Trambulin és Táncsics-díj

Posted by
 Szele Tamás

>Még mindig a Návai-ügyről kell írnom, mert nem csitul és egyre magyarosabb fordulatokat vesz. Azt lehetett sejteni, hogy a szerző nem nyugszik majd bele abba, miszerint most speciel mellényúlt, de nagyon – bár adtam volna erre is egy halvány esélyt – de a dolgok mostani állása szerint még annak örülhetünk, ha nem kap a stikliért Táncsics-díjat.

Mert mintha elvárná. Szóval, tegnap arról számoltunk be a magyar sajtó majdnem teljes egészével egyetemben, hogy Návai Anikó legutóbbi, Scarlett Johanssonnal készített interjúja megjelent ugyan, csak soha el nem készült, ugyanis részint közvetítők útján összeszedett promóciós anyagokból, részint saját, korábbi, valóban lezajlott beszélgetéseikből suszterolta össze a szerző az írást.

Azt említettem volt tegnap is, hogy az interjú kényes műfaj, abban tévedni veszélyesebb, mint másban, mert ezren ellenőrzik: nem csak az alany, de a sajtósa is, a rajongók is, az alany üzletfelei is, ezzel együtt talán átcsúszhatott volna ez a fiktív interjú a szűrőkön, ha Scarlett Johannson nem volna a Hollywood Foreign Press Association (HFPA) esküdt ellensége és nem bojkottálná a társaság tagjainak adott interjúkat. Ez a szervezet a Hollywoodba kiküldött külföldi tudósítókat tömöríti, bár nem egészen egy szimpla szakmai, érdekvédelmi szövetségről van szó: ők ítélik oda a Golden Globe-díjat is, és főként utóbbi időben egymást érik a vádak ellenük. Ennek tagja Návai Anikó is – nem lehetett könnyű elérni, hogy felvegyék, zárt körű csapat az – ha nem lenne tagja, most a feje se fájna. Viszont akkor nem lett volna képes annyi írást, főként interjúkat küldeni Hollywoodból az elmúlt évtizedek folyamán. Szóval sok minden volna, ha az a ha ott nem volna – de ott van. Több hollywoodi színész bojkottálja a HFPA-t, tehát mindenképpen botrány kellett legyen az interjú megjelenéséből, ha nem Scarlett Johansson csapja, csapták volna az ellenségei, konkurensei, azt hányták volna a szemére, hogy megsértette a tulajdon bojkottját. Ezt azért illett volna tudni, de – mint kiderült – Návai Anikó tudta is.

Az egész történet tegnap reggel még csak kínos volt szakmai szempontból, nem csak én, más kollégák is azt kérdezgették, hogyan képzelte a szerző, hogy belenyúl a hollywoodi darázsfészekbe, ami korrupciós ügyektől, zaklatásoktól, állítólag rasszizmustól is zsong, és megússza csípés nélkül. Én még éreztem némi szekunder szégyent is írás közben, hiszen csalás ide, stikli oda, Návai Anikó mégis 1973 óta dolgozik a szakmában, tett ő le az asztalra tisztességes munkát is épp eleget. Azonban – mint ki fog derülni – nem csak tisztességeset tett le. És innentől nem értem a hozzáállását. Bár mondjuk aki ezt a majd’ ötven évet túlélte a magyar sajtó soraiban, azt nyugodtan ki lehet tenni fegyver nélkül az Amazonas partján ott, ahol a legsűrűbb az őserdő, mert nem csak túléli, de még ki is pusztítja a környékről a piranhákat. Tán még az óriáskígyókat is.

Szóval, tegnapig nem tudtuk, hogy képzelte az ügy megúszását, én magamban arra gondoltam, hogy tájékozatlan volt, nem figyelt a saját szakterületére, nem tudott esetleg a bojkottról… de tévedtem. Tegnap délután ugyanis a 168 órából megtudtuk, hogyan képzelte: bizony tudott ő mindenről, nagyon is. És mégis belement a hajtűkanyarba… Tegyük hozzá, a 168 óra írása egyelőre exkluzív, másoknak nem nyilatkozott a hölgy, szóval összes laptársunk is épp úgy ebből informálódott, mint mi. Nekem felállt a szőr a hátamon, amikor megláttam a részleteket.

