Posted by Fábián András
>Nem vagyok sem meteorológus, sem légkörfizikus, ezért bocsássa meg nekem a kedves olvasó, ha hülyeségeket írok itt össze vissza. Teszem ezt a hozzánemértők önfeledt bátorságával, meg azért mert nem tudom tartani a pörös számat. Ami még szomorúbb le is írom a butaságaimat, amit erről a teljes felmelegedésről gondolok, és még csak fel sem merül bennem, hogy lehet, hogy talán nem kellene.
Előre bocsátom, hogy nem minden inspiráció nélkül fecsegek itt zöldségeket. Engem, kérem, provokáltak. Nem egyszer, hanem mióta beállt a nyár gyakorlatilag nap mint nap, lényegében óránként. Azt is pontosan tudom, hogy elkerülhetetlenül fejemre vonom a „zöldek” haragját, de vállalom. Kiállok a golyók elé. Mást úgysem tehetek. Az ember – ha kell – haljon meg az igazáért.
Itt van mindjárt ez a kis cukiságbomba, a svéd Greta Thunberg. Hiteles ember. Tiszteletre méltó őszinteséggel, eltökéltséggel és határozottsággal áll ki a klímakatasztrófa megelőzéséért. Rettenthetetlen harcot folytat a klímagyilkosok ellen. Már 18 éves, de bejárta a világot, több díjat begyűjtött és komoly tudósok és politikusok is felhasználták őt saját céljaik elérése érdekében. Egyébként valóban aranyos kislány és ő nem tudja, hogy felhasználják. Így aztán nem is kérdőjelezhető meg a jószándéka.
Amikor ez a klímadolog beugrik nekem, mindig az ő mérges kis arcát, nem egyszer dühödt tekintetét látom magam előtt. Ha nem zárom el időben a vízcsapot magamon érzem jeges leheletét. Nem. Ez nem igaz. Ez csak a huzat a fürdőszobában. De azért persze azt is tudom, hogy Gréta fentről figyel engem és haragszik. Most azzal lepte meg a hallgatóságát, hogy három éve nem vett magának új ruhát. Ez azt jelenti, hogy 15 éves korában pont akkora volt, mint most, 18 évesen. Meg azt is, hogy jó anyagokból vannak azok a három év előtti ruhák.
Amúgy ez itt, mármint Magyarországon, nem egy nagy hőstett. Nálunk van olyan nagymama, aki negyven éve ugyanabban az otthonkában jár-kel, piacon, tyúkudvarban, konyhában sertepertél és teszi a dolgát. Na jó! – talán van neki egy váltó otthonkája is. Van sok olyan magyar gyerek, aki még soha nem kapott új ruhát, új cipőt. Még csak nem is a turiból öltözködnek ők, ahogyan azt a magyar köztársasági (?) elnök, bizonyos Áder nevezetű, tanácsolja, hanem bemásznak a ruhagyűjtő konténerekbe, hogy ott guberáljanak valami használhatót maguknak és a családnak. Ha bele nem fulladnak.
Megjegyzem ez a dr. Áder előbb jött elő ezzel a ruha-dologgal, mint a kis Greta Thunberg. napnál világosabban bizonyítható tehát, hogy már nem csak hogy befogtuk, de meg is előztük a fennhéjázó, habzsi-dőzsi nyugatot. Nálunk a nyugdíjasok már régen nem vesznek új ruhát, a roma gyerekek meg gyakorlatilag sohasem. Így óvjuk védjük mi a természetet, a kormány hathatós támogatásával. Pontosabban ezeknek az embereknek biztosan hiányzik a kormány támogatása, de az nem adja, az Istenért sem. Raktárra vásárol inkább mondjuk lélegeztetőgépeket vagy beléptető kapukat, hogy azokat aztán, ha már végképp elavultak szemétre hányja.
Aztán itt van ez a felmelegedés. Mondják, hogy a földi hőmérséklet 1,3-1,5 fokkal emelkedik – ha jól emlékszem az évszámra – az 1857-ben mérthez képest. Minden bizonnyal így is van. Nem éltünk még akkor, nem tudjuk, milyen hőmérőket használtak, viszont az a dalocska sem lehet sokkal fiatalabb, amely azt mondja, hogy „télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg van, soha nincs jó idő, mindig esik az eső”. Vagyis akkor sem volt fenékig tejfel. Csak a kommunikációs hiátus miatt akkoriban nem tudtunk róla.
