Holnapi »tiszteletreméltók«

Posted by

 kistibi írása Roberto Saviano: Ragadozók című könyvéről

>Nápoly, újra Nápoly! A város a 21. században két nagyszerű írót tett világhírűvé. És a hírnév Janus-arcú… A hírnév, amelyről az egyik, Elena Ferrante tudatosan lemond, mert nem szeretne a foglyaként élni, a másik író Roberto Saviano, akit a hírnév tett fogollyá. Évek óta rendőri védelem alatt él, mert a maffia két klánvezére halálosan megfenyegette.

Az innen érkező fenyegetéseket pedig érdemes komolyan venni. Felajánlották számára, hogy a maffia belső életéről mesélő Gomorra című könyvét álnéven jelentesse meg, de nem akarta. Úgy hiteles, ha az arcát adja hozzá! És ennek tizenöt éve fizeti az árát, nincs otthona, saját élete. Folytonosan változtatja a helyét, hotelszobából hotelszobába… Két homlokegyenest ellenkező alkotói döntés, mindkettő helyes és érthető, a kontextusok pontosan megmagyarázzák. Számomra többek között ez is az alkotói csodához, az alkotás kiszámíthatatlan rejtélyéhez tartozik…

A gyerekcsapatok, bandák életéről már nagyon régóta születnek regények. Egyik alapmű az 1888-ban megjelent Verne-klasszikus, a Kétévi vakáció. Már ebben is konfliktusba kerül egymással két vezéregyéniség – Briant és Doniphan – de az ellentét orvosolható. Mintegy hatvan évvel később, 1954-ben jelenik meg Golding regénye, A Legyek Ura. Itt a két vezér – Ralph és Jack – közötti ellentét már nem simítható el, s ha felnőttek nem jelennének meg a szigeten, ki tudja, hova fajulna a torzsalkodás, amely így is két halálhoz vezetett. Ezek a gyerekek koruk társadalmából szakadtak ki ilyen-olyan események, véletlenek folytán, és a két közösség elképesztő különbséget mutat, pedig csupán hatvan év telt el.

Saviani regénye már a 21. század tükre. Újabb hatvan év telt el, újabb teljes változás a minőségben; az erőszak minőségében. Saviani történetében már nincsen Ralph, nincsen Briant. Hol van már Nemecsek és Timur? Már nem a grund a tét, nem az utcagyerekek bandájának megregulázása, hanem sokkal magasabb. Ki legyen az úr Nápoly bizonyos utcáin, terein? Ki szedje a védelmi pénzt, ki terítse a kábítószert?

A 21. század gyerekhőse (antihőse?) az angyalarcú, jó képességű és teljesen elvetemült Nicolas. Nicolas édesanyjának varrodája van, édesapja tanár. Próbáltam megérteni, kideríteni, hogy egy ilyen családból miért lép valaki gyerekként a már szinte hivatásosnak nevezhető bűnözés útjára, de csak egyetlen epizódot találtam, a kirakós egy piciny, de nagyon jellemző darabkáját. Nicolas még kicsi, tizenkét éves. Focizik. A bajnokság egyik meccsén a bíró egyoldalúan az ellenfél javára fújt, mert ott játszott négy városi tanácsnok fia. A sokadik helytelen ítélet után a haverjának az apja besétált a pályára, előhúzta a bicskáját, kiszúrta a labdát, majd ennyit mondott a bírónak: „Seggfej vagy, ez az egyetlen, amit el lehet mondani rólad.”

Nicolas édesapja semmit nem tesz, sőt nem érti, hogy minek ez a cirkusz a parókia pályáján, amikor gyerekek vannak jelen. „Nicolas aznap vacsora nélkül feküdt le: nem azért, mert sajnálta, hogy ott kell hagynia a csapatot, ahogyan a szülei hitték, hanem a szégyen miatt, hogy olyan apja van, aki nem tud kiállni magáért, tehát semmit nem ér.” Talán ez lehet az a pillanat, ahol megszületik, egyelőre még csak lélekben a bandavezér, aki semmi mást nem akar, csak hatalmat. És ettől kezdve figyel, s ha kell nagyon gyorsan cselekszik. Az idő, a pillanat megragadása mindennél fontosabb. Aki ezt nem tudja, nem érzi, nem lehet vezér: „Mindig eszébe jutott egy régi történet… egyike azon sztoriknak, amelyek a valóság határán egyensúlyoznak, mégsem vonja őket kétségbe soha senki… Egy nyakigláb fiúról szólt. Odalépett hozzá két alak, és megkérdezték tőle, hány óra. – Fél öt – felelte a fiú. – Hány óra? – kérdezték újra, és ő megismételte a választ. – Akkor ütött az órád, haver – mondták, és kivégezték a nyílt utcán.”

Maga a regény Nicolas csapatának bandává válásáról szól. A történet kezdetén tizenhat év körüliek a fiúk. Ahhoz, hogy egy fiúcsapat tekintélyt tudjon szerezni ebben a kőkemény, a maffia törvényei szerint működő közegben, erőt kell mutatni. Betörni kell, ölni kell, rettegést kelteni kell. Már a történet első epizódja is nagyon goromba. Nicolas „nőjének” egy fényképét merészelte valaki lájkolni a Facebookon. A csapat elkapta a fiút, megbilincselték kezét-lábát, leszorították a földre: „Tehetetlenül ordított, amíg elő nem bukkant a második adag Nicolas segglyukából. Egy szőrös, sötét szem, amely két rebbenéssel két gömbölyded darabra osztotta az ürülékkígyót… (… ) A második adag Renatino szemén landolt. Érezte, hogy Drago’ nem fogja már, hisztérikusan dobálni kezdte a fejét, amíg rá nem tört a hányinger. Nicolas megfogta Renatino pólóját, és kitörölte vele a fenekét, gondosan, sietség nélkül.”Olvass bele!