„A Fekete Özvegyet Budapesten forgatták Scarlett Johansson főszereplésével, és érthető okokból a Nők Lapja érdeklődött egy Scarlett-interjú iránt. A Hollywood Foreign Press Association kora tavasz óta bojkott alatt áll, ami azt jelenti, hogy a PR-cégek összefogtak, hogy a sztárok nem adnak interjút a HFPA újságíróinak. Scarlett Johansson PR-osa, akivel egyébként jól ismerjük egymást, az egyik vezető figurája ennek a mozgalomnak. Mivel én ezt tudtam, nem is mentem el hozzá, hanem a Disney-hez fordultam, és a Disney nemzetközi főnökét kértem meg, hogy szóljon Scarlett PR-osának, hogy engedje meg nekem, hogy ott legyek a Fekete Özvegy sajtónapján. Ez mindössze azt jelenti, hogy hadd üljek be a kerekasztal-beszélgetésre. De rögtön jött a válasz, hogy nem. Amikor a forgalmazó kéri a sajtóst és nemet kap, az elég erős. Ekkor beszéltem ismét a Disney-nél dolgozó hölggyel, hogy azt tegye legalább lehetővé, hogy e-mailben feltehessek egy kérdést a Scarlettnek arról, miért olyan fontos a filmben Budapest. Erre is visszajött, hogy nem. (…) Ezek után döntöttem úgy, hogy miután megvan már a Nők Lapja címlapfotója, muszáj, hogy megírjam ezt a sztorit. Leültem, és végigolvastam a HFPA keretein belül, Scarlettel készült 18 interjút, újra megnéztem a saját TV-interjúimat, és felidéztem azt a beszélgetést, amit az egyik teremből a másikba sétálva folytattam Scarlett-tel a Házassági történet sajtónapján elhíresült budapesti látogatásáról a budapesti polgármesternél. (…) Nem az volt a dolgom, hogy a Fekete Özvegyről beszélgessek, hanem hogy Scarlett Johanssonról írjak egy szerelmeslevelet, amiből kiderül, hogy 15 éves korától mostanáig hogyan lett érett nő, beérkezett színésznő, világsztár. Ez az interjú erről szól. Egyben támogatja a Fekete Özvegy magyarországi promócióját, tehát segítettem vele a Disney-nek, a magyarországi forgalmazónak és Scarlett Johansonnak is, hogy minél többen menjenek el erre a filmre a moziba. (…) A címlapon az a címe, hogy „Scarlett Johansson – Budapesti emlékek”. Ebből és a bevezetőből is világos, hogy a cikk korábbi interjúkból áll.” (168 óra)

Ilyen elemi hibát egy gyakornok sem követ el. Végig tudta, hogy nem akarnak neki nyilatkozni, tehát törvényszerűen baj lesz az „interjú” megjelenéséből, és mégis keresztülverte. Ami súlyosabb, az is kiderül, hogy a fotóhoz írta az anyagot, ha az nincs, meg a forgalmazók, akik meglehet, hálásak lettek volna a promócióért (de most már nagyon nem lesznek azok), akkor írás sincs. Láttam én is már életemben ilyen fotóhoz készült anyagot, sőt, írtam is, de azt képaláírásnak hívjuk és maximum öt sor lehet (az is sok). Vagy lehet jegyzetet is írni, ha olyan a kép, de interjút semmiképp sem. Olyan nincs. Ahogy olyan sincs, hogy „az olvasó érti”, miszerint ez egy „visszatekintő” anyag. Dehogy érti, miből értse? A címből? A cím fölött átsiklik, ráadásul a szerző a megjelenés előtt Scarlett Johanssonnal közös fotót posztolt az Instagramra és megköszönte, hogy megjelenhet az interjú. Ez azért már bőven kimeríti a megtévesztés fogalmát.

Ami a legijesztőbb: büszke is a dologra!

„Miért kellene másképp csinálnom bármit? Miért baj az, hogy írtam egy interjút Scarlett Johanssonnal, és segítettem a Fekete Özvegy magyarországi promócióját? Azt hiszem, hogy korrektül jártam el, amikor elmentem a Disneyhez, és megkértem, hogy segítsen. És amikor kétszer azt a választ kaptam, hogy nem, megpróbáltam a lehetőségeimen belül, a legjobb tudásom szerint megoldani egy feladatot.”

Csak ez a tudás nem volt elegendő a feladathoz, és ez nem az óvoda nagycsoportja, ahol az igyekezetet is díjazzák. Ez a tudás csak némi csaláshoz, manipulációhoz volt elegendő. Igazság szerint hozzá se kellett volna fogni a munkához. Van, amikor sehogyan sem lehet megoldani.

Sosem titkoltam, hogy én másodállásban szoktam segíteni egy német televíziós csatorna híradójának. Rendszerint a szervezési feladatok jutnak nekem, de részem van az ötletelésben is, amint a kollégáknak szintén, csakhogy ezeket az ötleteket nem mi engedélyezzük, hanem a vezetőség, hiszen ők adják rá a pénzt is. Mármost sok mindent lehet, szabad, de hazudni nem: láttam már körülbelül tízezer euró forgatási költséget sóhajként elszállni a légben, mikor egy véletlen folytán kiderült, hogy az interjúalany nem az, aminek mondta magát. Akkor speciel nem én szerveztem, én tolmács voltam – ha én szervezek, máshoz mentünk volna. De amint kiderült, hogy nekünk hazudnak, a kamera leállt, mindenki visszaült a kocsiba és fénysebességgel elhagytuk a falut. Aztán pár órán belül a várost is: valami vagy hiteles, vagy sem.

Nem rokkant bele sem a tévétársaság, sem a produkciós iroda, sem a stáb abba, hogy nem vettünk fel egy hamis interjút. De idén is legalább annyi ötletünk esett kútba, legalább annyi témából nem lett hír, mint amennyiből lett: vagy nem találtunk hiteles forrást hozzájuk (bár ettől még lehetett szó valós tényekről), vagy kiderült, hogy tényleg nem úgy állnak a dolgok, ahogy hittük. A szakma velejárója, hogy elmarad egyik-másik anyag. És ezt minden médiacégnél tudják. Nem lehet igaz, hogy egy fotó miatt olyan nyomást gyakoroltak a szerzőre a Nők Lapjánál, aminek hatására ezt neki meg kellett volna írni (a valódi motivációt inkább a forgalmazóknál keresném).

De nem először keveredik plágium gyanújába (ez a mostani eset inkább manipuláció volt). Mint a HVG írja:

„A filmkolonia.hu-n 2012-ben jelent meg Vad elméletek: Návai Anikó címmel egy vitaindítónak szánt cikk a „magyar filmes újságírás hollywoodi nagyasszonyáról”. Ebben Klág Dávid szedte össze, hogy Návai egy Roman Polanskival, illetve egy Johnny Depp-pel készült interjúja kísértetiesen hasonlít Ruben V. Nepales újságíró interjúihoz. Mindkettő a Népszabadság online felületén, a nol.hu-n jelent meg, a szövegösszevetés után Klág több, gyakorlatilag szóról szóra megegyező, szabadfordításnak tűnő részt talált Návainál.” (HVG)

És készített szerzőnk bizony kérdéses Meryl Streep-interjút is.

Nem tehetek róla, az a közismert kolléga jut eszembe a történetről, aki a szakmában terjedő legenda szerint egy pécsi telefonfülkéből közvetítette Eszék ostromát, és az ágyúdörgést úgy oldotta meg, hogy becsapdosta a fülke ajtaját. Ha így történt – nem voltam akkoriban Pécsett, nem láttam – az a tudósítás is hamis volt. Más eset az, amikor a szerző nem hazudik ugyan, maximum túloz, de szenzációként vezet elő egy régóta ismert tényt, erre volt jó példa, amikor hatalmas dérrel és dúrral mutatták be a köztévében az „elveszett magyar gyarmatot”, a boxerlázadás leverése után kapott tiencsini settlementet. Az a Monarchia kereskedelmi telepe volt Kínában – gyarmatnak azért kicsi lett volna, inkább csak koncessziós terület – de ennél fontosabb, hogy már sokszor foglalkozott vele a magyar sajtó, még én magam is írtam róla korábban (1998-ban, a Blikkbe), mégis hatalmas újdonságot faragtak belőle 2016-ban, sőt, Trianon-napi emlékműsorba került.

Az például manipuláció volt, de nem hazugság.

Ez a mostani Scarlett Johansson-eset pedig mindkettő.

Ezt egy módon lehetett volna megúszni: ha az írás meg sem jelenik. Sőt, meg sem írja a szerző. Neki sem lát: öngyilkos vállalkozás volt, kudarcra ítélve. Csak arra tudok most már gondolni – elnézve a 168 órának adott nyilatkozatot – hogy a hölgy teljesen mást ért interjún, sőt, újságíráson is, mint a szakma többsége. Ami ennél elborzasztóbb: ezek szerint majdnem ötven éven keresztül értelmezte másként ezeket a fogalmakat! Sőt, most még büszke is az írásra és nem érti, hol a baj. Erre mondtam a legelején, hogy magyaros fordulat: az egész világon csak nálunk történhet meg és nálunk is leginkább csak mostanság, hogy valaki nem elég, hogy belepisil a medencébe, nem elég, hogy a trambulinról teszi, de ráadásul nagyon megsértődik, ha ez a medencében tartózkodóknak nem tetszett. Mert nem tetszeni.

Most már csak némi hátszél kérdése, és ki is tüntetik érte a Táncsics-díjjal. Lovas szobrot bronzból talán nem kap, bár ez még egyáltalán nem biztos. De a kitüntetés erősen esélyes, olyan öntudattal áll ki vélt igaza mellett. Ez egy ilyen ország.

Ilyen következményekkel. Viszont vigasztaló, hogy Golden Globe esetleg – de csak esetleg – nem jár az alakításért. Járhatna az is.