Posted by Pápai Gábor
>Nehezen jutottam ki, egész nap rohangáltam, még akkor is tepertem, amikor már ott voltam. És egyszer csak megérkeztem. Valahogy egyszerre tört rám, hogy itt emberek vannak. Szabadok, szépek, színesek. De ahelyett, hogy feloldódtam volna, valami borzasztó sírás kezdett fojtogatni. Rámtört, hogy ez csak most, csak itt van, hogy mennyire nem ebben élünk.
Hogy ez a nyitottság, ez a szabadság a pillanat, és hogy mindjárt vége, hogy a rendőrök mögött egy gyanakvó és mogorva, bezárkózó ország vesz körül. Rám szakadt az egész tüntetésen túli Mordor, az az érzelmi sivatag, ahová a külvilág, de legalább az országunk süllyedt.
Sokszor elképzeltem már, hogy micsoda ünnep lesz megszabadulni ettől az embertelen rendszertől, ahogy anyám mesélte a felszabadulást, hogy az utcán ismeretlenek ölelkeztek, hát faszt! Bőgni fogunk. Én biztosan.