Hogyan kreálták a Cseh Katalin-ügyet

Posted by

 A séma adott, bárki ellen bevethető!

A folyamat kezdetén valakik kiválasztanak egy számukra éppen kellemetlennek tűnő “célszemélyt”, kreálnak köré egy történetet, ami elég felháborítónak ítélnek, -az igazságtartalom nem követelmény- megírnak egy itinert, ami alapján az általuk kitartott médiákban szinte szóról szóra megjelentetnek, majd erre hivatkozva tovább habosítják egészen addig, míg a megcélzott feljelentése nyomán -akár évekkel később- a bíróság helyreigazításra nem ítéli a portálokat. Ekkor pár sorban leírják, hogy: bocs.

Cseh Katalin lett, az aktuális célszemély. Panaszt tett az Origo Cseh Katalin ellen a GVH-nál, majd a kormánysajtó megírta, hogy eljárás folyik Cseh ellen a GVH-nál.  A kormánysajtó arról számolt be pénteken, hogy „az Origo cikke nyomán eljárás indult a Gazdasági Versenyhivatalnál (GVH-nál)” Cseh Katalin, illetve „a 2013–2018 között hozzá köthető Pannónia Nyomda Kft.” ellen.

Mint az az Origo cikkéből kiderül, az „Origo nyomán” azt jelenti, hogy konkrétan az Origo tett bejelentést a GVH-nál. Az ügy onnan indul, hogy pár napja több kormányközeli hírportálon is megjelent a feltételezés, hogy Cseh Katalin lehet az a politikus, akinek a cége és ún. „haveri cégek” révén több milliárd forint európai uniós támogatást és több százmillió forintnyi közbeszerzést is elnyerhetett. Eme következtetésre a bennfentes.hu jutott, miután két Anonymus-álarcos videó is eljutott hozzájuk

A kormányhoz közeli média vasárnap óta kampányszerűen tele van azzal, hogy az álarcos figura egy „kétszínű ellenzéki politikust” leplez le, azonban csak kedden nevezték meg, hogy Cseh Katalin lehet ez a politikus.Tudta? A bennfentes.net tulaja egyszer már átverte az országot, most a rejtélyes Anonymussal támad – Újra bevesszük? Pósa Károly, a Wikipédia szerint képzőművész, blogger, költő és prózaíró. Mostanság azonban nem ezekről híresült el, hanem arról, hogy a bennfentes.net ügyvezető-tulajdonosa, főszerkesztője, azé a portálé, ami nyilvánosságra hozta a Pegasus-botrány ellenbotrányának szánt leleplezés-kísérletet egy képviselőről, aki milliárdokkal károsította meg az országot. A belebegtetés szerint Cseh Katalin momentumos képviselő a célszemély. Cseh a vádakra azt reagálta, semmi sem igaz belőlük, szerinte mindössze az történt, hogy „a fideszes propagandagyárban összedugták a fejüket, és egy lejáratónak nehezen nevezhető írás született. Milliárdokat összeszedő politikusról és állítólagos korrupcióról beszélnek, ami hazugság”.
A GVH panaszeljárásban – nem versenyfelügyeleti eljárásban – informálódik az ügy tárgyában, amely állampolgári panaszként érkezett a Hatóságunkhoz. A folyamatban lévő eljárásról több információt nem tudunk adni.” Az állampolgári panaszt az Origo alapján tehát maga az Origo tette – a panaszeljárás pedig a GVH leírása szerint annyit takar, hogy „panasszal vagy bejelentéssel bárki fordulhat a GVH-hoz”, melynek ezután két hónapja van eldönteni, az alapján indít-e egyáltalán versenyfelügyeleti eljárást.

A kormánysajtóban megjelent az a hír is, miszerint Cseh ellen az ügyben „nyomozás is indulhat”. Az üggyel kapcsolatban megkerestük ezért a Nemzeti Nyomozó Irodát, illetve Cseh Katalint is, amint reagálnak, frissítjük a cikket.“Lesznek itt nagy meglepődések pártokon belül is!” – Rejtélyes videót kapott a Mandiner szerkesztősége Még túl messze van a választás, úgyhogy nem valószínű, hogy egetrengető leleplezéssel áll elő az ismeretlen “valakinek jót akaró”, aki egy pendrive-n üzent a Mandineren keresztül a politikai élet szereplőinek: reszkessetek, skacok!

Lattmann Tamás közösségi oldalán elevenítette fel, hogy vele sem történt másként: “Miért kell ezen meglepődni? Rólam megírták, hogy lekurváztam a Párkányit az Alapjogokért Központból, majd kirúgattak a munkahelyemről, amiatt, hogy lekurváztam a Párkányit. Az igazság meg le van tojva, magasról. Amúgy augusztus végén lesz elsőfokú ítélet az általam indított munkaügyi perben… Addig is csak a móka kedvéért idézek az NKE által idézett tanúk (az ún. “érdemtelenséget vizsgáló bizottság” tagjai) meghallgatásával kapcsolatos bírósági jegyzőkönyvből, hogy nektek is legyen min nevetni: “Felperesi jogi képviselő azon kérdésére, hogy a jelentésből az derül ki, hogy nem vizsgálták azt, hogy az egyetem jó hírnevének megsértése felperes által megtörtént-e vagy vizsgálták-e, hogy megtörtént vagy az csak arra alkalmas magatartás volt, illetve miért nem derül ki a vizsgálóbizottság jelentéséből, hogy ezt vizsgálták-e vagy, ha igen, akkor mire jutottak.

Tanú:
– Megítélésem szerint a felperes bejegyzése alkalmas volt az alperes jó hírnevének megsértésére, ugyanakkor panasz vagy hasonló ezzel kapcsolatban nem érkezett. Mi figyelembe vettük az összkörülményeket, a kialakult helyzetet és ezt alkalmasnak találtuk arra, hogy a felperes az alperes jó hírnevét sértő magatartást tanúsított.
Felperesi jogi képviselő azon kérdésére, hogy ezek szerint nem tudták pontosan mérni,hogy az alperes jó hírneve hogyan sérült, mennyiben sérült?

Tanú:
– Hogyan is lehetne ezt mérni.”

Szóval semmilyen panasz vagy egyéb nem volt ellenem a központilag megírt első hazug PS-cikken kívül, majd amik egy az egyben átvették azt (amelyek amúgy meg sem említették az NKE-t, ami amúgy mind propaganda- mind pedig jogtechnikailag súlyos hiba volt az eredeti cikket író Dezse nertárs részéről, hiszen így utólag sem lehetett az NKE-hez kötni a dolgot), és amelyek csak az egyébként az Alapjogokért Központot vezető, újabban mindenféle bohócgöncökben nyilatkozó Szánthó Miklós vezette KESMA közvetlen irányítása alatt álló kormánymédiumokban jelentek meg. Ez az egyetemi “bizottság”, ahogy már akkor írtam maga semmilyen érdemi vizsgálatot nem végzett, maga a bizottság elnöke most tanúként bemondta a bíróságnak, hogy fogalmuk sincs, hogy hogy lehetne bármilyen jóhírnév-sérelmet egyáltalán mérni…

Az ítélet után természetesen nyilvános lesz minden, mert van mit tanulni belőle. Szóval de most komolyan. Ki van ezek után meglepve azon, hogy ezek össze-vissza hazudnak, hogy aztán a saját hazugságukat megírhassák valóságként?”