Három napig bujkált, most népszavaztat

Posted by

Jakab Péter
>>Orbánék bajban vannak – előhúzták a Brüsszel-kártyát és a válságkommunikáció eszközét, a népszavazást.

Miről❓ Amiről már döntött az Országgyűlés – a gyermekek védelméről.
Miért is kell felhasználni a gyerekeinket most aljas propagandacélokra❓
Hogy eltereljék a figyelmet az éppen rájuk égő világbotrányról. A szégyentől, ahova süllyedt az egykor diktatúrák ellen szónokló két lábon járó erkölcs.
Igen, ez egyértelmű terelés – miközben ország-világ válaszokat várna, hogy miért is kellett megfigyelni, lehallgatni magyar állampolgárok százait, talán ezreit. Mindenki várta, hogy a gyáva zsarnok ma erre ad válaszokat. Nem adott.
Három napig bujkált, míg kifőztek valamit a boszorkánykonyhán.
 Jóléti intézkedésről szó sem esett – lehetőség sem lenne rá, hisz már mindenhol tudják, hogy lopnak, ezért is fagyasztották be az uniós támogatásokat.
Népszavaztatnak. Sokba kerül, de legalább a brancs is keres rajta. Népszavaztatnak – miközben már mindenkiről tudják, mit gondol, hisz lehallgatják a saját népüket.
És miközben hangosan „brüsszeleznek”, egy hang nem esik arról, hogy Brüsszelnek két fő elvárása van: a független igazságszolgáltatás megteremtése és a lopás befejezése. Na, ez az, amit nem szeretnének. És joggal rettegnek a jövő évi választásoktól. Akkor ugyanis oda mennek, ahova valók: A Csillagba.