Miért nem hatékonyabbak a Belarusz elleni szankciók?

Posted by

Deutsche Welle
>Alekszandr Lukasenko, Belarusz autokrata uralkodója még mindig hatalmon van, annak ellenére, hogy évek óta szankciókat alkalmaznak ellene és országa ellen. A DW adatelemzése elmagyarázza, hogyan működnek a szankciók.
A diktátorok szeretik megnyerni a választásokat. Az elmúlt 27 évben Alekszandr Lukasenko hatszor indult a választásokon, és minden alkalommal győzött. Vagyis állítólagos győzött a széles körben manipuláltnak tartott választásokon. Uralkodásának nagy részében szankciókat vezettek be ellene, és a következő napokban még szigorúbb büntetőintézkedések lépnek életbe.
Christian von Soest, a hamburgi székhelyű Német Globális és Területi Tanulmányok Intézetének (GIGA) munkatársa azonban nem számít arra, hogy a szigorúbb szankciók térdre kényszerítik a 66 éves Lukasenkót. “Ez a fajta hozzáállás túlságosan nagy elvárásával megterheli ezt a bonyolult eszközt” – mondja.
A DW elemzése a belarusz esetről pontosa azt példázza, hogy a szankciók milyen nehéz eszköznek számítanak. 1994-ben, Lukasenko megválasztásakor véget ért az egykori szovjet köztársaság tétova nyitása. Belarusz autokráciává  alakult. A politikai ellenfelek nyomtalanul eltűntek, a médiát és a civil társadalmat zaklatták, a polgári tiltakozást elfojtották. Az Egyesült Államok és az Európai Unió alkalmazta a a legaktívabb szankciókat. A Lukasenko-rezsim lépéseire korlátozó intézkedésekkel válaszoltak. Ezek a 2000-es évek eleje óta szinte folyamatosan érvényben vannak.
Az Egyesült Államok 2004-ben elfogadta a belarusz demokráciáról szóló törvényt, egy szövetségi törvényt, amely a mai napig hatályban van. Ez lehetővé teszi a civil társadalom támogatását és az uralkodó elit megbüntetését. 2006-ban George W. Bush hivatalban lévő amerikai elnök befagyasztotta Lukasenko és társai összes amerikai tulajdonban lévő vagyonát és számláját. Ugyanebben az évben az EU, miután európai számlákat és vagyontárgyakat is befagyasztott, beutazási tilalmat rendelt el Lukasenkóval és néhány szövetségesével szemben. Ezt követően 2011-ben fegyverembargót vezettek be.
Hanem 2014-ben, amikor Oroszország annektálta az ukrajnai Krím félszigetet, és támogatta a szeparatistákat az ország keleti részén, az Európai Unió saját biztonsági érdekei miatt újra kapcsolatba lépett Lukasenkóval. A fehérorosz főváros, Minszk a válság megoldására irányuló diplomáciai erőfeszítések fontos központjává vált. 2016-ban az EU feloldotta a Belarusszal szembeni szankcióit: csak a fegyverembargó maradt érvényben. Az enyhülésnek ez az időszaka 2020 augusztusában ért véget az ellenzék által manipuláltnak nevezett elnökválasztással és a békés tömegtüntetések erőszakos elfojtásával. Az Európai Unió három lépcsőben ismét beutazási tilalmat rendelt el, és befagyasztotta a számlákat és a külföldi vagyonokat. Jelenleg összesen 88 magánszemély és hét vállalat szerepel a feketelistán. Hamarosan további több tucat kerül fel erre a listára.
Lukasenko 2020. november 6. óta nem léphet be az EU-ba. Mégis, idén május 23-án a rezsimje arra kényszerített egy Ryanair-gépet, hogy leszálljon Minszkben, hogy letartóztathassa a fedélzeten tartózkodó Raman Pratasevics külföldön élő belarusz újságírót és bloggert. Azóta az európai légtér le van zárva a fehéroroszországi repülőgépek előtt – ez az intézkedés minden belarusz állampolgárt érint. Június végéig további gazdasági szankciókat vezethetnek be fontos fehérorosz iparágak, például a műtrágyagyártás ellen. Az Egyesült Államok is sokkal keményebb büntetőintézkedéseket jelentett be.
Von Soest szankciókutató szerint azonban a szankciók minden egyes szigorítása “nagyon kétélű kard”. “Ha több gazdasági szankciót vezetnek be, az a lakosságot is érinti” – mondta.
Pontosan ez történt Irakban az 1990-es években, amikor az ENSZ Biztonsági Tanácsa gazdasági embargót rendelt el. Szaddám Huszein diktátor 2003-ig ragaszkodott a hatalomhoz, miközben irakiak milliói szenvedtek a szegénységtől, az éhezéstől és az olyan járványoktól, mint a tífusz és a kolera. Ennek eredményeképpen a nemzetközi közösség elismerte, hogy a szankcióknak csak a döntéshozókat vagy az ország gazdaságának meghatározott ágazatait kellene érintenie.
Ma a célzott szankciók közé általában a beutazási tilalmak tartoznak, valamint a külföldi számlák és vagyonok befagyasztása, mint történta Lukasenko-rezsim esetében. A teljes gazdaságot érintő átfogó, kevésbé célzott gazdasági és pénzügyi szankciók, mint például a SWIFT nemzetközi fizetési rendszerből való kizárás, a kivételek közé tartoznak. Most a Belaruszt érintő SWIFT-korlátozásról is folynak tárgyalások.
A DW adatelemzése szerint az 1995 óta világszerte alkalmazott szankciók 36%-a sikeres volt, ami azt jelenti, hogy az esetek egyharmadában a szankcionált állam engedményeket tett a szankcionálónak.
Ugyanebben az időszakban a célzott és nem célzott pénzügyi szankciók az esetek 41%-ában voltak sikeresek.
A szélesebb körű szankciók még nagyobb sikerrel jártak. Ez különösen igaz volt a katonai együttműködés megszüntetésére vagy felfüggesztésére (46%).
A legmagasabb sikerességi arányt – 55% – a viszonylag ritkán alkalmazott szankciókkal érték el, mint például a repülési tilalom, a tengeri kikötők lezárása, a diplomáciai kapcsolatok megszakítása vagy a nemzetközi szervezetekből való kizárás.
A siker esélyeit a globális szankciós adatbázis DW-elemzése alapján számítottUk ki. Az adatbázis a Kieli Világgazdasági Intézet, a Konstanzi Alkalmazott Tudományok Egyetemének és a philadelphiai Drexel Egyetemnek a közös projektje. A kutatócsoport több mint 1100 szankciót dokumentál, és a médiajelentések alapján megvizsgálja azok eredményét.
A viselkedésben bekövetkezett konkrét változás, például a foglyok szabadon bocsátása, tűzszünet vagy tárgyalások megkezdése egyértelműen a sikert jelzi. A korábbi dél-afrikai apartheid rezsim elleni szankciókat kiemelkedően pozitív példának tekintik. Clara Portela, az Európai Unió Biztonsági Tanulmányok Intézetének munkatársa azonban hangsúlyozza, hogy: “Az az elképzelés, hogy szankciókat szabunk ki egy célországra azért, hogy magatartásváltozást érjünk el, nem mindig igaz. És az az elképzelés sem igaz, hogy a szankciók valóban az elképzelt változást idézik elő a viselkedésben”.

