Harc

Posted by
Szürkenyúl
Ha harc, hát legyen harc, csak nem mindegy hogyan és kivel, s persze miért, milyen okból.

Aranyoskáim, azon gondolkozom, jövőhéten miféle gazembernek fogjuk kinyalni a seggét? Szabadság van, tudom, – hogy hol, azt nem tudom – szép világunkban mindenki annak nyal be, akinek akar.

Ez rendben is van, csak ne az én pénzemen tegye, és ne az ország hírnevét tönkre téve! Ehhez a mutatványhoz nem kell közönség, csak gusztus. Még ha valaki ezt színvonalasan akarja megtenni, akkor sem! Állami szintre emelni meg aztán semmiképpen sem kéne! Persze, mondhatjátok, több emlékmű van már az országban, mint emlék, eggyel több, vagy kevesebb, nem oszt, nem szoros. Már Horthy lovát is újratemették, lehet, már külön a szerszámát is, csak nem figyeltünk. Igen, igen drágáim, azt a bizonyos lószerszámot, sőt, lehet, már szobrot is kapott!

Nem kell aggódni, van még elég szerszám a kormányban! Hogy jön ez most ide? Csak úgy, aranyos nyulacskáim, hogy, hazánkban, a gödöllői egyetem területén, Erdoğan védelmében elesetteknek építettünk emlékerdőt. Szigorúan a harc jegyében! Hogy a fene enné meg, itthon nincs elég segg, amit ki lehetne nyalni? Már ebből is behozatalra szorulunk? El vagyok keseredve nyulacskáim! Véleményem szerint nem kellett volna egy egész erdőt telepíteni, elég lett volna egy stilizált hátsót megformázni, kellően alacsonyan elhelyezve, hogy meg is kelljen hajolni tiszteletadás közben!
Evés közben jön meg az étvágy, biztos, ami biztos, kitörölték a diákvárost, még a tervekből is, hogy megépülhessen a kínai egyetem, hogy Hszi Csin-ping is ki legyen elégítve!
Rutin van, bárki beteszi a lábát az országba gyárépítési szándékkal, az biztos lehet benne, hogy tisztába lesz téve! Kerül, amibe kerül!
Nyalakodás közben kormányunk arról persze nem feledkezett meg, hogy pár száz milliárdot el ne lopjon! A napokban újabb 100 milliárdot helyeztek ki alapítványba, hogy egy-két NER-lovag külföldön is ingatlanhoz juthasson.
A harcok közepette azt is elintézte, hogy a civilek ne juthassanak közel 77 milliárd forint 10%-ához. Az sem zavarta őket, hogy közben az ország elesett majd 70 milliárd forinttól! Súlyos utcai harcok árán sikerült a Norvég Alapot távol tartani az országtól. Hurrá!
Ha ez még nem lett volna elég egy hétre, hírszerzésben is jeleskedtek nagyjaink, jött a pegasus botrány. Kiderült, hogy aljas, törvénytelen módon, megfigyeltettek ellenzéki politikusokat, újságírókat. Persze tagad mindenki, ki így, ki úgy. Úgy látszik nem számítottak lebukásra, arra semmiképp, hogy kiderülhet aljasságuk. Ahányan vannak, mindenki, és minden megszólaláskor mást hazudott a lehallgatásokról. Tisztán látszott, hogy még a trottyos sem tudta, mit kéne hazudni, hogyan kéne kezelni ezt az ocsmány törvénytelenséget. Honnan is tudhatták volna engedelmességre kinevezett félvezetői?
A botrányt leplezendő, most nagy dérrel-dúrral azt terjesztik, hogy Brüsszel már megint megtámadta és pénzzel zsarolja az országot. Azzal riogatnak, hogy Brüsszel, az a ganéj Brüsszel, nemátalakító műtétekre akarja rávenni gyerekeinket. A trottyos hadvezér rögtön csatasorba állította övéit, hazug elterelési népszavazással fogjuk térdre kényszeríteni, kardélre hányni egész nyugatot! Olyan népszavazással, hogy belegebednek. Olyan népszavazással, amit úgy el lehet csalni, mint egy választást. Ha pedig majd érvénytelen lesz, akkor sincs gáz, majd azt fogják kommunikálni, hogy a válaszadók 98%-a egyetértett a kormánnyal, és különben is Brüsszel haldoklik.
Ezzel a népszavazással nem lehet megállítani egy kötelezettségszegési eljárást sem, de nem is ez volt a cél! Csak az elterelés, a hű szavazók etetése. Elterelés az EU-s pénzek ellopásáról, a lehallgatási botrányról.
Most jön a lényeg! Nagy a baj aranyoskáim! Azt vettem észre, ahogy a fentiekből ki is derült, hogy a kormánynak kifogyott az eszköztára, elfogyott a muníció! Próbálkoztak hősiesen seggnyalással teret nyerni, de minden esetben bukás lett a vége, minden egyes nyelvcsapáson vesztettünk, erkölcsileg és anyagilag is, nem keveset! Lásd Putyin, Hszi Csin-ping, Erdoğan és a többi diktátor gazember, nem sorolom!
Próbálkoztak harcolni szájjal is, Orbán azzal nagyon szeret, de sajnos az kevés a győzelemhez, pláne, ha nincs alapja a szavaknak, és az ellenfeleket is rosszul választják meg!
Egy csatában nem jó jel, ha egy seregnek a fején van mindkét fegyvere, és ráadásul egyik sem az agy! Orbánék így jártak. Szájjal, az az szavakkal, és nyelvvel, nem részletezem, nem lehet nagy sikereket elérni!
Nemzeti konzultációkkal, népszavazással, plakátokkal nem lehet csatát nyerni, háborút meg aztán végképp nem! Az ellenfelekkel sincs szerencséjük! Nem jó stratégia azok ellen harcolni, akiktől a muníciót remélik. Akik pedig saját népük ellen hadakoznak, azok eleve bukásra vannak ítélve!
A kör ezzel bezárult! A nagy hon és nemzetvédő harc eredménye Európa legmagasabb inflációja, 5,1%-al elsők vagyunk! Második legalacsonyabb minimálbére. Az európai szinten legalacsonyabbak közé tartozó nyugdíjak vásárlóértéke 2008 óta nálunk csökkent a legjobban. Korrupcióban elsők vagyunk Európában. Csupa világraszóló siker! Európa meg van szeppenve sikereink láttán.
Ki van a seggünk a gatyából, de harcolunk az Európai Unió ellen, amelynek tagjai vagyunk, és akitől várjuk a támogatást, és közben ócsároljuk is. Az örökös csatározásokból ezek legfeljebb szégyent hoznak, ránk, nem győzelmet, jólétet! Már vannak jelei, egész Európa utál bennünket, főleg kormányunkat!
Drága nyulacskáim, szerintetek is el kéne már zavarni ezt a tehetségtelen, bűnözőkből álló hadsereget?

https://szurkenyul.blog.hu/