Boldog urak Mohács után

Posted by
Orosz Jenő
>Kevesen tudják, hogy a mohácsi csatavesztést követően, 1526 novemberében, a magyar országgyűlésben nyoma sem volt sem a levertségnek, sem a felelősök keresésének, sem a további védekezésre való felkészülésnek. Ezzel szemben a nemesi nemzet tagjai „táguló kebellel és magabiztos optimizmussal, harsány jókedvvel kontráznak a pártvezér Werbőczi gyakori „Uraim, magyarok!” megszólítással tarkított szónoklataihoz, hogy végre „nemzeti” királyt választhatnak Szapolyai János személyében… majd a jelenlevők üdvrivalgásban törnek ki, amikor Werbőczi az 1505-ös rákosi végzés egy sokpecsétes példányát – a fikciókban és dikciókban kimerülő nemesi nacionalizmus e „magnum chartáját” – teátrális mozdulattal, egy lándzsa hegyére tűzve, akárcsak egy zászlót, meglengeti a fejek fölött, a jelen levő lengyel követ pedig jelentésében így summázhatja összbenyomását: „a magyarok úgy érzik magukat, mintha újjászülettek volna…”!*
Ez a magyar nacionalizmus „szuverenitás-mániájának” a kezdőpontja. Ez a gazdasági-hadászati-politikai erőviszonyokkal mit sem törődő, minden politikai önismeretet nélkülöző, jogászias politizálás kezdete. „A magyar középkor a Nyugatra jellemző egy százalék körüli arány helyett egy sokkal tömegesebb, a népesség 4-5 százalékát kitevő nemesi masszát hagyott az újkorra, benne azzal a parlagian műveletlen, de kiváltságolt szellemmel eltelt kisnemességgel, melyet éppen Bibó István teljes joggal az újkori magyar társadalmi fejlődés legkártékonyabb jelenségének nevezett.”**
A szűklátókörű, rövid távra tervező, a pórnépet és azon belül minden kisebbséget lenéző kisnemesi nacionalizmus hagyománya az, ami mai napig jellemzi a magyar politikai elit egy részét.
A kisnemesi nacionalizmus elhitette magával, hogy léteznek államalkotó népek, mint amilyen a „nemes törökös”, lovon harcoló magyarok és vannak az erre alkalmatlan, „földet túró” nemzetiségek: a „tótok”, „ruszinok” és a balkáni néptöredékek. És a magyar szuverén államot visszaállítani akaró, Bécs-ellenes, függetlenségi-nacionalista magyar erők abban tudatban kezdték el a Monarchia aláásását, hogy egy ezeréves államot mindenki szerves egységnek tekint és nem a „népek börtönének”. Márpedig pontosan ez; a dinasztikus politizálás és főleg a történeti múltra alapozódó jog veszítette érvényét az első világháború alatt és helyébe egy polgári társadalmak igényeinek jobban megfelelő jogi egyenlőség eszmény és az etnikumok szabad önrendelkezésének deklarálása került. Ebben a kontextusban került sor Európa országhatárainak újrarajzolására az 1920-as béketárgyalásokon.
2021-ben még mindig ott tartunk, hogy Orbán Viktor a saját családja, barátai és vazallusai vagyongyarapodását megvédendő, a magyar kisnemesi nacionalizmus retorikáját alkalmazva, értelmetlen „szabadságharcot folytat” az Európai Unióval szemben. Szuverenitást akar egy olyan országnak, amely képtelen az önellátásra, méghozzá egy olyan globalizált világban, amelyet szerződések, koalíciók és szövetségek mozgatnak.
A kisnemesi nacionalizmus terhes öröksége; a bezárkózásból fakadó torz önkép és agresszív önteltség – ez jellemzi az orbánista hatalomgyakorlást.
Utóirat: jó volna, ha a mohácsi csatavesztés évfordulójának állami megünneplését 2026-ban nem használnák fel a törökök rehabilitálására (akik tán még bocsánatot sem kértek a magyar néptől az elkövetett erőszakért, rabszolgaságba hurcolásért és gyilkosságokért). Az meg különösen pozitív gesztus volna, – amennyiben marad a helyén az Orbán/Semjén által kinevezett kormánymegbízott – hogy a Magyar Királyság védelmében elesett magyar, délszláv, román honvédők emlékének tisztelettel adózzanak, valamint hangsúlyozzák a 150 éves török uralomnak véget vető összeurópai keresztény hadak érdemeit!
*Szűcs Jenő: Nemzet és történelem Gondolat, Bp. 1974 -564.old.
** Szűcs Jenő: Vázlat Európa három történeti régiójáról Magvető, Bp.1983 – 64.old.