A pro-democracy protester confronting Lukashenko's security forces in Belarus in September 2020

Fehéroroszország esetében például az európaiak és az amerikaiak nem követelik nyíltan a rendszerváltást. De nem éppen ezt akarják elérni a nyugati szövetségesek? “Mielőtt értékelnénk, hogy a szankciók működnek-e vagy sem, először is tisztázni kell: mit várnak tőlük? Mi a szankciók célja? És ebben az esetben a beérkező információk minimálisak, ha nem hiányoznak” – mondta Portela.
Christian von Soest, a GIGA Intézet munkatársa szerint nem vitatható, “hogy a szankciók fontos jelzést küldenek a nemzetközi normákról”. A konkrét belarusz esetben Lukasenkót megbélyegzik, mint helytelenül cselekvő személyt, és ez figyelmeztetés más autokraták számára. Emellett az elnyomott ellenzéknek is támogatást jeleznek. És megerősítik az olyan nemzetközi normákat, mint az emberi jogok védelme. “A valóságban a nemzetközi normákat semmi más nem tartja fenn, mint az államok elszántsága” – mondta Portela.
Katrin Kamin, a Kieli Világgazdasági Intézet munkatársa is hangsúlyozza, hogy a szankciók hatását “nehéz teljes mértékben rögzíteni és megfigyelni” – és ennek megfelelően nehéz mérni is. “A kérdés azonban az, hogy mi lenne a szankciók alternatívája, és mennyire lennének azok hatékonyak. Ezt szem előtt tartva a 30% feletti “sikerességi arány” már elég hatékonynak tűnik” – mondta.

 

 

Belarusian leader Alexander Lukashenko holding a Kalashnikov-type rifle in a video still released by state television

Az EU most azt fontolgatja, hogy szankciókat vezet be a belarusz gazdaság egésze ellen, hogy nagyobb nyomást gyakoroljon Lukasenko rezsimjére. Belarusz esetében a politikai foglyok szabadon bocsátása lenne az első fontos lépés. A DW a globális szankciós adatbázis segítségével elemzést készített arról, hogy az elmúlt 70 évben mely kormányformák voltak ellenállóbbak a szankciókkal szemben. Kimutatta, hogy a mérsékelt autokráciák elleni szankciók valóban hatékonyak voltak. Az adatok szerint minden második ilyen szankció sikeres volt, és csak 16%-uk bukott meg. A Würzburgi Egyetem demokráciamátrixa szerint az olyan országok, mint Oroszország vagy Törökország mérsékelt autokráciák, míg Belarusz a kemény autokrácia felé tart. A kemény autokráciák esetében a kudarc kockázata 29%-ra emelkedett, míg a sikerességi arány – amely világviszonylatban átlagosan 40%  – eme országcsoport esetében 26%-ra csökkent. “Ezt a hatást láthatjuk például Iránban és Észak-Koreában” – mondta Kamin. “A nyomás nem mindig eredményez demokratizálódást”.

Címlap: Deutsche Welle