Ráadásul azt sem tudjuk, hogy ez az 1,3-1,5 fok éves átlag, avagy naponta ennyi. Mert ha éves, akkor meg az a vicc jut az ember eszébe, amikor a 8 éves kisunoka kérdezi a 80 éves nagypapát, hogy mi az az átlag. A nagypapa válasza, hogy mi ketten 88 évesek vagyunk, vagyis átlagosan 44, ami a legszebb férfikor. Ennek ellenére egyikünk sem tud a hölgyek örömére tenni. Bocsánatot kérek, azoktól, akik ismerik, tudom, hogy elcsépelt kis csacskaság. Tudom, hogy olvadnak a gleccserek, tudom, hogy olvad a sarkvidék. Viszont én tanultam a jégkorszakról is. Most például a Golf áramlat leállása a téma, ami egy új jégkorszakot eredményezhet. Nem tudni, hogy mi lesz a nagyobb baj: a hideg-e, avagy a meleg.
Mindeközben ellep minket a rengeteg szemét. Műanyagok hekatombái fedik be a bolygót. Mégsem ugranak neki a feltalálók, hogy a tömeges méretű ipari újra hasznosítás módozatait kidolgozzák. Talán nem elég tartós egy hulladékból készült műanyag út, vagy nem annyira jó üzlet, mint az alákátyúzható aszfalt. Olcsóbb és egyszerűbb hagyni az egészet a francba.
Vagy itt van ez az általános szárazság, amely hatalmas tüzeket okoz. A hatalmas esőzések meg áradásokat. És talán észre tetszettek venni, hogy soha nem ott esik és árad a víz, ahol ég az erdő. Régen éppen ilyen nagy erdőtüzek voltak. Emlékszem. Azaz, van mégis egy apró különbség. Régen például bérgyújtogatók nem okoztak bértüzeket hatalmas területeken azért, hogy a napelem farmerek olcsón jussanak napsütötte lankákhoz.
Arról sem hallottam mostanában komolyabban szót ejteni, mondjuk az ENSZ klímavédelmi konferenciáján, hogy tegyék kötelezővé az üvegvisszaváltást, állítsák le az ipari méretű műanyagcsomagolást. Talán azért, mert tudják, hogy akkor meg üvegszilánkokkal, papírszeméttel lennének teli az utcák. Az ember már csak ilyen. A zöldek azt sem verik nagy dobra, hogy az akkumulátoros autók jobban szennyezik a környezetet mire előállítják őket, mint a hagyományos üzemű gépjárművek teljes szennyezőanyag kibocsátása. Nem is beszélve arról, hogy mi lesz majd a kiöregedett, más célra felhasználhatatlan lítium akkumulátorokkal. Roppant zöld barátaink azonban küzdenek keményen a szívószál és a műanyag tányér ellen.
Van egy ismerősöm, aki évekkel ezelőtt sztrókot kapott. Szerencsére időben diagnosztizálták, lényegében semmiféle nyoma nem maradt a betegségnek. Kicsit rosszul tűri a zajt, és nem szeret lépcsőzni, mert bizonytalanság érzete van. A minap kemény kritikát kapott egy zöld kollégájától, hogy a lifthasználat környezeti károkat okoz és szégyellhetné magát, hogy nem a lépcsőt választja. ÉN szégyellem magam – a zöld kolléga helyett.
Ha már írtunk a napelemekről, meg az elektromos autókról, ne feledkezzünk meg- legalább mi magyarok ne – a szélenergiáról sem. Már csak azért sem, mert a napelemet, mint azt egy okosságok mondására hajlamos magyar illetőtől tudjuk, éjjel nem lehet használni. Vagyis értelmetlenség. A szél viszont fúj. Ha kell, ha nem. De mi nem építünk szélerőműveket. Egyrészt, mert nagyon hangos, amikor forog a sok lapát. Zavarja a tyúkokat, meg minden. Másrészt, mert mi atomerőművet építünk majd, egyszer, ami ugyan már szintén lejárt lemez, soha le nem bomló veszélyes hulladékot termel, de az oroszoknak és magyar strómanjaiknak jó üzlet. Nem folytatom, tudjuk. Itt viszont napenergiánál világosabban is tetten érhető a pénz meghatározó szerepe ennek a mi világunknak az alakulásában. A pénzvilágot nem érdekli, hogy melegszik-e a föld, vagy hűlni látszik. Saját törvényeihez és igényeihez alakítja a mi igényeinket, kerül, amibe kerül. Carpe diem. Ha az iparnak az kell, hogy melegedjék, akkor melegedni fog. Ha meg jó áron el kell adni télire a tűzifát, akkor a tél bizony durva hideg lesz, akárki meglássa.
Ebből következően: akinek nyáron melege van, az menjen a vízpartra és hordjon rövid nadrágot. Aki télen fázik, vegyen fel meleg ruhát. Ha van neki. Ha meg nincs – vásároljon. Már persze ha megengedheti magának. Ezt muszáj volt hozzátennem, mert rohamosan fejlődő országunkban az efféle luxust nem mindenki engedheti meg magának. A műselyem, agyonmosott otthonka ugyanis legfeljebb a szeméttel fűtött sparhelt mellett teszi elviselhetővé azt a kis életet, ami még hátra van.