Posted by Frank Iván
>Meghalt Ráday Mihály. Nem voltunk naponta összejáró barátok, de barátként szerettem. És tiszteltem. Például azért, mert élete végéig, az utolsó napokig felemelte szavát építészeti kulturális emlékeink, értékeink védelmében, őrzője volt, amennyire lehetett, hagyományainknak. Rendezőként, operatőrként, városvédőként jónéhány kitüntetést, szakmai elismerést kapott, de számára talán a legfontosabbat, Budapest díszpolgára címet, csak néhány héttel halála előtt kapta meg, pedig élete során többszörösen is kiérdemelte volna.
>Meghalt Ráday Mihály. Nem voltunk naponta összejáró barátok, de barátként szerettem. És tiszteltem. Például azért, mert élete végéig, az utolsó napokig felemelte szavát építészeti kulturális emlékeink, értékeink védelmében, őrzője volt, amennyire lehetett, hagyományainknak. Rendezőként, operatőrként, városvédőként jónéhány kitüntetést, szakmai elismerést kapott, de számára talán a legfontosabbat, Budapest díszpolgára címet, csak néhány héttel halála előtt kapta meg, pedig élete során többszörösen is kiérdemelte volna.
De hadd idézzem fel azt az eseményt rá emlékezve, ami számomra talán a legjobban megmutatta, hogy érzett a hazával, a hagyományainkkal kapcsolatban. Minden év március 15-én “magánrendezvényt” szervezett Kovács J. negyvennyolcas honvéd sírjánál, ahová meghívta barátait, ismerőseit, és mindazokat, akiket érdemesnek tartott arra, hogy vele együtt emlékezzenek. A megemlékezés mindig olyan volt, hogy az ember pontosan érezte, a kokárda nem egyszerű kitűző a szíve felett.
Nem tudom, lesz-e eztán is megemlékezés Kovács J. honvéd sírjánál. Lesz-e valaki, aki átveszi a stafétabotot Ráday Mihálytól, akinek megköszönöm, hogy részese lehettem ezeknek a megemlékezéseknek.