Elment Mihály

Posted by
Bojár Iván András
>Még nem fogtam fel. Próbálgatom közelengedni a hírt, tényt magamhoz, hogy nincs többé. Nem értem. Az első érzés ennek hallatán, ami beköszön, hogy szerencsés ember vagyok, mert ismerhettem, mert életeink egy közös szakaszában, két évtizeden át, sok közös dolgunk volt. Mégsem ez a lényeg.
Mihálytól tanultam meg Budapestet szeretni. Ahogy a nemzedékemben, egészen biztos, rengetegen mások is. Tőle meg a Budapest Enciklopédia kötettől. Egy idő után azonban már azokat a kiadványokat kezdtem el gyűjteni, amelyeket a Városvédő Egyesület adott ki. Vagyis ő. Adattárakat, amelyekben Pest belső negyedeinek házairól gyűlt össze temérdek leírás, információ.
És perszehogy az Unokáink sem fogják látni műsortól. A nyolcvanas évek legelejétől kezdve azon nevelkedtem, formálódott a látásmódom. De nemcsak nekem. Egy, a szoc-modern bűvöletében a múlt bármely emlékét, kincsét szemétdombra hajító korszakban klasszikus konzervatív úriemberként jelent meg a tévében és irányította egy ország figyelmét a szép részletekre, a még velünk élő, de gyorsan pusztuló értékekre. Mindig meggyőző és imponálóan erőteljes véleményt képviselt, – egy olyan világban, amelyben az emberek óvatoskodva másokhoz igazítják a véleményüket.
Mihály talán tényleg meghalt, de elmúlni nekem és nemzedékemnek sosem fog. Most már mindig hallani fogom szinte kissé könyörgő panaszos baritonját, ahogy a tévében esélyt kér városvezetőktől, városhasználóktól, járókelőktől egy-egy ház vagy mellvédrács túlélése érdekében.
Nem kétséges, hogy egy közönyös társadalmat tanított meg figyelni és vigyázni az értékeire. Ez elképesztően jelentős hatás. Kitörölhetetlen.
Köszönök minden tanítást, kedves Mihály, a nem ritka vitákat is, amik köztünk előfordultak. Legyen számodra könnyű a föld, pihend ki temérdek harcodat.