Posted by Gergely Tamás>
Mälar-parti séták
>Lakásunktól a Mälar háromszáz méterre van. Mikor a sétányon oda leérünk – le, mert arrafele lejt az út –, mi általában balra, vagyis a Mälar folyásával azonos irányba vesszük az utunk, következik a Kerek-erdő – ezt, gondolom, a sorozat olvasói már tudják – s azon átkelve (nem több az erdő, átmérőjét tekintve kétszáznál) máris elértük a célt, a strandot, annak felső füves lapályát. Viszont el lehet indulni az ellenkező irányba is. Sétány majd ösvény vezet, messze, Görvelnig, a görvelni szép kis kastélyig, lehet, hogy még azon túl is.
Az ”azon túl”-t nem próbáltuk, s az irányt is inkább akkor, amikor nem Hässelby Strandon, hanem kissé távolabb, Hässelby Gårdban illetve Råckstában laktunk, s akkor Lövsta után letettük az autót a kis, aszfaltozás nélküli parkolóba és sétáltunk felfele. Gunnar Sträng volt pénzügyminiszter iskolája mellett, a kis művésztelep mellett (egy japán égetéstechnikájú cserépedényt vásároltunk ott),végül egy házhoz jutottunk, ami régen lakás lehetett, most autószerelő műhelyként működik. Lehet parkolni mellette, három autónak van hely. Néha azt a megoldást választjuk.
Na és amiért mindezt elmesélem: a műhely mellett ösvény kezdődik, amelyik átszeli az erdőt. A széles ösvény kettéválik az első száz méter után, a baloldali vezet fel a tetőre, ami ma cserkésztábor – ott alszanak, ott étkeznek, tanulják a közösségi életet. De azon a hegycsúcson őrködtek – valamikor…ezer évvel korábban – a vikingek is: belátható onnan a Mälar egy szakasza. Azon a szakaszon el lehetett evezni a viking fővárosig, Birkáig. Volt egyenesebb út is, ám ezt választva északról lehetett, lehetett volna meglepetésszerűen megtámadni a fővárost. Ha nem őrizték volna arról a magaslatról, állandó jelleggel.
Őrhely… Szép szó, szép fogalom. Mikor ott fenn, a csúcson ülök, átérzem a viking harcos, viking őr felelősségét: nem elaludni, s jelezni tűzzel, ha meglátja az ellenséget. Kicsit viking őr vagyok ilyenkor magam is. Kicsit őr. Mit védek?
Ülök a Mälar-parti őrhelyemen, és figyelem, ami a világban történik. Agyam bekapcsolva, úgy lesem, milyen híreket hord elém a rádió, a tévé, az újság. Hogy honnan jön az ellenség. Mert ellenség van bőven. Négy évig egy őrült állt a világ vezető demokráciája élén. Trump. Most derülnek ki a mocskos dolgok, közöttük a legmocskosabb: be akarta vetni a katonaságot, hogy a hatalmát megtartsa. Diktatúrát vezethetett volna be abban az országban, amelyiket a demokrácia garanciájának tartunk. Kezet fogott volna a másik totalitarizmusra törekvővel, Putyinnal. Arra várnak a kisebb meg nagyobb gazemberek. Hát a nagy: Kína Hszi Csin Pingje. Kétmillió ujgurt akar átnevelni kommunista hitre. Kínait csinálni abból, aki nem az. Agymosás, úgy hívják, amit tesznek. És ott vannak, ott leselkednek a kisebbek, akik alig várják, hogy az ő kedvük szerint forduljon a kocka: Erdogan, Kim Dzsong Un, a belarusz keménykezű vezért ki ne hagyjam, s hát ne feledjük a kis kelet-európai diktátor-jelölteket: Lengyelországban, Magyarországon, Szlovéniában. A Fidesz-kormány már rég nem a nép érdekeit képviseli, felelőtlen politikája, arcátlan propagandája a saját hatalmának bebetonozását szolgálja kizárólag.
Kérdés persze, hogy milyen őr lennék én? Mit érek el én itt, a Mälar-parti őrhelyemen? Magyar író svéd földön, heti egy-két megjelenéssel. Olvasóim száma mennyi lehet… néhány tucat, jobbik esetben néhány száz… Kétezer Facebook ismerős-barátom nem mindenike olvassa, amit írok, és az oldalamon publikálok, s nem is mindenik igazi barátom, vagyis nem mindenik gondolkozik úgy, mint én magam. Viszont tudja mindenik, hogy én melyik oldalon állok, mit vallok, hogy a Facebook-oldalam őrhely.
Ellenség van bőven. Arra gondolok gyakran, hogy túl sok is, s ők győznek. Hiába állok én az őrhelyemen, és sokan mások hozzám hasonlóak a magukén, betör az ellenfél, hiába jelzek, a várost elfoglalják.
A várost, a bástyát. Van egy szürealista monodrámám, abban a főhős társaival együtt a Fehér Bástyát akarja bevenni – visszavenni tőlük, a gazember hordától. Nem sikerül, mint ahogy Mária saját egyszülött fiát sem tudja megvédeni. Viszont a monodráma vége az, hogy Mária újra gyermeket hordoz a méhében – a Reményt.
Talán még van remény.