Ne várj jót senkitől, mert mindenkor, mindenre van ember

Posted by

Politzer Tamás

>1944 június tizenhatodik napján magyaros módon követtük a náci könyvpusztítást . Az esemény előtt persze lett ennek (is) jogi feltétele, semmit nem bízott Sztójai Döme miniszterelnök a véletlenre és a spontaneitásra. Hogyisne ? A király nélküli királyság jogállam volt, nem holmi szabadcsapatok önkényes és spontán zavargását netán elnéző hatalom. A 10.800-as számozást viselte a kormányfő rendelete, melynek a címében megfogalmazott célja, tartalma: „…a magyar szellemi életnek a zsidó szerzők írói műveitől való megóvása” volt…

A végrehajtás felelőse dr. vitéz Kolozsvári Borcsa Mihály sajtóügyi kormánybiztos volt. Ő vezényelte és saját kézzel is végezte a „megóvást”: elsőre 114, azaz egyszáztizennégy magyar, 34, azaz harmincnégy külföldi zsidó szerző művét végezte ki. Nem elégették, hanem a vitéz a budafoki papírmalom zúzókövei közé vetette azokat, mondván: „ első kötelességemnek tartottam, hogy a mérgező zsidó betűt kiküszöböljem a magyar irodalomból…, mert ezt az irodalmat { mármint a zsidót } ki kell tépni a magyar szellemi életből…” Mondta még azt is:” Prohászka Ottokárra és Gömbös Gyulára emlékezünk, amikor a tisztítás nagy munkáját ma elkezdjük…”

Dicséretes, a kormányfőnek is tetsző munkát végzett a sajtóügyek kormánybiztosa, mert legközelebb ( június 24-én ) már ő, sk írta alá az újabb rendeletet, amely szerint további magyar és külföldi zsidó szerzők alkotásait rendelte megsemmisíteni. Az egykori újság azt írta, hogy huszonkét, teljesen megrakott tehervagon rakománya semmisült meg az akkori kormány megbízásából.

Ha panaszkodtam engem bántó vagy sértegető valakikre vagy valakire egykoron, nagyapám azzal „vigasztalt”, ne keseregj, ne nagyon várj jót senkitől, mert mindenkor, mindenre van ember – vagy embernek tűnő élő valami… Tényleg, a könyvzúzók is hús-vér emberek voltak, ám gondolkodásban, érzelemben, viselkedésben valami mások…

Vajon mit csinált az ilyen könyvromboló „ember”, ha dolgos nap után családjához hazatért ? Megcirógatta gyermekei buksiját ? Megkérdezte, hogy mi volt az iskolában, mit olvasott aznap ? Aztán leült a vacsorához terített asztalhoz ? Asztali ima volt-e? Ja, és mi volt vacsorára ? Töltött libanyak ? Remélem nem ! Bár egy ilyentől minden kitelt…

Még az is, hogy a 45 utáni számonkérés alatt fogva tartóinak, elítélőinek azt vallotta: ” Egyetlen udvariatlan szóval nem bántottam a zsidókat, számtalan tanúm van, hogy hány zsidón segítettem…” A náci és egyéb könyvpusztítások idézése esetén szokás Heine 1823-ban született egysorosára utalni:”Ahol könyveket égetnek, ott végül embereket is fognak.” Az övéit (is) 1933-ban vetették máglyára a német kultúra gyöngyszemein „felnőtt” honfitársai. Még májusban lapoztam a Budapesti Közlöny 44-es számait, amelyekben olvashatók Sztójai miniszterelnök és vitéz Kolozsvári sajtóügyi kormánybiztos, sajtókamarai elnök rendeletei. Ezek mellett ott a nem szalonképes zsidó alkotók névsora is ! Jól működött az államgépezet, hogy képes volt kinyomozni a magyarosítás előtti zsidó vezetékneveket is. A megtisztíás nagy eseményeit az írott sajtó és még filmhíradó is rögzítette anno.

Nem szándékoztam én rögvest néhány sorban megemlékezni e rettenetes tettekről, hisz nagyobb lélegzetű feltáró, emlékeztető írásműre lenne szükség. Mégis írtam e sorokat, mert hiába kerestem június közepén a magyar írott és digitális sajtóban, írásokban valamilyen emlékeztetést, hogy ilyen is történt a magyar kultúra „védelmében”. Nem találtam eddig egy sort sem, hogy voltak itt ilyen szégyenletes napok is, s reméljük, hogy ilyesmire nem kapható többé senki sem nálunk, sem másutt…