A 234-es toronyszámú Királytigris ügye, avagy Pardon, hogy bocsánat?

Posted by
 Szele Tamás

>Folytatódik a 234-es toronyszámú Királytigris páncélos ügye, melyről tegnap számoltunk be ezeken a hasábokon, és ha tegnap foglalkoztam vele, ma illik beszámolnom a fejleményekről is, mert vannak. Nagyon is vannak, az ember nem tudja, hogy sírjon vagy nevessen, ugyanis sok száz komment hatására Dr. Vinnai Győző elnézést kért. Igen érdekesen tette.

„Ma ünnepeljük a Független Magyarország Napját!

Nekünk magyaroknak a függetlenség, a szabadság és a demokratikus berendezkedés az eszményünk.

Ezért sokat kellett küzdenünk a történelem során. Viszont kitartásunknak hála, ma egy szabad és demokratikus országban élhetünk.”

Ráadásul a kép a Szálasi-puccs, a nyilas hatalomátvétel idején készült, ami igazán nem volt sem a magyar szabadság, sem a magyar függetlenség díszünnepének nevezhető: sőt, ellenkezőleg, és akkor még finoman fogalmaztam.

A magam eszközeivel ezt megírtam, megírta más is, hiszen botrányos volt a… micsoda is? Ha dr. Vinnai nem épp történelemből doktorált volna, szarvashibának, tévedésnek mondanám, de így, hogy történész, ennél sokkal többnek és valami másnak találom, amit nem részleteznék, mert beperel. Egyszóval, sok száz, ha nem ezer komment és a fél magyar sajtó hatására mégis mondott valamit a dologról. Igaz, eleinte szorgosan törölgette vagy ő, vagy más a kellemetlen hozzászólásokat (ezért is szabadult el a népharag), de aztán megtörhetett a nyomás alatt, eszébe juthatott, hogy őrá, ha csak négy évente is, de szavazni szoktak, nem kinevezik, és elnézést kért. De ahogyan tette, azt tanítani fogják, bár azt kell mondanom: nem példátlan. Lássuk hát, mit írt?

„Ezúton szeretnék elnézést kérni azoktól, akiket esetleg megbántott, vagy akikben rossz emlékeket ébresztett a tegnapi posztom.

Természetesen nem szándékos a képválasztás, hanem a grafikus kolléga tévedése.”

Alatta az új kép, most már szovjet harckocsik, most már tényleg a kivonulás idején, a felvételre magam is emlékszem azokból az időkből. Tehát akkor minden rendben van, elnézés kéretett, hiba helyreüttetett?

Ördögöt: semmi nincs rendben. Meg is indult a kommentáradat, most tartanak 462 hozzászólásnál, de egyik sem kedves. Az odáig rendben van, hogy a kormánypárt politikusai részéről megszokhattuk: sosem ők tojnak a saját nadrágjukba, sosem esnek le a bicikliről, ők így szállnak le, sosem ők tévednek, mindig más. Megszokhattuk, de el nem nézhetjük. Azonban itt felvetődik pár olyan kérdés, amivel ritkán foglalkoznak Hunniában, pedig előbb-utóbb muszáj lesz.

A legelső: mi az, hogy még egy nem túl gyakran szereplő fideszes képviselőnek is „grafikus kolléga” készíti a személyes Facebook-oldalát?

Azt mindenki magának kéne előállítsa, képpel, szöveggel, tokkal, vonóval, tizenéves, sőt, elemi iskolás gyermekek is képesek rá. Ismerek olyan politikust, nem is egyet, aki megoldja maga ezt a kis feladatot, igaz, egyik sem kormánypárti. Még azt is megengedném, hogy ha valaki miniszterelnök, annak tényleg legyen egy informatikusa, aki rácsap a kezére, ha téved vagy ügyetlenkedik, esetleg egy kommunikációs szakértője is erre a célra: de ez alatt a szint alatt köteles mindenki maga bekötni a cipőjét, megfésülködni és foglalkozni a saját oldalával, mert e háromból egyik sem boszorkányság.

