Objektíven

Posted by

 Szekeres István
>A magyar labdarúgó-válogatott az Eb csoportküzdelmei során szintet lépett. A 11 mérkőzésen át tartó veretlenségi sorozata már előrejelezte, hogy ütőképes csapat van kialakulóban. Aztán a három Eb-mérkőzésen továbblépett, és azt bizonyította, hogy a nemzetközi élmezőnnyel is versenyképes. Az ne tévesszen meg senkit, hogy a világnagyságokkal teli francia és német csapat is futott az eredmény után a magyarok ellen, mert még mindig volt annyi többlet mindkettőben, hogy felülkerekedjen a mi maximumunkon.
Igazságtalannak tartom azt az álobjektív véleményt, amely szerint a négyes csoport negyedik, azaz utolsó helyén végeztünk, az esélyeinknek megfelelően… És annyi!
Ha részt vehettem volna a Három tenor potenciális versenyében, és egy-egy ária előadásában döntetlenre végeztem volna José Carreras vagy Plácido Domingo ellenében, a természetes negyedik helyezésem sokkal értékesebb lenne, mintha magamfajta fahangúak között nyernék.
A válogatott szerte Európában nagy figyelmet keltett teljesítményének hazai fogadtatása vegyes.
Sajnos, mert politikai gyökerei vannak.
A labdarúgásra koncentráló, Orbán Viktor vezérelte – erős eufemimussal élve – pozitív diszkrimináció, a sportágba számolatlanul ömlő közpénzekkel túltolta a biciklit, tömegekben gerjesztett futball-, sőt sportellenes indulatokat.
Az indulatok pedig abszurd értékítéletekhez is vezetnek: a magyar futballista „kétballábas”, „a labdát sem találja el”, „nem tud futni” satöbbi…
Nos, a válogatott tagjainak túlnyomó többsége külföldön játszik. Ha csakugyan ügyetlen lenne, ki szerződtetné? A fizetését a klubjától kapja, nem magyar közpénzekből.
Summa summárum: szabad örülni annak, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány nagy szakértelemmel – nem világsztárokból is – összerakott egy nagyszerű, motivált közösséget. És szabad optimistán tekinteni a már folyamatban lévő világbajnoki selejtezőkre is.
+

Sportújságíró vagyok, és nem a futball a fő szakterületem, nincs bennem elfogultság a sportág iránt