Posted by Gellért András
>Sziszi (35 éves médiamunkás) több menetben szeretkezett stúdióvendégével a híres influenszer-operaénekessel, állatmentő aktivistával. Az izzasztó, ám annál kielégítőbb együttlétre természetesen az adás után került sor. Sziszi a Covid második hullámának lecsengése után, de még a harmadik előtt indította el youtube csatornáját, a szenzációs újdonságnak számító új entertainment platformmal, a “Bújj mellém” portréműsorral. Ennek lényege, hogy Sziszi egy hatalmas, a szabványtól eltérő, 240×190-es Cardo matracos ágyban, meztelenül várja alanyait, akik maguk is ruha nélkül fekszenek Sziszi mellé. A vendégek, bejáratott húzónevek, ebben az intim közelségben vallanak életük rejtettnek hitt pillanatairól, melyekről persze már mindenhol mindent elmondtak, igaz, pucéron még soha. A “Bújj mellém” elsősorban a felvételt követő együttlétek hangzó anyagainak (nyögések, lihegések, sikoltozások, hörgések) közzétételének köszönhette elképesztő népszerűségét, igaz, ezek kizárólag az előfizetők számára váltak nyilvánossá.
Sziszi, akit a “szakma” korábban már leírt és vén kurvának nevezett, feltámadt és igazi sztárként tért vissza ebbe a szeretnivalóan irigy, varázslatoson üres médiavilágba. Csodálták, utánozni próbálták, de ennek eddig csak a sok nem kívánt terhesség lett a következménye.
Munkássága, látványos megújulása azonban egészen elképesztő hatást gyakorolt Galambkó Ádámra, a magát kiégett, tehetségtelen, dupla nullának nevező műsorvezetőre is, akinek, túl azon, hogy az életben már nem érdekli semmi, de tényleg semmi, az a legnagyobb bánata, hogy nem vezet műsort. Kis híján belehalt a mellőzöttségbe, de Sziszi főnixmadárrá válása őt is gondolkodásra késztette. Mit csináljak? Milyen műsort? Mi az ami nincs még a kínálatban? Hogyan válhatnék magam is Sziszivé? Ezek a kérdések gyötörték.
Fájdalmas, kínlódással teli hónapok következtek, mire Ádám fejében gránitszilárdságúvá vált a merész gondolat. Magáról csinál műsort. Hogy ő milyen értéktelen, jelentéktelen, tehetségtelen senki, egy darab szar, valójában már a létezése is környezetkárosító, milyen sokat nyerne a Föld, ha ő eltűnne. Egy olyan országban, ahol milliók érzik magukat teljesen értéktelennek, sikertelennek, elveszettnek, megalázottnak, brilliáns ötlet erre építeni egy műsort. A cím is zseniális: Ádám, a szerencsétlen.
A műsor koncepciója tökéletes enigma, megfejthetetlen rejtély. Korszerűen fogalmazva, mi a fasz ez? Önterápia? Útkeresés? Út a teljes és végleges szakmai öngyilkossághoz? Ha ez utóbbi, akkor tökéletes módszer. Igaz ugyan, hogy se nem szórakoztató, se nem tanulságos, de mindegy is, mert Ádámot nem lehet megállítani, meg nincs is a közelében egy gondolkodó valaki, aki kikapcsolná a kameráját.
Az első műsorba, segítőként (miben is segít?) a volt főnökét hívta meg, akinek szintén elsírta, hogy semminek érzi magát, és mennyire tiszteli és irigyli őt, aki viszont csúcson van, milliárdos lett, szőrén üli meg a lovat, egyenes derékkal persze, mire a vendég elhívta Ádámot lovagolni a lovardájába. Csodálatos, médiatörténeti pillanat volt ez, lássuk be, bár sokakat érdekelt volna, hogy a főnöke nem játszott-e esetleg közre az ő lecsúszásában, totális kiégésében.
A következő adásba is egy sikeres férfit hívott, aki próbálta Ádámot vígasztalni, hogy jó ember ő, szeretik, ne adja fel, legszívesebben talán meg is simogatta volna, de Ádám csak nézett bele a kamerába bánatos szemmel.
Évekkel később, túl a sokadik adáson, eljött a sorozat csúcspontja. Ádám szakét ivott, aztán elővett egy katanát, ősi rituális szamuráj harceszköz, kigombolta az ingét, letérdelt, és szeppukut követett el. A kibelezéses adást tizenheten lájkolták és a Hírkeresőben is olvasni lehetett róla.