Miközben a szerző azt fejtegeti, mennyire elvtelen harc dúl a hatalmat három cikluson át birtokló kormánypárt (és szinte észrevehetetlen csatlósa, a KDNP) és az ellenzéki összefogás képviselői között, arra a következtetésre jut írása végén, hogy amennyiben az ellenzék “csupán” a hatalom megszerzésére tör, akkor arra fogja “kényszeríteni” a kormányzó Fideszt, hogy olyan eszközökhöz folyamodjék a kampányban, amelyeket egyébként nem használna (!?).
Ez vajon nyílt beismerése lenne annak, hogy a Fidesz eddig is használt “módszereket” a szavazás befolyásolására? Számomra meghökkentő, hogy egy jelentős elemzői múlttal rendelkező szerző csak az ellenzék hatalom iránti vágyát véli elfogadhatatlannak, de a kormányzat ragaszkodását ugyanahhoz a hatalomhoz teljesen “természetesnek” véli. Ráadásul olyan, mára rég elkoptatott kliséket is felsorol az erdélyi-romániai magyar választóknak a Fidesz felé terelése érdekében, hogy az emlékezetes 2004-es decemberi népszavazás sikertelenségét is az ellenzék egyik vezetőjének a nyakába varrja.
Nem tudom, mennyire lesz hatásos a “riadó” és mennyire fogja 2022 tavaszán a szavazó fülkékbe siettetni az erdélyi-romániai magyarokat, de úgy gondolom, hogy aki Magyarországon él és szavaz, egy “kicsit” másféle tapasztalatokat él meg nap mint nap. Semmiképpen nem olyanokat, amelyek szerint ezt a kormányzatot az elmúlt több mint tíz év alatt bármi visszafogta volna attól, hogy ne ragaszkodjék görcsösen a hatalom megtartásához. Gátlástalanságból viszont eddig is jelesre vizsgázott, semmi kétségem, hogy nem szorul senki “féltésére”.
Címkép: MSZP plakát