Posted by Hogyan segített egy budapesti verseny világhírhez egy 12 éves sakkozót?
Szergej Karjakinnak már csak egy sakkjátszmája volt hátra, és azt meg kellett nyernie. Könnyű feladatnak ígérkezett. Az ellenfél a torna legalacsonyabban rangsorolt játékosa volt. Karjakin a sakkozás egyik feltörekvő tehetsége volt.Eegy 12 éves és7 hónapos, kiegyensúlyozott és ügyes fiú, aki abban a pillanatban egy győzelemre volt csak attól, hogy a játék legfiatalabb nagymestere legyen. A cím megváltoztatta volna az életét. A sakkban csak a legjobb 30 játékos számíthat arra, hogy igazi karriert építhet a játékból. A történelem legfiatalabb nagymesterré válása közvetlen utat kínált Karjakinnak ebbe a világba, kaput a globális elismeréshez, vállalati szponzorációkhoz és a legnagyobb versenyekre szóló meghívásokhoz – ahhoz az élethez, amelyről ő és minden csodagyerek, és talán leginkább pedig a szüleik álmodnak.
De előbb Karjakinnak még egy utolsó játszmát meg kellett nyernie.
Most az egyszer azonban úgy tűnt, hogy a képességei nem lesznek elégségesek. Karjakin közel 60 lépésen keresztül finom és kihívást jelentő problémákat állított ellenfele, Irina Szemjonova elé. A nőnek minden alkalommal volt válasza, ellenszere. Karjakin tovább támadott, de a parti döntetlennel ért véget. És hirtelen minden – a cím, a rang, a jövő – elúszott.
A sakknagymesterek nem egy nap alatt születnek. Még a legragyogóbb tehetségeknek is évekre van szükségük ahhoz, hogy kiérdemeljék a legmagasabb és leghíresebb címet a játékban. Ennek eléréséhez a játékosnak erős versenyjátékkal, valamint a minősített versenyeken játszott mérkőzéseken egy sor referenciaérték, úgynevezett normák összegyűjtésével kell magas minősítést szereznie. A cím 1950-es hivatalos bevezetését követő három évtizedben a nagymester ritka faj volt. A többi játékos nemcsak a nevüket, hanem a játékstílusukat is ismerte. A versenyeken és a bemutatókon sztárként kezelték őket.
Mindez az 1980-as években változott meg, amikor a FIDE, a sakkot irányító szervezet elkezdett terjeszkedni olyan országokba, ahol nem volt kialakult sakk-kultúra. Annak érdekében, hogy elérje azt a célját, hogy minden országban legyen legalább egy nagymester, a FIDE enyhített a követelményein.
Ez a változás hozzáférhetővé, de egyben kevésbé exkluzívvá vált.1950 óta közel 2000 játékos lett nagymester. A cím fokozatosan megszűnt a sakkozás nagy jövőjébe vezető utat igérni. A fiatal játékosoknak – és gyakran megszállott szüleiknek – szükségük volt valamire, ami megkülönbözteti őket. A legfiatalabb nagymester cím lett egy ilyen ugródeszka.
Karjakin és apja, Alekszandr számára a cím végtelenül ígéretes volt. Ha Karjakin a legfiatalabb nagymester lesz, akkor egy pillanat alatt átveszi azt a címet, amelyet egykor Borisz Szpasszkij és Bobby Fischer birtokolt, és amelyet még olyan világbajnokok sem érdemeltek ki, mint Garri Kaszparov és Magnus Carlsen. Ez a teljesítmény a 12 éves Szergej Karjakin számára a sakkvilágban megnyitja az ajtókat.
Karjakin egész fiatal életében ezért a célért dolgozott. A krími Szimferopolban született 1990-ben, és már 5 éves korában napi hat órát sakkozott. Tehetségének és odaadásának köszönhetően hamarosan Ukrajna egyik legígéretesebb fiatal játékosává vált. A Momot Sakk Klub, az ország akkori legrangosabb sakkiskolája felfigyelt rá. Meghívta Karjakint, hogy csatlakozzon hozzájuk Kramatorszk városában, egy rozsdás iparcsarnokban, Ukrajna keleti részén. Mivel a Krímben nem sok minden tartotta őket – Karjakin szülei utcai árusok lettek, hogy megéljenek a Szovjetunió utáni gazdaság romjain -, az egész család a sakkozó fiúval együtt költözött.
