Az utolsó cikk Nanovfszky Györgyről

Legújabb, immár 26. könyvének invokációjában idézi fel, mintegy mottóként ezt a kis történetet Nanovfszky György, aki túlzás nélkül elmondhatja magáról, hogy szép, érdekes és tartalmas életet élt, és él ma is. Máig megkerülhetetlen közéleti szereplőként mindig a társaság középpontjában van, mesél, anekdotázik, tanácsot ad, és fáradhatatlanul írja a könyveit.

„Az Életem, élményeim, könyveim címmel a 80. születésnapjára jelent meg. A vaskos emlékkönyv a Nano címmel néhány éve napvilágot látott, egy soknyelvű diplomata öt kontinenst átívelő kalandjait elmesélő életrajzi regény folytatása”

Összegzés, egy pályaív felrajzolása a könyvek, tanulmányok, interjúk és visszaemlékezések segítségével. Ahogy az előszóban Nemere István író fogalmaz, „olyan emberről szól ez a könyv, aki életének némelyik szakaszában kalandozó fiatalemberként száguldott át országhatárokon, aratott (szerelmi) győzelmeket… Nősült itt, szeretett ott, rejtélyes ügyeket intézett diplomataként”.

A kolozsvári magyar polgári, unitárius családból származó, ám 1942-ben már Budapesten született Nanovfszky György élete ugyanis kalandregénybe illik. Élete a nyelvek vonzásában telt. . Mire az Eötvös Gimnáziumban leérettségizett, már négy nyelvből volt felsőfokú állami nyelvvizsgája, amihez később még hozzátett kettőt. Egy időben idegenvezetőként, tolmácsként kereste a kenyerét, a ’70-es évekre pedig osztályvezető különböző utazási irodákban.

Közben szláv filológiai diplomát szerez a Lomonoszov egyetemen (MGU), diplomata oklevelet pedig a Moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében (MGIMO). Ezután 1971-ben az ELTE-n általános nyelvészetből doktorál, majd jóval később, 1996-ban az Orosz Tudományos Akadémián a politikai tudományok doktora címet szerzi meg. A rendszerváltás után moszkvai nagykövetként történelmi változások szemtanúja, a kétoldalú kapcsolatok alakítója, később diplomáciai pályájának utolsó állomása Szingapúr. Közben egyetemeken tanít, könyvet ír, és aktív tagja az eszperantó és a finnugor világszövetségnek.  S nem csak tagja, hiszen egyik alapítója és alelnöke a Finnugor Népek Világkongresszusának, 2007-től pedig a Magyar Eszperantó Szövetség tiszteletbeli elnöke.

„Írásaiban, tanulmányaiban és az interjúkban azonban nem csupán egy életpályát követhetünk végig, hanem betekintést nyerhetünk a diplomácia kulisszái mögé, Nanovfszky György értő módon elkalauzol az orosz vagy a finnugor világba, a vallástörténetbe, a nyelvtudományba és megismertet a tolmácsolás rejtelmeivel”

De nem Nanóról, a színes, egyszerre humoros és lírai egyéniségről, a legkomolyabb fejtegetéseket is egy-egy anekdotával feloldó kiváló társalgóról lenne szó, ha a sokszor nem könnyen emészthető tudományos munkákat az emlékkönyv nem fűszerezné élvezetes sztorikkal, a szerelmek történetével vagy éppen lírai vallomásokkal. Ezzel válik a könyv az információk zuhataga ellenére, az elemzések mélységét megőrizve olvasmányossá, a komoly témák mellett is könnyen emészthetővé. S nem utolsó sorban így bontakozik ki előttünk egyszerre a nyelvtudományok doktora, és a politikai elemző, valamint a kalandoktól nem visszariadó, sodró lendületével magával ragadó egyéniség.

Külön említést érdemelnek a könyvben a diplomáciai pályához és a nyelvtudományhoz kapcsolódó írások. Nem véletlenül, hiszen Nanovfszky György igazi polihisztorként hat nyelven beszél felsőfokon, foglalkozott közgazdasággal, politológiával, egyháztörténettel, mégis mindig diplomata akart lenni. Már gyerekként a diplomata pályáról álmodott, és ezt szem előtt tartva tanulta a nyelveket is. Kezdte egy francia iskolában Budapesten, majd a bölcsészkarra orosz-lengyel szakra vették fel, amely nyelvekhez moszkvai ösztöndíjasként jött még az angol és az indonéz, valamint az eszperantó.

Érthető módon boldog volt, amikor egykori tanára, Antall József már miniszterelnökként magához hívatta, és felkérte arra, hogy nagykövetként segítse új alapokra helyezni a magyar-orosz kapcsolatokat. A nyelvet nem csak bírta, de a tolmácsképzőben évek óta tanította is, és ami talán még ennél is fontosabb, és igazén sikeressé tette nagyköveti éveit, az az orosz világ ismerete. Nemcsak az 1990-es évek politikai életének zűrzavarában igazodott el, de jól ismerte az utca emberének a gondjait, és jó kapcsolatot ápolt a művész világgal is. Nem véletlen tehát, hogy Moszkvában a ’90-es években divat volt járni a magyar nagykövetség fogadásaira, ahol az író Szolzsenyicintől ismert színészeken és zenészeken át az ’56-ban röpcédulák osztogatásáért többéves börtönre ítélt egykori szovjet diákokig sokan megfordultak.

„Nanovfszky György emlékkönyvéből kirajzolódnak a ’90-es évek orosz külpolitikájának alakulásán kívül az orosz élet rejtelmei, közelebb hozza hozzánk az ortodoxia világát, vagy éppen az eszperanto nyelv mellett érvel”

Megismerhetjük, miként közvetített a magyar nagykövet II. Alekszij pátriárka és II. János Pál pápa között, és végül miért nem jött létre a történelmi találkozó. De majdnem mindent megtudhatunk a magyar segélyszervezet munkatársainak csecsenföldi elrablásáról is. S a sort még folytathatnánk, ám inkább olvassák el a könyvet. Ajánlásként azt biztosan állíthatom, hogy nem fognak unatkozni, hiszen az invokációban idézett ifjú hölgy jobb embertől nem is kérhetett volna tanácsot.

A szerkesztő megjegyzése: A könyv 80. születésnapja alkalméval jelent meg, de Nanovfszky György jövő áprilisban lett volna 80 éves.