Egy magyar város és az egyszer volt közösség

>New York Times

>A dokumentumfilmek annyira magával ragadóvá, szórakoztatóvá és provokatívvá váltak, hogy szinte elfelejtjük a műfaj alapvető célját: a dokumentálást. A filmfelvétel lényegtelen, fontosabb megőrizni a tényeket. A “Volt egyszer egy …” pontosan ezt a célt szolgálja. A film egy kis vizuális tudományos dolgozat,  amely a magyarországi Kalocsát és az egykor virágzó zsidó közösség elvesztését vizsgálja. Tudósunk Mago Gyöngyi, aki történelmet tanít tinédzsereknek, dokumentumokat hoz helyre, és  városa holokauszt-túlélőitől kérdezősködik.

A magyar és angol nyelvű, feliratos film egy (az 1800-as évek közepéről származó) közösségi paradicsomot, az antiszemitizmus hirtelen megjelenését és az Auschwitzba vezető utat felidéző interjúkon keresztül halad előre. A város diaszpórájának idős arcai – akiket Budapesten, Montrealban, New Yorkban, Torontóban találunk – karaktert és rugalmasságot sugároznak; csodálatos nézni őket, bár a rendezés statikus, ritkán engedi, hogy a közelképek feleslegesen növeljék az érzelmi hangerőt.

De nincs sok történet, különösen nincs Mago asszonyé, aki a filmben bólogató, kellemesen üresfejűnek bemutatott hős tudós. Elmondják nekünk, hogy milyen meglepő, hogy ő, római katolikus létére, a zsidó emlékezet megőrzésének munkáját vezeti. Azt mondják, hogy nem elkötelezett. Futólag történik említés Magyarország bonyolult történelméről és jelenlegi jobboldali szélsőségeiről, a mozi végén van egy gyász szertartás. De kevés a textúra, kevés a megragadnivaló a nyilvánvalóan megható témán túl.

Hát igen. A “Volt egyszer egy …” megfelelő lehet egy józan köztévének, van integritása és egy konkrét város élő történelmének egy szeletét rögzíti. Ennyire egyszerű. Értékes dokumentum.