Karjakinék számára a Momot klub a lehetőségek szigetét jelentette a gazdasági átalakulás sújtotta és a bandaháborúk által terrorizált országban. Mire Szergejjel megérkeztek, a klub már futószalagon gyártotta a bajnokokat és nagymestereket. Egy időben a Momot a világ 10 legfiatalabb nagymestere közül hármat is a tagjai között tartott számon. Ruszlan Ponomarjov, a klub első sztárja 2002 és 2004 között világbajnok volt.
Karjakin gyorsan az iskola egyik sztárjává emelkedett. Sikerei, valamint az apja által az edzőkkel kialakított szoros kötelék azt jelentette, hogy Karjakin az iskola támogatását élvezte a versenyeken. Ezek a szereplések és a sikerei tovább öregbítették a tizenéves fiú hírnevét.
De néhány játékos számára a rangos cím megszerzése többet jelentett, mint a jó játék. Nyílt titok a sakkban, hogy sok játékos olyan mellékalkukat köt a versenyszervezőkkel és más élversenyzőkkel, amelyek segítségével olyan normákat érnek el, amelyekért esetleg nehezen tudtak volna törvényesen megküzdeni.
Ez megérintette a Momot klubot is. Sok tagja a Krímben szerezte meg nagymesteri bizonyítványát, olyan helyeken, mint Szudak, vagy Alushta. Az itteni versenyek “normagyárként” ismertek, ahol a szervezők akár 1000 dollárért is gondoskodnak arról, hogy a játékosok elegendő pontot gyűjtsenek a szükséges normához.
De voltak más, finomabb módszerek is a sikerre. A sakkozókkal és a FIDE tisztviselőivel készített interjúk szerint nem voltak ritkák a kíváncsi szemektől távol, titkos megállapodások és pénzváltások az eredmények megszerzésére. Egy olyan sportágban, amelyben mindenki ennyire megszállottja a státusznak, a címnek és a rangnak, még egy játszma eladása is megvalósulhat a megfelelő árért.
Mihail Zajcev, aki nemzetközi mester rangot ért el, és ma sakkedző, úgy becsüli, hogy a világ 1900 élő nagymesterének legalább 10 százaléka így vagy úgy csalt a cím megszerzése érdekében. Shohreh Bayat, a sakkozás egyik vezető döntőbírója a legegyszerűbben fogalmazza meg az ilyen megállapodásokat. “A meccsek megbundázása” – mondta – “csalás”. Néhány reménységnek még csak sakkoznia sem kellett, hogy megszerezzék a szükséges pontokat: Egyes versenyek, mint mondta, csak papíron zajlottak.
Mindez a sportág frusztrált vezetőit sem hagyta hidegen. “Van egy Pasquales nevű kutyám” – mondta Nigel Short, a FIDE alelnöke. ” Ha venném a fáradtságot, elképzelhetőnek tartom, hogy a kutyámnak is tudnék nagymesteri címet szerezni.”
Karjakin győzelme azonban gyorsan meghozta gyümölcsét. A következő évben a hollandiai Wijk aan Zee-ben, a sakk Wimbledonjaként ismert városban rendezett tornán játszott. Párizsban csatlakozott a tekintélyes NAO sakk-klubhoz. Néhány hónappal korábban Karjakin még busszal utazott az európai versenyekre. Most, a világ legfiatalabb nagymestereként Mexikó elnöke köszöntötte. “Egyszerűen elárasztottak meghívásokkal” – mesélte Karjakin egy interjúban az utóéletről. “Széles körben népszerű lettem.”
A világ legjobb játékosai ellen versenyezve Karjakin gyorsan fejlődött. 2005 októberében, 15 évesen már a világ legjobb 50 játékosa között volt. 2016-ban, a New York-i sakkvilágbajnokságon a világbajnoki cím küszöbén állt, mielőtt holtversenyben kikapott a norvég Carlsentől, akit akkor és most is a világ legjobb játékosának tartanak. A most 31 éves Karjakin pedig több mint 18 éven át olyan címet viselt, amivel senki sem tudott versenyezni: ő volt a világ legfiatalabb nagymestere.