Márpedig, ahol van „grafikus kolléga”, ott lesz „tartalomszolgáltató kolléga” is, aki fogalmaz a tulajdonos helyett, lesz „moderátor kolléga”, aki foglalkozik a kommentekkel, vagyis törli őket, az egészet pedig egy „infokommunikációs kolléga” vezetheti. Ennek a négy embernek mind van havi fizetése, mivel bizalmi munkakörben dolgoznak, nem is kevés, és valószínűleg közalkalmazottak, hiszen egy országgyűlési képviselő szolgálatában állnak.

Ki fizeti őket? Mi fizetjük, persze. Közpénzből. Az megint más kérdés, hogy a jól bérezett infokommunikációs osztály egy kalap lócitromot sem ér a munkája alapján, de hát így néz ki, mikor bedobják a gyeplőt a lovak közé, senki sem nézz a körmükre. Kapnak pár utasítást, a képviselő úr felhívja őket butatelefonon (az okos nem divat a Fideszben, Orbán Viktor egyenesen utálja is, Kövér szintén), elmondja, hogy:

„Pista, lesz itt valami magyar függetlenség vagy szabadság napja, csináljatok valami szép, nemzeti, patetikus posztot, legyen rajta tank is”

és a stáb minden lelkesedés nélkül beírja a Google képkeresőjébe: „Tank, Magyarország, Budapest”. Aztán írnak mellé három mondatot és kapnak érte fejenként annyi pénzt, amennyit én egyik-másik laptól havonta. Nyugis munkakör és busás a zsoldja. Csak néha lesz baj ebből a mentalitásból, mely szerint mindenki letojik mindent és bárkit, mikor sikerül nagyon melléütni.

Például most. Most már megvan a „grafikus kolléga” – bár szó nincs a történetben grafikáról, sőt, a képmontázst sem ő végezte, készen vette az egészet egy könyvborítóról – ő lesz a hibás, őt bocsátják el vagy büntetik meg. Esetleg bevallja, hogy megszédítette Soros György pénze és szabotázsra vetemedett. Vagy valami hasonló várható.

Mindig, minden cégnél van egy portás, akit ki lehet rúgni, ha rovancsolásnál hiányzik pár milliárd a kasszából, és ha nem portás, akkor segédbonyolító. Azonban itt jön egy súlyosabb kérdés.

A szerzői jogokkal mi lesz?

A magyar rendszernek, ami nem csak ilyen ügyekben veszi semmibe a szerzői jogokat, nagy hibája, hogy a felelős szerkesztő vagy kiadó elvére épül: arra, hogy ha valami nyilvánosan megjelenik, kell legyen egy kinevezett felelőse. Ez az elv az írott, nyomtatott sajtó idejében kiválóan bevált, még a rádiózásban vagy a televíziózásban is alkalmazható, de az online térben csődöt mond.

Én, ugye, most írok valamit. Aláírom polgári nevemmel, vállalom a véleményemet, ha valaki perelni akar érte, állok elébe. Egy esetleges sajtóperben még így sem közvetlenül engem támadnának, hanem a megjelentető lapot, vagyis annak felelős szerkesztőjét, kiadóját, tulajdonosát. (Mármint az első eljárásban – ha a bíróság elmarasztalja az írást – a másodikban már engem ítélnek el, ráadásul tárgyalás nélkül, hiszen a tényállást már tisztázta az előző eljárás, semmi szükség újabb bizonyításra, jogerős ítélet született először is).

