Posted by Fábián András
>Vannak meleg ismerőseim. Van olyan ismerősöm, akinek a gyermeke meleg. Van olyan családtagom, aki névadó szülője egy meleg pár által nevelt gyermeknek. Az ő „hagyományos családjában” három gyereket nevelnek, ám a gondos anyában fel sem merül, hogy meleg barátai bármiféle rossz hatással lehetnének az ő három gyerekére. Sőt az sem, hogy Jézusmária! – mi van akkor, ha ez a két férfi kézenfogva bemegy az iskolába a saját gyerekéért. Ők ott boldogok, örülnek a gyermekük látásán. A gyermek örül, hogy na, végre! Megjöttek apáék. Mehetünk haza játszani, tévét nézni, fürcsi, hajcsi. Nem sikolt fel a tanítónéni. Nem ráncolja homlokát a munkából fáradtan érkező apuka és anyuka. Ez az ő családjuk. És milyen aranyos a kiskölyök. Jól nevelik.
Szóval – azt hiszem – egy egészséges társadalom így működik. Vannak persze kivételek. A kivételek rendszerint mindig a katolikus vagy valami más egyház háta mögül rázzák az öklüket. Természetesen a hit nevében. Természetesen Isten kilátásba helyezett büntetését emlegetve. Papok a szószékről szórnak átkokat, ám hogy mi történik a parókia/zárda/klastrom/ zárt ajtói mögött, arról hallgatnak a keresztény erkölcs önkéntes vagy felkent őrizői. De hagyjuk ezt az atyákra, amíg egymásközt csinálják. Ferenc pápa már tett kísérleteket ennek a farizeus magatartásnak a felszámolására, de legalábbis megkérdőjelezésére. És akkor még nem is beszéltünk azokról az atyákról, akik a hit nevében rontottak meg gyerekeket. Hittanórán vagy a templom hideg sekrestyéjének zárt ajtói mögött. Máig büntetlenül, legfeljebb egy áthelyezést kockáztatva.
Életem egy bizonyos szakaszában többször kerültem munkakapcsolatba meleg férfiakkal. Soha, még csak egy halvány kísérletet sem tettek arra, hogy „kikezdjenek” velem. Megvoltak nekik a saját köreik, sőt! – volt, aki bevallotta, hogy őt a heteroszexuálisok kifejezetten taszítják. „Talán a sok bántás miatt…”, mondta az egyikük. Jelzem, a szexuális orientáció gyakorlatilag soha nem volt része a kommunikációnak, hacsak nem valami éppen aktuális provokáció mián. Itt és most azonban ki kell mondjam, természetesen anélkül, hogy az általánosítás hibájába esnék, hogy legtöbbjük csillogó elme, tehetséges, kifinomult ízlésű és nagyfokú kreativitással rendelkező illető volt.
Ismertem aztán olyan szülőket, akiknek a gyereke volt meleg. Oroszlánként küzdöttek a gyermekükért, nem tűrtek bántást, kétértelmű megjegyzéseket. Anyák és apák voltak. Igazi, szerető szülei a fiuknak, lányuknak, akit „másnak” teremtett a sors. Én maximálisan tiszteltem, tisztelem, ezeket a szülőket, miközben mélyen megdöbbent, hogy vannak, lehetnek olyan szülők is, akik eltaszítják a gyerekeiket. A gyermek védelmének és szeretetének ősi ösztönét felülírják bizonyos beidegződések vagy ami még szörnyűbb, a társadalmi elvárásoknak való megfelelés kényszere.
Talán mert számukra ilyen elvárás a B-közép „R. homoszexuál!” üvöltése, a Pride önkéntes(!) hívatlan (!) „közönségének” „Mocskos buzik” jelszavának monoton skandálása, az erőszakos, nem egyszer brutális tömeg megnyilvánulásai. Most már az Alaptörvénybe meg a „pedofil-törvénybe” is beleírták, hogy a mások bizony az eredendő bűn fertőjében élnek, ezért jogaikban korlátozandók. Ezeknél a szülőknél ahelyett, hogy számukra (is) a gyermekük boldogsága lenne az első és mindenek felett való, a bármi áron való megfelelés kényszere írja felül a szülői szeretetet. Vagy az úgynevezett politikai érdek! Holott a schmidtmáriáknak és orbánviktoroknak az egyenlő emberi jogok érdekében meghirdetett tüntetések és akciók első sorában kellene haladnia.
Azt se bánom, ha kézenfogva ballagnak Szájer Józseffel, akivel 30 év után érezték szükségét a barátság megszakításának. Mondjuk ehhez Szájer felháborító botránya is kellett. Mondjuk ehhez egy olyan alaptörvény is kellett, amelyet ez az álszent gazember fogalmazott saját sorstársai ellenében. Meg, ugye, az az elutasító társadalmi közeg, amelynek kiépítésében és hergelésében mindhárom említett elévülhetetlen érdemeket szerzett. Ezek az illetők a megbélyegzésben, diszkriminációban és a jogfosztásban is élen járnak. A legnagyobb szégyen az, hogy nincs ezért szégyenérzetük. A legnagyobb szégyen az, hogy mindezt a saját gyermekeik mentális egészsége ellen is elkövetik. Saját gyerekeiket is másodrendű vagy sokadrendű állampolgárrá degradálták!
– Édesanyám gyűlöli, hogy meleg vagyok. Ezzel együtt kell élnem. De most Önök egy törvényt is hoztak ezzel kapcsolatban. Tisztelem Önöket, de ezt a vörös vonalat, amely az alapvető emberi jogokról, a mássághoz való jogról szól, most átlépték. – mondta Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök Orbán Viktornak címezve az Európai Tanács ülésén, ahol a magyar „pedofil-törvény” vitája volt terítéken. Xavier Bettel májusban ünnepelte hatodik házassági évfordulóját Gauthier Destenay építészmérnökkel, meleg házastársával. Miközben beszélt, könnyek öntötték el a szemét. Sírt.
Címkép: Xavier Bettel és Gauthier Destenay