A szudaki tornán történtek foltja azonban megmaradt. A sakkvilágban pletykáltak az eseményről, de úgy tűnt, senkit sem érdekelt annyira, hogy utánajárjon. A torna több résztvevője azt mondta, hogy Karjakin nem a nagykönyv szerint szerezte meg a nagymesteri címet, dehát számukra ez csak a sakkélet velejárója. Arescsenko, aki akkoriban erősebb játékos volt Karjakinnál, és társa volt a sakk-klubban, azt mondta, hogy edzői azt mondták neki, hogy játszon döntetlent Karjakinnal, hogy az időben megszerezze a legfiatalabb nagymesteri címet.
“Őszintén szólva nem tudtam megtenni” – mondta Arescsenko “Akkoriban jobban játszottam nála, és mégis nehéz volt nagymesterré válnom”.
Egy interjúban Karjakin tagadta, hogy kenőpénzt ajánlott volna fel, vagy mellékalkut kötött volna. Azt mondta, hogy Malinin volt az, aki megpróbált pénzt kicsikarni a családjától azért, hogy lejátsszon egy olyan partit, amelynek elhalasztásában, nem pedig újrajátszásában állapodtak meg. Miután Karjakin apja nem volt hajlandó fizetni, Malinin dühös lett, és “kitalálta ezt az egész zűrzavart” – mondta. “Az apám odament hozzá, és azt mondta neki, hogy játszania kell velem” – mondta Karjakin Malininról. “Egyébként is, senki sem bocsátkozik tárgyalásokba kisgyerekekkel”.
Sok sakkozó szerint a sakkozásban a mellékalkuk megkötése alapvetően ártalmatlan. Mások számára azonban Karjakin pályafutása bebizonyította, hogy ez nem így van. Szerintük azok a játékosok, akik becsületesen teljesítik a normákat, évekig nem kapják meg a nagymesteri címet, és így soha nem kapnának esélyt arra, hogy felkerüljenek a csúcsra. Karjakin azonban boldogult. 2009-ben Dmitrij A. Medvegyev orosz elnök állampolgárságot adott neki. 2014-ben Karjakin Oroszország oldalára állt hazája, Ukrajna ellen, nyíltan támogatva a Krím elcsatolását. A Krímben egy olyan pólóban pózolt, amelyen Vlagyimir V. Putyin arcképe volt látható, akinek ekkor már ismert és hangos támogatója volt.
Putyin 2016-ban azt mondta, hogy “az ország mindig is nagy jelentőséget tulajdonított a sakknak, és a sakk mindig is segítette az országot”. A sakk koronája azonban 2007 óta nincs Oroszországban, amikor Vlagyimir Kramnyik elvesztette azt az indiai Viswanathan Ananddal szemben. Karjakin megígérte, hogy “visszahozza a sakk koronáját Oroszországba”.
Ehhez az erőfeszítéshez teljes támogatást kapott. Az orosz vállalatokkal kötött jövedelmező szerződések finanszírozzák Karjakint, köztük egy bankkal kötött szerződés, amely körülbelül 300 000 dollárt hozott neki. Az arca Moszkva-szerte óriásplakátokon jelent meg, és meghívták a legnépszerűbb talkshow-kba, hírességgé vált. Kapott egy menedzsert és egy lakást. Hamarosan vidéki háza is lett, a legelőkelőbb Moszkván kívüli területen, valamint van egy Mercedese sofőrrel.
Putyin 2017-ben még Karjakint is meghívta a rezidenciájára. Az irodájában Putyin első kérdése az volt: “12 évesen lettél nagymester, ugye?”.
“Igen – felelte Karjakin – én voltam a legfiatalabb”.
Június utolsó napján, 18 évvel a cím megszerzése után Karjakin feladta a karrierjét elindító címet. Utódja, a történelem legfiatalabb nagymestere, egy fiatal New Jersey-i fiú, Abhimanyu Mishra két hónappal megdöntötte a rekordot, és 12 év 4 hónap 25 naposan szerezte meg a címet. Mishra és édesapja remélik, hogy ez a teljesítmény neki is meghozza azt, amit Karjakinnak. Akárcsak Karjakin szülei több mint két évtizeddel ezelőtt, Mishra édesapjának, Hemantnak is +volt, hogy fia megszerezze a címet. Elmondása szerint több mint 270 000 dollárt költött arra, hogy fia a világ legfiatalabb nagymestere legyen, és adományokat gyűjtött az interneten, hogy sakkozói álmukat valóra váltsák. A pénzzel megvásárolható apró előnyök – az időbeosztásban, az ellenfélben, az időzítésben – kezdtek összeadódni, ahogy közeledett a szükséges végső pontszám.