Azonban, ha egy közösségi oldalra írok valamit, annak jó esetben én magam vagyok a felelőse, legalábbis ezt mondaná a paraszti ész. Hiszen másnak nem lehet hozzáférése az oldalamhoz. Illetve, ha van, akkor tőlem kapta a jelszót, és a felelősség az ő tevékenysége miatt is az enyém – kivéve, ha feltörték az oldalt. Ezt nem is szokták vizsgálni, ami nagy baj, mert ha valakinek megtetszik egy írásunk, poénunk, és nem tisztességes ember, azt attól a perctől kezdve ő írta. Van írásom, ami minden szeptemberben visszaköszön nekem egy bizonyos lapból, évek óta: megtetszett egy hölgynek, kimásolta, szignálta, és mikor bizonyos események évfordulója van, közli. De minden évben. Elvette és kész. Perelhetnék éppen, de egyrészt lenne politikai vonzata is az ügynek (rám zúdulna a fél világ, ugyanis az illető orgánum egy pártlap, és innentől vallásháború lenne a dologból), másrészt egészen egyszerűen nem éri meg a perköltséget a történet. És úgysem fizetnék ki sem a bírságot, sem a kártérítést.

De doktor Vinnai esetében fordított a helyzet. Tőle nem elloptak valamit, hanem ellenkezőleg, olyan tartalmat kapott, amire nem volt szüksége, Másra lett volna, nem erre. Igaz viszont, hogy a tartalom az ő megbízásából készült. Tehát, akárhogy forgatom a jogot, mégiscsak felelős érte.

Nem ellenőrzi, mi jelenik meg a neve alatt (vagy fölött)?

Öreg hiba, akkor meglátogatom egy biankó csekkel, és csak annyit kérek, hogy szignálja, a kitöltéssel ne is bajlódjon, azt majd elintézem én.

Szóval nem, nem mentség semmiféle hibára, ha az alkalmazottunk rosszul dolgozott, tévedett vagy hanyag volt: azt mi kell elintézzük vele, az a kettőnk dolga. A felelősség mindenképp nagyrészt a megbízóé, és ha nem ellenőrzi megjelenés előtt, mihez adta a nevét, akkor viselnie kell a következményeket.

Lesznek következmények?

Nem lesznek.

A magyar jogrendszer ilyen ügyekben szinte mozgásképtelen, alapvetően bármilyen eljáráshoz szükség volna egy sértett félre, aki természetes személy, vagy egy közösségre, akinek a képviselője beadja a keresetet, de hát eredeti helyén már maga a bizonyíték sem fellelhető: a nyomozás megindítása is értelmetlen volna, azért csak megindítanák és gyorsan le is zárnák az ügyet.

Az egészből az a tanulság, hogy a rendszer maga alkalmatlan, és legalább olyan impotens, mint a késő kádári volt. Alapjaiban és velejéig romlott, nem ártana legalább a jogrendszernek egy vasseprű, amivel kitakarítjuk belőle az ellentmondásokat, kiskapukat, logikátlanságokat. Mert most ott tartunk, hogy egyfelől törvény védi a szerzői jogokat, másfelől bárki megbízhat bárki mást, hogy a nevén írjon, fotózzon, alkosson, és ezt a munkaszerződést is törvény védi, ez is legális.

Angolul úgy hívják az ilyen embert, aki más nevén ír, hogy ghostwriter, szellemíró. Nem igazán törvényes az alkalmazása, mégis sokan megteszik – arra hivatkozva, hogy a kész mű már közös munkájuk, mert kiadás előtt átnézték. Én is ismerem azt a kolléga urat, aki több magyar celeb „önéletrajzát” írta, de hát ő családos ember, élnie kell. Hasonló dolog, csak régebbi, amikor a politikus a beszédét íratja meg mással, az is a legalitás határán mozog – egyfelől, megbízást adott egy szakmunka elvégzésére, amit törvényes, hiszen a vízvezetékét sem maga javítja, másrészt kisajátítja az elhangzó szöveget, ami már jogsértő lehetne.

De basszus, mielőtt kiadnák az önéletrajzot, elmondják a beszédet, legalább elolvassák, átnézik! Itt ez nem történt meg, vétkes hanyagság tanúi vagyunk tehát. És egy hazug rendszer működését látjuk. Ez doktor Vinnai hibája – a vétke meg az, hogy másokkal végezteti el azt, ami az ő saját dolga lenne. Lehet egy rendszer hazug, és attól még uralkodhat tartósan. De amikor már a látszatra sem ügyel, az annak a biztos jele, hogy már a végét járja.