Varga Zoltán
>Soha nem hittem volna, hogy az elme kóros elváltozásai ennyire változatos formákat tudnak ölteni. Soha! Hogy, elvileg intelligens, tanult, nyelveket beszélő, olvasott politikusok (emberek?) ennyire ki tudnak vetkőzni normális (emberi?) mivoltukból. És mindezt már nem holmi politikai kommunikáció, stratégia mentén. Áááá! Ezt már agy nélkül, izomból.

Muszáj, hogy leírjam mikor Nagykanizsán katona voltam. Mondjuk tele voltunk egy csomó borsod-, és hajdú megyei sittessel, de ez másik sztori. Valahogy ezt dobta akkor a gép. Jó egy csapat volt, na! Szóval az egyik srác, ő mondjuk nem a sittről szabadult, hanem a főiskoláról, nem igazán rajongott a militáns viszonyokért, elhatározta, hogy megjátssza a hülyét, és akkor majd jól leszerelik. Megjátszotta. Kanizsán egy panelház lépcsőházába rohangált le-fel, és üvöltötte röhögve – mi is röhögtünk – hogy ő a király, csak ellopták a koronáját. Gondoltuk is, hogy nagy mágus a csávó, ez a sztori menni fog neki, tényleg király, ahogy átrázza a rendszert. Leszerelték. Nagy tortúra volt. Annyira, hogy a végére tényleg beleőrült. Nettó flepnis lett, az addig normális srác.

Most ő 4. Béla, a második honalapító, valamelyik nagyon nyugodt, nagyon zárt intézetben, ahol, ha éppen nem bokros királyi teendői szólítják, úgy kifestőzik a foglalkoztatóban a többi ápolttal, és várja a kis bogyóit, amit papírpohárban adnak a kezébe, ha él még egyáltalán.
Mert itt a gond. Nem is kicsi. Mert rég nem (csak) az a baj, hogy hazudnak. Lassan megszokjuk. Hábasszus látjuk! Kereszténynek hazudják magukat, de istenhez legfeljebb, ha annyi közük van, hogy kilopják még a szenteltvíztartót is a templomból, majd jó lesz valamire a jachton, repcsin, dácsában.
Évekig csak megjátszották a hülyét. Emlékeznek? A Kedves Vezető anno, még hozzáöltözött a szerepéhez. Bunkó vidéki elviszpreszliként, barkóval, hányadék kockás zakóban? Röhögtünk. Szerintem ők is. Nagy buli volt. Most meg? Mérhetetlen, összelopott vagyonán, valójában egy ország kínján dagadva, nem valami kanizsai lépcsőházban, hanem a világban rohangál üvöltve, hogy ő a király! Ez a baj! Hogy jó (volt) a szerep, kurv@ra be is nyalta mindenki, csak mire vége az előadásnak, a nagy mókának, addigra sikerült is beleőrülnie. Kajakra.
Na, ez a gond!
Hogy, most nem Napóleonként kifestőzik, Laci a volt katonatársam mellett, hanem bokros királyi teendőit gyakorolja 0-24-ben. A várban. Gondterhelt képpel.
Őrület ez, az meg különösen az, hogy lassan, vele együtt, szépen bele is hibban mindenki.
Már nemcsak Brüsszel, Washington (ez most új, de tekerik szerencsétlenek ezerrel), Soros, teljes Európa kapcsolt vidékeivel, időnként – statiszta jelleggel – az ukránok, románok, szlovákok, néha a csehek és az osztrákok a fő csapásirány. Ááá! Szimpla színészekkel, autóversenyzőkkel, sportolókkal, a lófütty tudja, bárkivel hajlandóak vagyunk verbális atomháborút vívni, a legmagasabb kormányzati szinten. Értik ezt? Gyakorlatilag név szerint az összes EP politikus, a teljes USA kormányzat, nagyjából az összes milliárdos nézettséggel bíró, lehetőleg Oscar-díjas színész, a legismertebb sportolók, mellékesen a 91 éves, élemedett korú filantróp, meg kiemelten a német felsővezetés, itt – nekik – mindenki hülye. Mindenki.

Csak ők a helikopter, akikre már ráégett a szerep, ami úgy kezdődött, hogy néhány mandátumért megjátsszák az ősidiótát. Ez a baj. Már eszükbe nem jut röhögni magukon, azon, hogy nemváltó óvodásokkal riogatják a hüledező nagyérdeműt, már eszükbe nem jut megkérdezni maguktól, este lefekvés előtt: te, Viktorom normális dolog ez?

Szívem, már elfeledted? A tieid is jártak oviba. Testőrökkel ugyan, de csak jártak. Emlékezned kéne. Ez nem a világ túlfele. Ez mi vagyunk. Rólunk állítod, hogy saját gyerekeinket, unokáinkat tesszük tönkre. Csak ott nyeklik a sztori, hogy nincs ember, aki találkozott volna olyannal, aki ismer olyat, hogy óvodában felmerült volna még csak érdeklődés szintjén is a kérdés, ezért ebből még maradék ésszel sem gyártunk politikát. Nem esünk neki, mint bolond borjú az anyjának, Washingtonnak, Brüsszelnek, Hamiltonnak, George Clooneynak, a világnak.

Nem üzengetünk se Ady idézettel, se Deutsch életművész úrral, se Bayerrel, se Varga Judittal, se a Soros-ösztöndíjas Kováccsal, se senkivel, nem hirdetünk intifádát, küldjük rájuk a fekete-sereget, fenyegetünk gyorstüzelő békemenettel mindenkit, hanem elgondolkozunk, hogy vajon miért is tart hibbant nácinak minket, lassan mindenki.

Évekig csak megjátszották a hülyét. Ma már ez véresen komoly. Életveszélyesen az.
És sehol a közelben egy csendes foglalkoztató, vagy kifestő…csak Napóleon van. Ő maradt nekünk. Normális? De, tényleg?