Karácsony és a munkásmozgalom története

Posted by

Kabai Domokos Lajos

>Az orbánisták rég alkalmazzák a lenini módszertant, az ellenzékieknek is elő kellene venniük az Állam és forradalmat..
Az ellenzéki pártok vezetői, meg miniszterelnök-jelöltjei elveszik a kedvemet attól, hogy a választási programjaikat olvasgassam. Egyrészt azért, mert – ígéreteikkel ellentétben – egyelőre alig van nyoma annak, hogy az ország viszonyainak közös konszolidálásban gondolkodnának. Másrészt azért, mert amit elénk tárnak, s amibe óhatatlanul belefutok az interneten, abból az derül ki, hogy elvesznek a részletekben, ahelyett, hogy néhány, a társadalom egészét érintő kérdésre összpontosítanának.

Most éppen Karácsony Gergely főpolgármester–miniszterelnök-jelölt mémje ugrott elém. Fényképére montírozva ez a szöveg: „Olyan országban hiszek, ahol az elit van az országért, nem az ország az elitért. Ahol nem a politikáról szól az életünk, hanem végre a politika szól az életünkről.” A hozzá kapcsolt posztban Mészáros Lőrincet ekézi, aki néhány év alatt lett az ország legvagyonosabb embere, s természetesen nem azért, mert a kormányfőnek volt az iskolatársa. Ez, bár felháborít, de a könyökömön jön ki, minthogy az ellene való dühösködések terméketlennek bizonyultak. Mi több, az ellenzék tehetetlenségét bizonyították. De a poszt záró része sem villanyoz fel: „Nem váltásra, hanem igazi változásra van szükség: új, igazságos gazdaságpolitikára!”

Szép, szép ez az önvallomás, de ilyen alapon akár verset is írhatna. Bár felszólít rá, hogy ismerjem meg a céljait, de már az első mozzanatban ezeket kellett volna elém tárnia, ha már igénybe vette az időmet. Értem én, hogy az érzelmeimen keresztül akar megfogni. S talán helyesen is teszi, mert állítólag ma még inkább, mint korábban, az érzelmi politizálás a nyerő. Mindent a szívnek, semmit az észnek. Végtére – ha még emlékszik rá valaki –, Orbán is ezzel kampányolt az ősidőkben: „Hallgass a szívedre, szavazz a Fideszre!” És bejött. Bár Orbán azért hozzá tett  egy s mást, miként az előző posztomban is utaltam rá. Többek között megtanulta a munkásmozgalom-történetből, hogy vasmarokkal kézben tartott pártra, a tömegek mozgósítására is szükség van a hatalom megszerzéséhez és megtartásához.

Ezt hajtotta végre a Fidesszel, a polgári körökkel, a békemenetekkel, a magyar médiarendszer elfoglalásával. Az utóbbi természetesen ab ovo elfogadhatatlan, de az előzőeket akár az egész társadalom érdekében is használhatta volna. Az ellenzék régebbi szervezetei, vezetői viszont még azokat az eszközöket is elherdálták, amelyeket elődeiktől örököltek. A hovatovább az ellenzéki többséget alkotó újabb politikusi generációk pedig eleve alig lépnek túl a talán jó szándékú propagandán, amit a mai módi szerint médiapolitizálásnak hívnak.

Szinte csak rögtönzésre építenek, akciózásra. Elhanyagolják a párt- és mozgalomépítést, az elméletileg megalapozott, a társadalom mélyelemzésére építő programalkotást. Legalábbis nincs jele annak, hogy ezt tennék. Rendre olyan üzenetekkel állnak elő, amelyek még egy politológiai, vagy egy kommunikációszakos egyetemista szakdolgozatában sem állnák meg a helyüket. Másra sem futja nekik, mint panaszkodásra, beszólásokra, parlamenti és tévés performanszokra, kamerák és fényképezőgépek előtti pózolásra, esetleg egy-egy kérészéletű csődület meghirdetésére, aláírásgyűjtésre. Ez azonban nem elég ahhoz, hogy a közbeszédet uralják. Ráadásul, ismét csak magamat idézve, arra a muzsikára táncolnak, amit az orbánisták húznak a talpuk alá.

Orbán zenészei akár hetente váltogatják a témát és a hangszerelést, hogy kapkodásra késztessék őket. És ők kapkodják is a lábukat, ahelyett, hogy kiszállnának az őrületből, s maguk írnák a zenét a saját tempójukban.

Ellenvethetné bárki, hogy nem én vagyok Karácsony, meg elvtársainak, alkalmi szövetségeseinek célcsoportja, ezért ne kérjem számon rajtuk, hogy nagy ívű programmal, erős kohézióra épülő tömegpárt szervezésével álljanak elő. A válaszom: a szinte csak az érzelmekre apelláló ellenzéki erők nem jutnak ötről a hatra. Az, hogy megnyerőnek szánt, fiatalos arcokkal operálnak a képernyőkön, nem növelte számottevően támogatottságukat.  Egyelőre úgy néz ki, hogy legfeljebb a tömegeknek az Orbán-rezsimmel szembeni elégedetlensége hozhatja hatalmi helyzetbe őket a 2022-es választáson, nem pedig saját teljesítményük. Vagyis az eddig követett felfogásukat a közvélemény-kutatások sem igazolják.

