Negyvenhét éven át

Posted by
Ruttka Andrea
>Édes barátok, azt nem is kezdem el ecsetelni, Mihály milyen zseniális volt, milyen fantasztikus életművet hagyott hátra, mennyire szerettem, tiszteltem, támogattam és néha értően tűrtem, mert rögtön elkezdtétek ezt ti, meséltek róla, méltatjátok, érdemeit soroljátok, ami őrült jól esik, árad belőletek a sok szeretet, megbecsülés, elismerés, amit igen megérdemelt, nekem, nekünk meg erőt ad, segít felfogni a felfoghatatlant, igazán hálás vagyok és köszönöm nektek.
Aki kicsit jobban ismer engem, az tudja, hogy grafomán vagyok. Egy pillanatnyi érzést, hangulatot, helyzetet azonnal rögzítek és küldöm a szeretteimnek alkalomra vagy csak úgy. Szüleim halála óta írom „slágvortokban” a velük kapcsolatos emlékeimet, feljegyzem az unokáimmal együtt töltött időben született tüneményes „bemondásaikat”, rejtélyes szókreációikat. Üzeneteket írok, jegyzetelek és cédulázok kamaszkorom óta.
Akár egy-két napos forgatásra is pakoltam Mihály poggyászába cetliket, játékos üzeneteket, céduláztam, cédulázom a gyerekeimmel is. De a cédulák mindig ugyanarról szólnak, függetlenül a tartalmuktól. Szeretetről, hazavárásról, féltésről, rágondolásról.
Mihály is cédulákon, itt-ott üzeneteket hagyva, főleg Radnóti, József Attila verseket citálva udvarolt annak idején, tudván hogy imádom a verseket. Néha becsúszott egy-egy szerelmes szonett is a saját szavai mellé, alkalomtól függően. A cédulákra gyakran firkák, szárított virágszirmok, édes kis semmiségek is kerültek.
Így azt is lehetne mondani, hogy két (fél) cédulás találkozott annak idején, 47 évvel ezelőtt.
Leírni is megdöbbentő, hogy ennyi évet éltünk meg együtt. Pedig higgyétek el, nem tűnik soknak. A kicsit zajos, néha zűrös, de nagy, szerető családban, a remek három gyerekünkkel és most már tündéri unokáinkkal, az izgalmas, érdekes munkákkal, utazásokkal, baráti együttlétekkel repül az idő.
A talán hosszú ideje rejtőzködő, de utóbbi hónapokban megmutatkozó alattomos máj és vesejaj miatt Mihály időnként pár napot kórházban töltött, a nehezebb pillanatokban az ágya mellé mindig került egy cédula, egy firka-szív, néhány szeretettel- aggódással teli szó, ha felébred, tudja, hogy máris ott vagyunk, gondolunk rá, nincs egyedül, és mindjárt megyünk haza…együtt.
Sajnos a cédulák közt létezik egy, amit nem mi írunk, az az utálatos, fekete és nyomasztó, a parte-cédula, amin nincs semmi jó. De vigasztalásul mondom (mondom, mondom, mondom) magamnak és nektek is, az jó érzés, hogy azon mégsem az lesz majd olvasható: „fájdalommal és türelemmel viselt hosszú betegség után…,” mert attól nagyon tartott, hanem végül is békésen, fájdalom nélkül elaludt. Én meg még fel sem fogtam…
CímkéP Ráday Mihály, Ruttka Andrea Budafokon a Promontornál.