatékonyan politizálnának, de legalább a saját koordinált képességeik maximumát nyújtanák: látszana rajtuk, hogy mindent megtesznek. Orbán legyőzésének esélyén azonban jelentősen ront a máig domináns pártlogika és a korrupt személyes stratégiák egymást erősítő közjóellenessége, amire egyesek azt mondják, hogy hát mije legyen egy pártpolitikusnak, ha nem pártlogikája — én azt mondom azonban, hogy ez a demokrácia mint a fair verseny eszközének összekeverése a NER körülményeivel és az utóbbi esetleges továbbélése vs. felszámolása közötti életbevágó különbség relativizálása; röviden: ha az ellenzék értené és komolyan venné a téteket, már régóta egységesen, a saját (procedurálisnak tűnő, ám ilyen körülmények között abszurd) pártérdekeinek háttérbe szorításával politizálna. Az ún. kollektív cselekvési problémára, ami priméren eltérő érdekű felek között információ- és bizalomhiányos helyzetben fennáll, Orbán már 2011-ben megadta választ, ami ezt a problémát feloldja. A válasza akkor is egy szó volt, éppen az, ami ma: Orbán.
Mondanom se kell, ez — illetve az esetleges ellenzéki győzelem — semmit nem mond arról, hogy ez az ország mikor fog tudni regenerálódni és vissza- (vagy inkább rá-) térni a nyugati fejlődési pályára. Ez nagyon lassú folyamat lesz és biztosan nem fog az én életemben bekövetkezni. De ha legalább a perspektíva helyreállna, az is lenne valami.