De hogy ne csak üres kifogásokkal álljak elő, néhány nem jelentéktelen kiegészítéssel idemásolom, amit a Karácsony választási kampányának részeként elém került fényképhez írtam kommentként. Mindenekelőtt azt, hogy ha engem és a hozzám hasonlókat akarja megnyerni – de gyanítom, hogy ha a gondolkodás nélkül hívők, illetve a belé s a hozzá hasonlókba utolsó szalmaszálként kapaszkodó reménykedők táborán kívül másokat szintén magához akar vonzani –, akkor a rövid üzeneteiben is az alapkérdésekről szóljon. Például ezekről:

– Milyen értékrend jegyében szeretné alakítani az ország jövőjét? Milyen lesz az általa elképzelt jövő néhány alapvető szám tükrében? Tárja elénk a fejlettség mutatóit, az ipar, az élelmiszergazdaság, a szolgáltatások, a lakosság jólétét, képzettségét, egészségügyi állapotát, a természeti környezetét leíró célszámokat, az országvédelem struktúráját!
– Hogyan foglal állást a tőke és a munka konfliktusában? Ugyanis minden gazdasági és társadalmi részletkérdés ebből következik.
– Milyen feladatok megoldásával akarja a célokat elérni? Milyen kormányzati intézkedéseket tart szükségesnek ezekhez?
– Hogyan viszonyul a huszadik század magyar történelmének meghatározó szereplőihez, azok döntéseihez? Már csak azért is, hogy tudjuk, ismeri-e azokat a végzetes fordulatokat, amelyeket az ország vezetőjeként el kellene kerülnie.
– Milyen elveket követne a nemzetközi diplomáciai, illetve gazdasági kapcsolatokban? Az nem elég, hogy azt mondja: EU, meg USA. Ugyanis a globális változásokat, illetve a térség geopolitikai folyamatait, az ország energiaellátását sem hagyhatja figyelmen kívül.
Hogyan képzeli el a programjához a tömegek megnyerését?

Már elnézést, de minden más csak fecsegés, esetleg költészet, vagy játszadozás az ország színpadán. Olyan részlet, amelynek a felsoroltak nélkül csak kommunikációs értéke van, vagy még az sem. Egyébként ez áll a többiekre is. Már amennyiben komolyan gondolják, hogy 2022-ben át akarják venni Magyarország kormányzását. Ne tekintsék skandalumnak, de módszertani segédletként ajánlom szíves figyelmükbe bizonyos Vlagyimir Iljics Lenin két művét, hogy ezzel is elősegítsem a felhagyást a már-már gyermeteg üzengetésekkel!

Az egyik a „Mi a teendő?” címet viseli. 1901 ősze és 1902 februárja között született. Benne 141 sűrűn szedett oldalon arról van szó, mit kell tenni egy harcos, országos politikai szervezet felépítése érdekében. Mert ez az érdemi társadalmi változások elindításának alapja. A másik, az „Állam és forradalom” 1917 augusztusa és szeptembere között keletkezett. Ezzel arra a hatalmas, spontán tömegnyomásra reagált a szerző, ami a februári polgári forradalom után taszította anarchiába Oroszországot. Lenin azt vázolta fel 88 oldalon – lenyűgöző elméleti tudásra építve – mit lehetne és kellene kezdeni az állammal ahhoz, hogy véget lehessen vetni a tömegek nyomorának, állami elnyomásának és az emberek felszabadíthatók legyenek a burzsoázia uralma, befolyása alól.

A következmények itt és most lényegtelenek. Mert nem a bolsevik forradalom példáját ajánlom figyelmükbe. Csupán azt jelzem, hogy ha a múltban valaki a társadalom átformálására vállalkozott, s ennek érdekében kormányzati pozícióra tört, akkor a mienknél sokkal vészterhesebb időkben sem nélkülözhette sem az elmélyült, tudósi magatartást, sem az elszánt, mindenkit magával ragadó, önfeláldozásra is kész politikusi mentalitást. Ha a hatalom átvételére a mai Magyarországon készülők és környezetük úgy látják, hogy nyitott kapukat döngetek, akkor intelmeimet tekintsék tárgytalannak. Már vissza is vonultam, hiszen akkor nyilvánvaló, hogy siker fogja koronázni erőfeszítéseiket, s egykoron az ország lakói áldani fogják nevüket. Idővel talán még azok is megbékülnek velük, akik 2022-ben úgy érzik majd, hogy veszítettek. Úgy legyen! De mi van, ha mégsem? Akkor a mostani ellenzékiek is azok közé tartoznak majd, akik elpuskázták a jövőnket…#

Bekiáltás blog