Kompország

Posted by
Kaltenbach Jenő
>Magyarország mentalitását illetően századok òta kelet és nyugat között vándorol, amit ugye Ady a kompország metaforával írt le.
Orbán nem tett mást mint ezt a hagyományt elevenítette fel, erre alapozta és alapozza a hatalmát. Minden erejével kelet felé löki az országot, mert tudja, hogy a hatalma csak ott lehet tartòs. Erről szòl a brüsszelezés, mert a többség még mindig az EU híve, de ezt megváltoztatandò semmitől sem fog visszariadni.
Most, hatalomátvétele òta először, fenyegeti az esetleges bukás réme, ezért máris mindent bevet, hogy elkerülje. Ez az ország már nem demokrácia, amelyben a kormányváltás nem “élet-halál” kérdése, hanem egyszerű demokratikus aktus. Itt a legrosszabbra kell felkészülni, a két tábor már most is farkasszemmel néz egymásra. Orbán naponta szítja a tábora gyűlöletét és a legaljasabb hazugságokkal pròbálja maga mellé állítani a bizonytalanokat.
Minden eszköz nála van, pénz, média, szükség esetén jòl szervezett verőlegények.
Számomra elég érthetetlen, hogy miközben Orbán számíthat Putyinra és Xire, keleti szövetségeseire, addig a nyugat nemcsak relatíve passzív, de még finanszírozza is az orbáni “politikát”.
Kisebbfajta “csoda” lesz ha jövőre kompországot a nyugati part felé lehet lökni, de “csodák” azért mindig ùjra történnek.
Talán jövőre is.