Úgy beszél, mint Simicska, de súlyosabbakat mond

Posted by
Juszt László
>Az mindig “nagyon hasznos”, ha egy ország jegybankelnöke nyíltan bírálja a kormányt.
Jót tesz a nemzeti valutának!
Ezt teszi – ki tudja hányadszor – Matolcsy György. Bírálata egyértelműen a kormányzati gazdaságpolitikának szól. Megértem, hogy Varga Mihályt támadja, aki szerinte elorozta tőle a gazdaság irányításának igen bonyolult feladatát.
„Nálunk az eddigi közepes gazdasági teljesítmény egy közepes kormányzati teljesítményből eredt ebben az évtizedben. Megfordítva, azért volt csak közepes a magyar felzárkózási teljesítmény, mert az állami működés hatékonysága közepes volt.”
– fejti ki cikkében.
Matolcsy szerint Orbán egymaga, valamint a „Gazdasági Főtanács” akarta ezt megoldani, de nem sikerült.
Puff neki! Nesze neked Orbán. És folytatja:
Gazdasági hibák sorát követte el az Orbán-kormány. Például hiba volt a fejlesztéspolitikát leválasztani a gazdaságpolitikától.
Másik hiba szerinte, hogy 2014-ben a rendbe hozott költségvetést nem választották le a gazdaságpolitikáról, és nem szervezték önálló költségvetési vagy pénzügyi tárcába.
Az is hiba volt, – írja – hogy 2014 és 2018 között nem szervezte Orbán önálló tárcába a felsőoktatás, a kutatás-fejlesztés, az innováció és a védelmi ipar területeit.
Nem arról van szó, hogy Matolcsy úgy beszél, mint Simicska, de sokkal súlyosabbat mond. Nevezetesen megkérdőjelezi Orbán gazdasági és személyzeti politikáját. Rosszul esik ilyet mondanom, de igaza van.