Felbomlott a lengyel kormánykoalíció

Posted by

Gordon István
>Lengyelországban ma, kedd este (augusztus 10-én) megtörtént az, amire csaknem egy éve számítani lehetett: felbomlott a Jog és Igazságosság pártja vezette kormánykoalíció, s ezzel megszűnt az Egyesült Jobboldal parlamenti többsége. Morawiecki kormányfő – igencsak hosszú tépelődést követően – lemondatta egyik helyettesét, a mérsékelt Jaroslaw Gowint, aki mellesleg a Megegyezés nevű párt elnöke is egyszemélyben. Köztudott, hogy a kormánykoalíció eddig is csak 1-2 fős többséggel rendelkezett a Szejmben, így elképzelhető, hogy a Megegyezés tagjai (jelenleg 10-11 fő) követik pártelnöküket és lemondanak képviselői mandátumokról.

Mivel ez a szakítás hosszú ideje várható volt, így Kaczynskiék régóta folyamatosan keresték azokat, akiket a koalíciót elhagyók helyére állíthatnak. Először is a Megegyezés párt parlamenti képviselőit állandó nyomás alatt tartották, s a legkülönbözőbb módon próbálták őket arra rábírni, hogy árulják el Gowint és tartsanak ki a PiS mellett. Amúgy a politikai paletta teljes egészéről próbáltak megkörnyékezni olyan képviselőket, akik majd a kilépők helyére állhatnak. Ígéretük állítólag van is, de a hírek szerint kizárólag olyanoktól, akik ma nem tartoznak a politikai élet meghatározó szereplői közé.
Ugyanakkor a tét nagy, hiszen szerdán (augusztus 11-én) fontos szavazásra kerül(het) sor a parlamentben a PiS által benyújtott „Lex TVN” törvénytervezetről, ami alapvetően a szabad sajtó, nevezetesen az amerikai tulajdonban lévő független és kormánykritikus TVN televíziós csoport ellen irányul. (Csak zárójelben megjegyzendő, hogy éppen a TVN24 csatorna volt az, amelyik a KlubRádió februári elhallgattatásáról hosszabb helyszíni tudósítást adott.)
Szerdán tehát megtudhatjuk, hogy megmaradt-e a PiS eddig is rendkívül ingtag és folyamatosan változó számú parlamenti többsége, de hogy mi történik ezután a lengyel belpolitikában az teljesen kiszámíthatatlan. A közvélemény eddig ugyanis is nemcsak azt találgatta, vajon mikor lép ki Gowin és pártja a kormánykoalícióból, mikor veszíti el a PiS parlamenti többségét, hanem azt is, vajon lesznek-e előrehozott választások. Eredetileg 2023 tavasza a kijelölt időpont, de azzal, hogy Donald Tusk ismét átvette a jobboldali liberális Polgári Platform vezetését, alaposan átrendeződött a politikai paletta.
A legfrissebb közvélemény-kutatások az ellenzéki pártok komoly, 10-15 %-os fölényét mutatják, ami persze bőven elég lenne Kaczynskiék megbuktatásához A gond csak az, hogy ezek a pártok még soraikon belül is folyamatos nézeteltérésekkel hadakoznak, az pedig egyelőre nem látszik valószínűnek, hogy leüljenek egymással tárgyalni erőik összevonásáról.
Vagy a kormányzó koalíció felbomlását követően talán mégis?
Címkép: Nincs még veszve Lengyelország – csak a PIS