Nicolas vitathatatlanul a banda hangadója, irányítója. Folyamatosan építi tekintélyét, újabb és újabb ötletekkel láncolja magához a csapat tagjait.

Két év telik el. A regény záró részében tizennyolc évesek, a tétek folyamatosan emelkednek…

Ez a világ teli van csillogással, hiszen a bandának rengeteg pénze van, teli van olyan tárgyakkal, amire a korosztályuk béli átlagos fiatalok csak vágyakozhatnak, mégsem az öröm a jellemző. Talán, mert nincsen gyermekkor: „Hétpróbás gyerekek voltak, látszott az arcukon, hogy már mindenről tudnak, gond nélkül beszéltek szexről és fegyverekről: születésük óta egyetlen felnőtt sem hitte a környezetükben, hogy volnának igazságok, tények, jelenetek, melyek nem valók füleiknek. Nápolyban nem léteznek fejlődési szakaszok: az ember beleszületik a valóságba, a közepébe, nem lépésről lépésre fedezi azt fel.” Az ilyen odadobott mondatok, gondolatok jelzik, hogy itt teljesen más a világ, más az értékrend, kőkemény és könyörtelen. „A Rendszer emberei korán kezdték az ipart, nagyon fiatalon. És ha nem haltak meg, akkor is hamar összeomlott az életük.”

Egy jó regényre sok jelzőt szoktunk használni. Ha Saviano könyvéről azt írnám, hogy megdöbbentő, igaz lenne ugyan, de a valóságtól távol maradna. Saviano többet tud, többet ír a megdöbbentőnél. Miért nő fel generációk sokasága a félreértelmezett tisztelet és félreértelmezett becsület bűvkörében? Miért az erőszak, miért a mutatott, gyilkolni is képes erő vívhat ki csak tiszteletet? Saviano voltaképpen ezt kérdezi, és ezért megdöbbentő a könyve: de, sajnos, többet nem árulhatok el, mert akkor már a cselekmény végkifejletéről kellene beszélnem, azt meg, ugye, nem illik.

De hadd mutassak egy példát az erőszak mikéntjére, és tegyük hozzá, az együttműködők tizenhat évesek: „…White megkérte őket, hogy válasszák ki az egyiküket, kötözzék meg, tolják le a nadrágját, dugjanak a szájába egy összegyűrt törülközőt, szó nélkül megtették. White lecsavarta az olaj kupakját, beleöntötte az olajat a kiválasztott delikvens segglyukába, aztán bedugta a hegesztőpisztolyt.

Végigélhetünk tehát egy Legyek Ura, Pál utcai, Két évi… történetet a nápolyi utcákon, tereken, a maffia világában, és átélhetjük, hogy megváltozott a világ, és vannak olyan szegletei, ahol teljesen mások a törvények, és ezt olvasóként el is fogadjuk. Csak az a szörnyű, hogy mikor letesszük a könyvet, akkor utólag sem tudunk elvonatkoztatni: ezek a szereplők gyerekek!

A könyvet Matolcsi Balázs fordította. Kiváló munkát végzett. Nápolyi történetekben, nápolyi szereplőknél mindig fontos kérdés, hogy nyelvjárásban beszélnek-e a hősök? Matolcsi egységes és pontos szöveget hozott létre, nem emelte ki beszédstílusban azokat a szereplőket, akikről elképzelhető, hogy nem a napoletanát, hanem az irodalmi olaszt beszélik. Ez nem hátrányára, hanem előnyére vált a szövegnek, köszönet érte.

Roberto Saviano

Roberto Saviano: Ragadozók
Fordította: Matolcsi Balázs
Helikon Kiadó, Budapest, 2021
416 oldal, teljes bolti ár 3999 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 3200 Ft
ISBN 978 963 479 3106

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Roberto Saviano ezúttal a nápolyi maffia egy kevésbé ismert oldalát mutatja be: a gyerekbandák világát. A Ragadozók serdülő fiúk egy csapatáról szól, amely az érvényesülés egyetlen útját az elismert alvilági pozíció kivívásában látja. A többi bűnözői csoport riválisaként, de egyben „utánpótlásaként” is tekinthető gyerekbandának meg kell küzdenie a területek megszerzéséért.
Ahhoz, hogy hatalomhoz jussanak, a felnőttek szabályai szerint kell cselekedniük: abban a játékban, ahol a kábítószer, a pénz és a befolyás a tét, senkit sem érdekel, hogy ők valójában még kiskorúak. Az alvilágban, ahol mindennapos a fegyverhasználat, és gyakoriak a megtorlások és a leszámolások, nem tesznek különbséget felnőttek és gyerekek között. Saviano egy ilyen feltörekvő gyermekbanda útját kíséri végig a kezdeti, jelentéktelen rablásoktól a kábítószer-terjesztésen át egészen az első gyilkosságokig.

Olvass bele A KULTÚRAKIRAKAT
%d bloggers like this: