A Büszkeség és Kulturkamp – ez valami csemege lehet!

Büszkeség és Kulturkampf, avagy egy megosztás sorsa (nem csak a könyveknek, de egyes írásoknak is van saját sorsuk)

A lenti linkre tilos a levél elolvasása előtt kattintani, biz’Isten, megbánja, aki esetleg így tesz: saját maga előtt lövi le a poént. Tehát saját, jól felfogott érdeketekben először tessék elolvasni ezeket a sorokat és csak utána kattintani!

Ellenkező esetben nem ér a nevem.

Alig több, mint egy éve kezdődtek már elemi erővel az itteni események (aug. 9-én volt a “választás”). Erre a fészbuk feldobta tegnap emlékeztetőül, amit tavaly ilyenkor írtam, én pedig úgy gondoltam, hogy ismét megosztom ugyanott.

Mert akkoriban csaknem napi rendszerességgel írtam a fészbukra, amit aztán egy az egyben átvett az ÚjNépszabadság, csak címet kreált és gyakran képet csatolt hozzá. (Ezt a levelemet a családon kívül megkapja Kereszty András is, aki ennek az ÚjNépszabinak a fő-, sima- és segédszerkesztője egy személyben, egészen pontosan – ha jól tudom – ő A szerkesztőség. Hadd legyen neki is néhány mosolygós, vagy akár kacagós másodperce.)

Az említett újság majd’ minden írását meg szoktam nézni: van, amit csak átfutok (по диагонали), sokat rendesen elolvasok, vannak ott kedvenc szerzőim, nem is kevesen. Továbbra is írogatok rendszeresen ebbe a Népszabiba, csak most belarusz irodalomtörténeti sorozatot vezetek, ezt talán tudjátok mindannyian. És korántsem naponta írok, talán rám is unnának akkor az olvasók. Megritkult írásaim okán időnként kapok egy-egy kedves kis fricskát (ami a Népszabi közönsége számára sima olvasnivaló) a fent említett Kereszty Andrástól.

Nem a nyájas olvasó szándékos kímélete az ok, hogy miért ilyen “ritkák” az írásaim.

Hanem az, hogy a nemzetközi helyzet fokozódik – mindkét országomban a saját belső helyzet csak egyre ijesztőbb. Ez pedig nem kedvez a hatékonyságomnak (КПД = коэффициент полезного действия), amit akár ihletnek is lehet nevezni. Szóval a környező világ mai állapotában képtelen vagyok irodalomtörténeti írásokból havonta három-négynél többet kisajtolni magamból. Most például a fejemben van a következő, de nincs időm rá: egy kb. negyven oldalas sürgős szakfordítást csinálok még néhány napig. (Fogászati segédanyagokról – a címzettek közül már ki is lehet találni, hogy ki az egyetlen, aki képben van: persze, hogy Pancsa!)

Szóval tegnap délután kitettem ismét a fészbukra az egy éves írásomat, aztán, mintha mi sem történt volna, folytattam a fogászati fordítást. Közben jönnek ám az ÚjNépszabi írásai, többet elolvasok, néhányat csak átnézek, mert alaptevékenység a fogászati dolog. Késő este, amikor már belefáradtam a sok gyökérkezelésbe (még jó, hogy nem az én számban kotorásznak 🙂 ), jön az ÚjNépszabitól egy újabb cikk, valami fura-érdekes címmel, hogy “Büszkeség és Kulturkampf” – na, mondom magamnak: ez valami csemege lesz ilyen címmel!

Akkor most elég a szakfordításból, ezt már az ágyban olvasom el (telefonon). És lőn!