Mishra, aki Karjakint a példaképének nevezte, 2020 őszén és 2021 tavaszán öt úgynevezett normaszerző tornán játszott az észak-kaliforniai Charlotte-ban, de egyetlen normát sem ért el. Mivel a Karjakin rekordjának megdöntésének határideje egyre közeledett, legközelebb Budapestre utazott édesapjával, ahol Abhimanyu Mishra nyolc tornát játszott egymás után. Ezeken a tornákon a “normakeresők” fizetnek a szervezőknek, akik viszont fizetnek a nagymestereknek, hogy megjelenjenek. A profi sakkban ez legális és gyakori megállapodás. A minőség azonban nem volt azonos; Mishra ellenfeleinek átlagos minősítése a budapesti versenyeken közel 50 ponttal volt alacsonyabb, mint Charlotte-ban.
Arkagyij Dvorkovics, a FIDE elnöke egy interjúban azt mondta, hogy az ilyen versenyeken kevés a sportszerűség. Ez részben azért van, mert a nagymesterek, akik gyakran idősödő játékosok, akik már régen túl vannak fénykorukon, gyakran nem elég motiváltak, hogy keményen dolgozzanak ellenfeleik legyőzéséért. “A motiváció elég alacsony volt számomra” – mondta Vojtech Plat, az egyik nagymester, aki Budapesten játszott. A budapesti versenyeken Mishrának az volt a plusz előnye, hogy újra és újra ugyanazzal a nagymestercsoporttal játszhatott, ami lehetővé tette számára, hogy megtanulja taktikájukat és stílusukat.
Nagy Gábor magyar nagymester hat budapesti versenyen játszott Mishra ellen. (Charlotte-ban egyetlen nagymester sem játszott háromnál több tornán.) Az egyik mérkőzésen 13 lépés után, egy másikban pedig mindössze hat lépés után döntetlenben állapodtak meg. A sakkszakértők számára ez azt jelezte, hogy a mérkőzések nem voltak komolyak. De lejátszva őket, Mishra néhány perc alatt értékes fél pontokat gyűjtött a célja felé haladva.
Egy másik tornán Mishra egy nap alatt három meccset játszott, mondta az apja. A FIDE szabályai, amelyek célja, hogy megvédjék a játékosokat a túlterheléstől ebben a kimerítő sportágban, – napi mximum két játszmát írnak elő. Mire Mishra elfoglalta Karjakin trónját, mindössze 78 nap alatt 70 sakkpartit játszott. “Kezd bűzleni” – mondta Bruce Pandolfini, tapasztalt amerikai edző arról , hogy ilyen módszerekkel hajszolja a legfiatalabb nagymesteri címet. Mégis, Mishra nagymesterré emelkedése egy új élet kezdetét jelenti számára. Nemrégiben szerepelt az ESPN és a People magazin weboldalán, és meghívást kapott a közelgő sakk-világbajnokságra, amely a sportág egyik legrangosabb versenye, közel 1,9 millió dolláros nyereményével.
Hemant Mishra azt mondta, hogy fia jogosan szerezte meg a címet, és hogy az ellenkezőjét sugallni “teljes képtelenség” lenne. A topjátékosok azonban nyilvánosan megkérdőjelezik Mishra címét, és kritizálják a rendszert, amely segített neki megszerezni azt.
Short, aki maga is nagymester és a FIDE alelnöke, azt mondta, hogy megpróbálta megreformálni ezt a rendszert. De az a tény, hogy már annyi játékos szerzett megkérdőjelezhető nagymesteri címet, ezt szinte lehetetlenné tette.
“A ló elszabadult, nem lehet bezárni az istálló ajtaját” – mondta. “A legjobb, amit tehetünk, ha teljesen eltöröljük a címet”.
Címkép: Szergej Karjakin /NYTimes