A szárnyas ló projekt

Posted by
Iván Gizella
>A helyszín a nappali, cseng a telefon.
Szia kisfiam. Akkor ma ebédre?
Nem, épp azért hívtalak, mert ma nem jó. Majd a héten valamikor.
Mi legyen?
Tudod, szénhidrátból kevés.
Akkor süti se?
Nem, most nem.
Megint cseng.
Ó, de jó, hogy hívsz, épp most akartalak Zsuzsika.
Persze, ezt ismerem. Megint nem szóltál, hogy megjöttetek.
S milyen volt?
Esős, szeles, párás…
De szűkszavú vagy.
Na hallod, lehet, hogy a szárnyas ló fülel.
Akkor üdvözöljük egyszerre. Jó, mondom, s mint két rossz gyerek, egyszerre belesikítottunk a telefonba. Remélem megfájdult a füle.
Isten bizony nagyon sajnálom, hogy ma már nem vagyok más, csak egy nyugger újságíró, aki időnként leírja a gondolatait erről, arról. Mert olyan jó lenne a nagy nyilvánosság előtt felvenni a kesztyűt és kiállni az igazságért, a sajtószabadságért. Őszintén.
Nem kéne, mondta egy fészbukos barátom néhány kicsit csípősebbe sikeredett cikkem után, ártani fognak neked, vagy a családodnak. Mit nem kéne? Miért ne írhatnám le, amit gondolok? Magamnak is jót teszek vele, meg annak a néhány embernek is szerzek pár hasznos, vagy hangulatos percet, aki elolvassa. Legalábbis ezt hiszem. Vagyis hittem, eddig. Mert meg voltam róla győződve, hogy én nem vagyok célpont, mitől lennék az?
De ma már tudom, én is lehetek. Mert minden megtörténhet. S ez olyan rémisztő, amit eddigi életemben soha nem tapasztaltam.
Mert az újságírónak, még ha nyugdíjas is, a szó a kenyere. S ha nem kap nyilvánosságot, akkor, s bár csak képletesen mondom, éhen hal, majd előbb, vagy utóbb eljő a lassú agyhalál.
S ha korlátozzák abban, amit csinál, ha megfigyelik, ha lehallgatják, ha tudnak minden lépéséről, akkor nincs is értelme a munkájának. Nincs, mert a kormány, vagy éppen, akit célkeresztbe vettek, mondjuk egy súlyos korrupciós ügyben, lépéselőnybe kerül. Bizonyítékok tűnhetnek el, sőt emberek, akik veszélyt jelentenek. De lehet, itt még nem tartunk. Mondom, lehet.
Volt idő, amikor a sorok között kellett írni, vagy ha részt vettél egy bátorságpróbán, s veszélyes vizekre eveztél, akkor figyelmeztettek. Nem kéne ezzel foglalkozni neked Gizi, megint ideszóltak a pártbizottságról, hogy mit írtál. Istenem, milyen egyszerű idők is voltak ezek. Ha volt egy tökös főszerkesztőd, aki azt mondta, na írd meg a feljegyzést, mit miért csináltál és sipirc dolgozni. A következő héten meg kezdődött minden elölről.
Sosem hittem volna, hogy visszasírom az átkost, mert akkor minden kiszámíthatóbb volt. Igaz, gyűltek a feljegyzések, ami elvette az energiát a munkától, viszont a kedvemet nem. Tudtad, ha csinálsz valamit, ami nem teszik a hatalomnak, akkor megköveznek, de most?
Nem irigylem a gyakorló újságírókat, de le a kalappal az oknyomozók, az igazságot keresők előtt. Mert hála Istennek, vannak még néhányan ebben a kis hazában. Erre a bizonyíték, a Pegazus ügy, a kémkedés csúcsa.
Olyan lehallgatásokat és megfigyeléseket lehet ezzel a kémszoftverrel végrehajtani, ami egy internet világban kevésbé jártas embernek scifibe illő. Mert mondjuk leteszem a telefonom az asztalra és beszélgetek valakivel, közben meg egy kiber tudós valahol száz kilométerre, vagy mondjuk többre tőlem, bekapcsolja a mikrofonomat és lehallgatja a beszélgetésemet.
Ez a botrány, azt gondolom, a nemzetközi vizeken indult el, de remélem, nagyon remélem itthon is kelt majd hullámokat. Mert kis hazánk ezzel a szárnyas ló projekttel már megint feliratkozott egy olyan listára, amire nem lehetünk büszkék. Azerbajdzsán, Marokkó, Szaúd-Arábia, Bahrein, Mexikó, India.. soroljam?
A színhely a nappali. Cseng a telefon.
.. akkor üdvözöljük egyszerre, hallom vissza a saját hangom és egy másodperc múlva a saját fülembe sikítok.
Ügyes.