„Az életben nem kell jól járni” – Ferber Katalin könyvéről

Posted by

Szokács Kinga

>Ferber Katalin ­– foglalkozására nézve közgazdász, gazdaságtörténész, akinek Japánról szóló könyveit ismeri talán leginkább a szélesebb közönség – szüleit megszólító önéletrajza szervesen illeszkedik abba a kortárs önéletrajzkultúrába, amelyben lépten-nyomon, blogon és vlogon, képregényekben, filmekben én-elbeszélésekkel, trauma-történetekkel és önfeltárulkozásokkal találkozhatunk. Ezek az alkotások általában erőteljes érzelmi viszonyulást hívnak elő a közönségből, csakúgy, mint jelen kötet is, hiszen sokszor több oldal hosszúságú mondatai mint egy siratóének idézik fel a múltat, a fájdalmakat és az álmokat, magyarázatot keresve a felnőttek (később a barátok, kollégák, ismerősök) viselkedésére.

A könyv három része három egymást felerősítő sikoly, mintha egy örökösen felszakadó, fájdalmas sebből törnének elő a kiáltások. Az első rész (apuálom) az apához, a második (anyuálom) és a harmadik (énálom) az anyához szól, egyes szám második személyben. Ez a második személy különösen hangsúlyossá válik az olvasás előrehaladtával, mert lassan kiderül, hogy a háborgó és folyton-folyvást a szó legteljesebb értelmében – tehát könyörtelenül – megértést kereső író egy szál magában áll ama világgal szemben, amelyik folyamatosan megcsalja, mindig mást nyújtva végül, mint amit kezdetben kínál. A világot pedig mindenki más, a szülők, a tanárok, a szakma, a társadalom jelenti egyszerre. Mintha valami pókhálóra emlékeztető, de éppen ezért nagyon erős szál tartaná mégis életben az elbeszélőt a számtalan csalódást, fájdalmat, szinte megsemmisülést okozó élethelyzetben. Aki ráadásul nagy árat fizet ezért, mert folyton-folyvást – ahogyan minden megszületett gyerek – szeretetért esedezik ugyan, később azonban nem éri be a megbocsátani tudás reményével, hanem még meg is akarja érteni a környezetében élőket, a nagyszülők történetét, a szülők gyerekkorát, a körülményeiket, motivációikat, a társadalmi viszonyokat. Így a folytonos csalódások közepette páncélt kell növesztenie, és éles eszével, erős akaratával örök harcot kell vívnia fennmaradásáért, önmaga megalkotásáért.

Ha jól figyelünk azonban, akkor felfedezhető egy pontos szerkezet és egy folyamatos törekvés a jóravalóságra. Az olvasás folyamán feltáruló családtörténet lassan bontakozik ki, az események felidézése nem a lineáris idővonal mentén zajlik. Az ötvenes években a pártemberré váló zsidó apa és az apácának szánt anya a nagyszülők történetével együtt jellegzetes huszadik századi történet. Mindkét család ellenzi a szülők házasságát, amelyről hamar kiderül, hogy valóban tévedés volt. A rendkívül okos anyának rossz meglepetés a megszülető gyerek, az apa nem bírja elviselni az anya eltűnéseit, folytonos italozását, elhagyja, majd később Amerikába emigrál.

A gyengédségre vágyódó, saját hiábavalóságát átélni kényszerülő, folyton tökéletességre törekvő gyerek nem tehet mást, csakazértis jobbnak, másnak kell lennie, mint amilyen a körülötte lévő világ. Ezzel viszont mindig kívülálló marad, mind az ellenzéki körökben, mind a rendszerváltás körüli helyezkedésben. Míg végül a teste jelzései végképp arra kényszerítik, hogy egy messzi országban, szinte a semmiből kezdve nézzen szembe egész életével, és éppen mássága teljes megélésén keresztül fogalmazza újra az identitását. Azért is, hogy végül a szülőkkel, azok sorsával, motivációival szembenézve a fájdalom végül tapasztalássá szelídüljön.

A könyv címe talán nem véletlenül hajaz Calderón Az élet álom című verses drámájára, amelynek hőse, Sigismundo hol börtönben van, hol király, de mindig elhitetik vele, hogy a másik élete álom volt. Ferber könyve igazi szenvedéstörténet, ezen természeténél fogva (is) jó pár kérdést felvet. Csupán elszenvedjük-e az életünket, vagy meg akarjuk érteni is azt. Példa arra, hogy a nem (eléggé) szeretett gyerekek felnőttként sorsuk fájdalmas tudomásulvétele mellett őszinte, nyugodt eltökéltséggel képesek kezükbe venni a dolgokat.

Ferber Katalin: Életálom. Joshua könyvek, Budapest, 2021, 191 oldal, 3200 Ft

Megjelent itt: ÉS

Címkép: Ferber Katalin kedvenc fotója