Büszkeség és Kulturkampf

Posted by

Bárász Péter
>Mi folyik a csapból és mi nem? Volt már ilyen, hogy néhány napig „a csapból is én folytam”, elsősorban a Klubrádió csapjából. Hét évvel ezelőtt. Akkor jelent meg az első könyvem, ez egyben az első magyar nyelvű szépprózai könyv volt, amit közvetlenül fordítottak belarusz nyelvből (Uladzimir Nyakljajeu: Kandúr a zsákban, Ab Ovo, 2013). Mert bizony az én megjelenésemig belarusz szépirodalmat csak közvetítő nyelvből (főleg orosz vagy lengyel) fordítottak. Nagyon büszke vagyok arra, hogy vannak tanítványaim, akik már szintén képesek önállóan fordítani belaruszból.

Most a történelem hozta úgy, hogy ekkora kereslet van rám itt a fészbukon, az Újnépszabadságban, a Klubrádióban és másutt. Továbbra is én vagyok az egyetlen magyarországi illetőségű magánember, aki ezt az országot lakja, így belülről nézve tudja kommentálni, ami itt történik. Persze mások tollából ill. hangján is elérhető otthon információ, ezek nagyobbik részét inkább dicsérni tudom, másik része főleg (de nem csak) valós tényekből von le olyan következtetéseket, melyekkel én el tudnék vitatkozni. Nekem is jó, hogy ezek vannak, hiszen – mivel Belaruszban három napra kikapcsolták az internetet – kényszerszünetet tartottam ebben a posztsorozatban.
Sok minden történt azóta, erről nem akarok írni, az érdeklődők majd’ mindent tudnak, pontosan a fent említett „idegen” publikációkból. Még több dolog fog történni, de én nem vagyok sem jós, sem politikus – nem írok most erről sem, hisz nincs miről.
Nagyon röviden elmondom, hogyan kerültem ebbe a dologba – részletesen ezt már sokszor megtettem. A 2010-es „elnökválasztás” után kezdtem műfordítani belaruszból. Mégpedig azért, mert a számomra legszimpatikusabb akkori elnökjelöltet még az urnák lezárása előtt az utcán kágébések/készenléti rendőrök félholtra verték. Aztán a mentőkórház intenzív osztályáról, az infúzió alól kitépve egy szál pokrócban kilopták az öntudatlan embert, csak a KGB (itt mindmáig így hívják) belső börtönében tért magához. Mikor kiderült, hogy él, akkor határoztam el, hogy lefordítom legalább egy novelláját, egyelőre ennyit tudok rajta segíteni. Ő Nyakljajeu. Így kezdődött.
Nyakljajeu politikai karrierje pedig avval, hogy elnökjelölt lett, mert nem bírta tovább nézni, hogyan tapossa sárba, igyekszik megsemmisíteni a belarusz hatalom a belarusz nyelvet kultúrát és történelmet. Ha nekem, a matematikusból műfordítóvá vedlett külföldinek ez ennyire fáj, el lehet képzelni, mekkora szenvedést okozhat egy költőnek, írónak.
Életben maradt, Lukasenka rendkívüli módon bekeményített, de Nyakljajeu valamit elért: annak ellenére hogy még durvább módszerrel üldözi az állam a belarusz nyelvet, viszonylag sokan fordultak a nyelv felé, tanulják, olvasnak, beszélik – én is.
Nem erre a népszerűsödési folyamatra válasz, hanem a Lukasenka rezsimnek kezdettől fogva tudatos politikája, hogy pl. a belarusz irodalom idegen nyelvekre történő fordítását semmilyen módon nem támogatja. Ennek én is szenvedő alanya vagyok, ahogyan mindenki, aki ilyen tevékenységre „vetemedik”. A könyvkiadás és -terjesztés (ha valamelyik magánkiadó vállalja azt a minimális példányszámot), persze a belarusz irodalomról van szó, hasonló, vagy még rosszabb bánásmódban részesül. Nem mondok több példát.
Ahogy a magyarországi példákat sem fogom most hosszasan sorolni. Mivel hozzám az irodalom áll a legközelebb, az oktatásába beleerőltetett változásokra gondolok, és persze a történelem gyakorlatilag totális átírására. Illetve a közoktatásnak a minden elképzelhető szint alá süllyesztésére.
Kulturkampf mindkét országomban – rokon lelkek hasonló módszereket (is) alkalmaznak, mert egyetlen céljuk van, de az közös: a hatalom megtartása a végtelenségig.
Quo vadis? Nem Krisztusra gondoltam: Hová tartsz, ember?
Címkép: Bárász Péter