A Néni

Posted by

Bárász Péter sorozata a belaruszkultúráról

Így illik: miután bemutattam kedves olvasóimnak, hogy ki volt Francisak Bagusevics, a XIX. századbéli belarusz nyelvmentés legjelentősebb alakja, valamint írtam legismertebb elődjéről, Vincent Dunyin-Marcinkevicsről, most szóljak legállhatatosabb követőjéről is, mert megérdemli!

Alaiza Paskevics (1876-1916) nyelvvédelmi témában írt legismertebb dolgozata Becsüljétek anyanyelveteket címmel jelent meg 1914-ben. Álljon itt ennek a cikknek a befejező része (nem is kerestem, hogy lefordította-e valaha is bárki: nem nagyon hiszek abban, hogy akár egy tucatnyi magyar ember is létezne, aki hallott vagy olvasott volna valamit is Paskevicsről – a Néniről. Kár. Ezt szeretném most kipótolni.

Volt egy dalnokunk, aki, míg népünk hosszú álmát aludta, elsőnek vette a bátorságot, hogy felszólítsa a belaruszokat: tiszteljék szüleik és nagyszüleik nyelvét. „Ne hagyjátok el a mi belarusz nyelvünket, hogy ki ne haljunk!” – fordult Macej Buracsok a belaruszokhoz. És ez a felhívás fel is keltette az álmos szíveket. Felébredt a nép. Rájött, hogy kicsoda ő. Agyonüldözött, megvetett anyanyelve immár a magasba emelkedett, már az „úri” nyelvekkel áll egy szinten. És kivívja magának az emberek tiszteletét: az emberek látják, hogy mi megbecsüljük, hogy micsoda nagy érték számunkra a nyelv – és maguk is más szemmel kezdenek miránk és nyelvünkre tekinteni.

Rátok, az ifjúságra hárul a nagy feladat: fejlesszétek tovább anyanyelvünket, tudással, kultúrával gazdagítsátok népünket. Magatok épülésére foglalkoztok tudományokkal, hát osszátok meg tudástokat azokkal, akik kemény munkával termelik meg számotokra a kenyeret. Csak anyanyelvünket ne hagyjátok el, mert akkor saját népetek számára valóban meghaltok!

Legyen erőtök és merszetek, hogy kitartsatok anyanyelvetek mellett. Bátran beszéljetek mindenütt fennhangon a saját nyelveteken. És titeket látván mások is fel fognak bátorodni, meg fogják érteni, hogy nem csupán paraszti gyolcsok alatt doboghat igaz belarusz szív, hinni kezdenek majd saját erejükben, és biztos léptekkel indulnak meg egy jobb jövő, a nép boldogságának fénylő csillaga felé.

Végre valaki, akinek az életrajza nem úgy kezdődik, hogy elszegényedett (csalódott?) nemesi családból származik (emlékezzünk csak a Pinszki nemességre!). Apja száz hektáron gazdálkodott és még kétszáz hektárt adott bérbe. Ennek megfelelően módjában állt kiváló iskolákba járni (bár oly magas volt a tandíj Vilnóban, ahol hétosztályos magángimnáziumot végzett, és olyan jól tanult, hogy rendkívüli ösztöndíjat ítéltek meg számára). Szentpétervárott orvostudományt, higiéniát, pedagógiát és botanikát tanult, de főiskolai tanulmányait – bár rövid életében sokat használta, amit tanult – nem fejezte be. Bekapcsolódott az ottani belarusz értelmiségiek nemzeti felvilágosító körébe, és a cárizmus elleni aktív harcot, a munkásosztály szociális felszabadításának támogatását, a belaruszok nemzeti felszabadítását választotta.

Orvosként nem dolgozhatott, de Vilnóban kórházi felcserként – igen, egészen addig, míg 1905-ben, a Belarusz Szocialista Hramadában (kb. „közösség”) végzett aktív tevékenysége miatt nem volt kénytelen Lembergbe emigrálni. Az ottani egyetemen történelmet és filozófiát hallgatott, kenyerét orvosi masszázzsal kereste meg.

Első könyve Dalok címmel még 1903-ban jelenik meg Szentpétervárott, a cenzúra miatt népköltészeti gyűjteménynek nevezi, de Bagusevics költeményei mellett a sajátját is (Paraszti sors) tartalmazza – férfi írói álnév alatt. Egy tucatnyi írói álnevet használt, köztük a Bagusevicsre utaló Macej Krapiukát (Bagusevics Céklácska Máténak mondta magát, ő pedig Csalánocska Máténak), de igazán híressé Cjotka (Цётка = Néni) álneve vált. Ennek egyik oka, hogy korántsem utolsó sorban gyermekíró ill. gyermekirodalmi fordító volt – elsősorban ukránból. 1906-ban jut el oda, hogy „megvalósítja” Bagusevics tervét és verseskötetet ad ki Belarusz hegedű címmel – „Gaurila Polack városából” álnéven.

Sok verset, gyerekkönyvet publikált, illegális iskolákat szervezett (többek között Janka Kupala leendő feleségével), szervezőként foglalkozott színházzal, aktív színész is volt, de ami szinte hihetetlen: ő az egyik első belarusz prózaíró. Finnországról és Svédországról szóló útleírásai a legelsők ebben a műfajban (tüdőbaja miatt kellett odautaznia). Rendkívül termékeny szerző volt, vajon mekkora lehetne a hagyatéka, ha harminckilenc és fél éves korában, apja temetésén nem kapja el a tuberkulózishoz még a tífuszt is?