Kéri Laci 70 éves…

Posted by

Szentirmay László

Fura kimondani, hogy korosztályunk egyik legkiemelkedőbb gondolkodója, politológus, aki a jog után szociológiát, filozófiát végzett, már fél évszázada foglalkozik a demokrácia, a politikatudomány kérdéseivel, aki nem mellesleg kitűnő rocktörténetet írt, otthon van a sport világában, kifinomult képzőművészeti ízlésű műgyűjtő, egyszóval korunk polihisztora, már hét évtizedes…
Ahogy nálunk a Közgázon Chikán Attila 1970-től felépítette a Rajk szakkoleszt, Laci úgy indította el 1977-ben a Budaörsi úti kollégiumban a jogászok ‘folyosói szakkollégiumát’, a későbbi Bibó kolesz ősét, s lettek ők is a diák önkormányzatiság úttörői. Nevelőtanára volt az ország szinte összes mai fideszes vezetőjének (Orbántól Áderen, Kövéren és Simicskán át egészen Szájerig), s nem kis csalódottságot okozhat számára, hogy hatalomra jutva hogyan csúfolták, csúfolják meg azokat az eszméket, amiket akkoriban próbált a fejükbe plántálni. Tanított az ELTÉ-n, dolgozott a Társadalomtudományi Intézet Ifjúságkutató Csoportjában, majd az MTA Politikatudományi Intézetében, a Színház- és Filmművészeti Főiskola docense volt – és hosszasan lehetne sorolni hazai és nemzetközi oktatási és tudományos munkásságát, könyveit, publikációit. Két évtizede gyakori szereplője a tévés és rádiós műsoroknak, publikál a sajtóban; negyedéves, havi és heti elemzései tűpontos lenyomatai mai korunk eseményeinek, s így elengedhetetlen forrásai lesznek a jövő kutatóinak. Fantasztikus feleségével, Petschnig Zitával korunk Ilf-Petrovjaként írják elemzéseiket, járják az országot, tartják előadásaikat (már ahol a NER engedi…) => nézzétek és terjesszétek sokoldalú ‘ujevezred-kronikak.hu’ portáljukat, amelynél tartalmasabb és izgalmasabb honlapot aligha találni.
S ha szabad egy kicsit személyesnek lenni, Kéri Laci nyomon követte a POLVAX klubot már 1976-os indulása óta, s 2011-es reinkarnálása után egyik első meghívottja volt, ahogy később Zita is, sőt Laci moderálta az emlékezetes beszélgetést Heller Ágnessel. Támogatta a POLVAX történetét feldolgozó könyv létrejöttét és kitűnő utószót írt hozzá.
Egy óriási humorú, mosolygó fiatalember, aki most 70 éves.
Még nagyon sok boldog szülinapot Laci!
Címkép: Kéri és Zita